Napról napra

A következőkben a nagyváradi színház magyar tagozatának cenzúráját elemzem, illetve a cenzúrakutatás néhány sajátosságát járom körül. Kiindulópontom, hogyan ellenőrizték ezt az intézményt a Ceaușescu-rendszer utolsó évtizedében, és hogyan élte túl a teátrum a párt és a pártfőtitkár által előírt korlátozásokat.

Ritkán fordul elő, hogy egy előadás főszereplőjének élethelyzete megegyezik a kritikuséval. Bár a motivációk, dilemmák gyakran hasonlók a függöny két oldalán, se Júliák, se Hamletek nem vagyunk. Így különösen érdekes, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház Y című előadásának főszereplőjével, Naphegyi Eszterrel mennyire rezonál a valóságom. Eszter és én is az Y generáció tagjai vagyunk, frissen […]

A Czvikker Katalin főigazgató által irányított nagyváradi színház társulata a szépen fejlődés korszakát éli. Ez már az előző, Szabó K. István által fémjelzett érában elkezdődött, s folytatódott azóta is, amióta Novák Eszter határozza meg művészeti vezetőként a Szigligeti prózai tagozatának munkáját. Szórványos nézőként időről időre megtapasztalhattam azt a jelenséget, hogy a társulat nagy személyzetű előadásaiban […]

…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.

A kaukázusi krétakör előadása Anca Bradu rendezésében sem csak a szűken vett tanulságról szól. Sokkal inkább az élet összetettségéről, kiszámíthatatlanságáról, gazdag tarkaságáról, ahol az egyetlen biztos, bár néha megingó pont Gruse embersége, amelyet Tasnádi-Sáhy Noémi különös erővel jelenít meg. A természetes, magától értetődő tisztesség erejével. A nyílt, ártatlan, érintetlen lelkek erejével.