Napról napra

Dicséretes szándék, hogy a Budaörsi Latinovits Színház neves vendégrendezője, a többnyire Németországban dolgozó Kovalik Balázs úgy nyúl Molnár Ferenc talán legismertebb darabjához, ahogyan eddig még senki – legalábbis senki az általam látott előadások alkotói közül –, amennyiben Ari-Nagy Barbara dramaturgiai segítségével komolyan, azaz szó szerint veszi Muskátné ravasz metaforáját, amellyel a körhinta-tulajdonos vissza kívánja édesgetni […]

„Mikor leszek a tied?” kérdi a szerelemtől részeg, pálinkától fölhevült cselédlány az épp mással házasodó műbútorasztalost, mire az – no, nem a darabban, hanem az előadásban – azt feleli: „Amikor piros hó esik!” S ebben az átigazításban igaza van Mohácsiéknak. Mennyivel jobb ez, mint az „Amikor a kakas kotlik!”, vagy a ráadásként kitalált „Amikor az […]

Ha még élne Koltai Tamás, idén nyolcan éves lenne és ott ülne a Rózsavölgyi Szalonban a Bálint + Jordán = 160 című előadáson, nézné a nyolcvan éves Bálint Andrást és Jordán Tamást. Harmincasként el szabad-e képzelni, hogy mit szólna hozzájuk?

Kovács D. Dániel nehéz örökséggel szembesült, amikor a Liliom megrendezésére vállalkozott az Örkény Színházban. A mű a XX. század első felének egyik legnépszerűbb, igen gyakran játszott, mondhatni agyoninterpretált szövege, melynek az utóbbi időben különösen erős színházi értelmezései születtek, gondoljunk itt Babarczy, Thalheimer, Schilling, Telihay, Bodó Viktor és legújabban Mundruczó Kornél rendezéseire. A Liliomról tehát ebben […]

Többhangú kritika Herczog Noémi kommentárjával Dr. Sárkány foglalkozását tekintve ügyvéd, valójában azonban színész. A darab elején segédjének újra előadja korábbi védőbeszédét, amelyért akkora vastapsot kapott a tárgyalóteremben, hogy elmondása szerint ötször hívták vissza a lámpák elé, és virágot dobtak neki. Más kérdés, hogy a védence érdekében felhozott magasztos és meggyőző eszméket pár oldallal később meg […]

„Szeretem a színházat!” – üvöltik Az én kis hűtőkamrám szereplői, ám mondandójukat árnyalja, hogy némi noszogatásra, egy pisztoly csövével szembenézve teszik ezt. A Játék a kastélyban professzionális színészeit ugyan fegyverrel nem fenyegeti senki, de ők is színházat kényszerülnek játszani, hogy szorult helyzetükből menekülhessenek. Úgy látszik, néha amatőröknek és profiknak egyaránt nehéz szeretniük a színházat – […]

Egy olyan műnél, ahol az ablakon bemászás, a hallgatózás, a meglepetésszerű megjelenés, a rajtakapottság bohózati paneljei szervezik a cselekményt, ez a képi, sarkított fogalmazásmód frissítően hat. (…) Ez a fajta színházi fogalmazásmód természetes kötőanyagként működik az egyébként nagyon különböző intenzitású és habitusú színészi alakítások között.

A művek színpadi megújulásához gyakran új nyelvre is szükség van. Egy igazi, újító szellemű Molnár-színrevitel többet tesz a drámai hagyaték elevenen tartásáért, új fényben láttatásáért, mint egy, a szellemi örökséget betűhíven színrevivő, ám mégiscsak múltbeli gyakorlatokat ismételgető előadás.

Az előadást látva azonban egyértelműnek tűnt, hogy itt bizony nem Liliom a vonzó, hanem Julika a megátalkodott. Nem Liliom csábítja el Julikát, hanem a férfi nem tud kitérni az elől a tiszta és elsöprő, megingathatatlan szerelem elől, amellyel a törékeny cselédlány megajándékozza és megveri őt.

Merthogy Béresék addig-addig csempészik vissza a Liliomot a Carouselbe, amíg az már-már megszűnik autonóm műnek lenni. Ha elvonatkoztatunk helyszínektől, határozottan az az érzésünk támad, hogy nem egy amerikai musicalt látunk, hanem a Liliom Babarczy-változatát, megzenésített formában.

Meglátásom szerint ifj. Vidnyánszky rendezéseikor először dekonstruál, majd egy új konstrukciót épít fel. Szétszedi a darabokat, és az általa hasznosnak ítélt részeket új struktúrába illesztve hozza létre előadásait. Természetesen az eredeti műből indul ki, és többé-kevésbé hű is marad annak szelleméhez, felépítéséhez, mondataihoz, de az újonnan születő produktum mégis részleteiben vagy egészében más, és mindenképpen […]

Mindenkit elragad a Liliom költészete, külvárosig nyúló valóságmarkolása. Szini Gyula tapintatos a giccs kérdésével. A tragikum és komikum borotvaélén táncoló darabot sokféle veszedelem fenyegeti: „vagy hogy a halál larmoyant stílusába téved, vagy hogy a blaszfémia felé siklik le”.[1]