Urbán Balázs: Új időknek új dalai
Kortárs magyar drámák ősbemutatóiról
A gond csak az, hogy célközönségként nem emberek, hanem a baromfitelepek lakói vannak belőve…
A gond csak az, hogy célközönségként nem emberek, hanem a baromfitelepek lakói vannak belőve…
Lehet, hogy túlbecsültük a sorok között olvasás – a szöveg alatti áthallás – szolidaritásképző erejét?
Nem ragad realitásba az előadás, hanem furcsa módon költészetbe emelkedik…
Persze nincsen szó nagy magyar látképről, az est inkább kis magyar revü, talán a Harmonia Caelestis egyestés revüátirata.
A Magyar ünnep bemutatója úgy fontos esemény, mint valamennyi magyar darab, amelynek szándéka van, jó, nemes szándéka, s ez e bemutatótól elvitathatatlan.
Szerencsétlenségemre, Heiner Müller e darabjából még nem láttam jó előadást. Ez sem az. A két színész viszont nagyszerű.
Hogy a siker az önmagába kódolt lehetőségekhez képest mégis csak hetven százalékos, az talán éppen a rendező szöveg iránti túlzott tiszteletének köszönhető.
A Prozorov-ház kifosztott, üres tér (mintegy illusztrációul Peter Brook örök érvényű színházelméletéhez)…
Mintha a rendező egyszerre írna elő személytelen és személyes játékmódot a színpadra lépőknek…
Az eltérő mediális technikák okos kihasználása a perspektívák izgalmas, feszesre komponált táncát eredményezi.
Ezúttal is a három szőke nővér vadul vibrál, beleértve a vénlány Olgát is…
Az Alföldi vezette teátrummal legfeljebb az Operaház megújulása állítható párhuzamba Kovalik Balázs művészeti vezetésével…