A velencei kalmár kétes kimenetelű kognitív disszonancia redukció kísérlet a csoportközi előítéletekről, ami elnézve a világot, egy darabig nem lesz idejétmúlt. Mivel színdarabnak közel sem hibátlan alapanyag (meglehet, tán semmi nem hibátlan), átíródott.
Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert […]
Úgy tűnik, mintha a rendezvény apránként, „suttyomban” hajtaná végre az innovációt, talán annak tudatában, hogy a hirtelen irányváltás a mindenkori fizető közönség és a finanszírozó városvezetés szimpátiájába kerülhet.
Zsótér Sándor először 1998-ban rendezett Bertolt Brecht-darabot, A vágóhidak Szent Johannáját a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában. Azóta eltelt húsz év, és Zsótér már túl van a huszonharmadik Brecht-rendezésén, neve összeforrt a magyar Brecht-játszással. Eddig a szerző tizennégy különböző darabját rendezte meg, legtöbbször épp az itt elemzett A szecsuáni jóembert.
A művészek hajlamosak azt hinni, ők eleve nem lehetnek rasszisták, pedig azt, hogy sértenek-e valakit, ők maguk nem dönthetik el. Hogyan kellett volna tapsolni a cigány himnusz alatt, és tudhatja-e a báty, hogy a húga kurvának áll? A romák művészeti reprezentációjáról BALOGH RODRIGÓval, a – többek közt hátrányos helyzetű fiatalok színészképzését is végző – Független […]
A k2 előadásaira jellemző, hogy vagy a múltból, vagy a jövőből beszélnek a máról. Egy interjúban Benkó Bence elmondta, hogy „technikailag” sem szeretik a kortárs történeteket, de ennél fontosabb, hogy úgy gondolják, a történelemmel itt és most van dolga a színháznak. Az érdekli őket, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek éppen vagyunk, milyen út vezetett a […]
…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.
Mit reprezentál? Minek a letéteményese? Több feladatot és terhet jelent-e? Hogyan kapcsolódnak benne össze politikai, kulturális, társadalmi és morális funkciók? Vannak-e repertoárjának kötelező darabjai? Ahány nemzeti, annyiféle színház? Mást jelent-e Magyarországon és külföldön? Mást jelent-e más-más magyar városban? Változik-e a repertoár és a közönségigény attól függően, hogy a nemzeti színház Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett […]
Vannak, akik egy romhalmaz tetején ülve, ha kapnak egy csipetnyi reményt, nagy elánnal vágnak bele a tennivalóba, mások ilyenkor kényelmesen elnyújtózkodnak, és korábbi tettvágyuk is elcsendesedik. Sokan, ha egy színházi előadásban a világ, és benne önmaguk leromlottságával találkoznak, erőt kapnak a változtatáshoz és a változáshoz, mások a Dunának mennek.
A Kabaré arról szól, hogy egy szétrohadó, fasizálódó rendszerben az emberek megpróbálnak úgy tenni, mintha a rendszer nem rohadna és fasizálódna egészen az utolsó pillanatig és még utána is.
Mindketten 2008-ban végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Fabók Mariann a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, ahonnan hat év után kilépett, azóta saját bábszínházával járja az országot. Bercsényi Péter a Budapest Bábszínházban töltött hét évad után szabadúszó lett, és számos, elsősorban független társulatnál játszik.
A Szőcs kreálta kavalkádban sok a kifordítom-befordítom és az ellentétező jelleg.
