Napról napra

…a magyar táncművészetben, élen a néptánccal, megvan a hagyománya annak, hogy bojt legyen a mindenkori kultúrpolitika díszes kalapján. De igazságtalan lenne csupán erre leszűkíteni a táncművészet hozzájárulását az emlékezetpolitikai diskurzushoz, hiszen ennek a művészeti ágnak is megvannak a maga 56-os élményei és történetei.

Különösen erősen kidomborodik tehát az előadás kulturális performansz jellege, azaz egy csoport identitásának rituális megerősítése és azonosulási mintaként való felkínálása a résztvevők számára.

A vissza-visszatérő és az újonnan a társulathoz érkező rendezők többségéről elmondható, hogy különböző módon és különböző színvonalon ugyan, de a színház alapkarakteréhez igazodva színesítették valamelyest a repertoárt.

…a poézis egyik esetben sem unalmas és üres látványköltészetet jelent; az a színházi nyelv, amelyet Vidnyánszky kitartóan és következetesen alkalmaz, valóban színpadi élménnyé transzponálja a lírát és epikát.

A fesztivál programjában látható három orosz klasszikus (…) radikálisan különböző színházelméleti és „játéktechnológiai” kereteit vagy meglepő hasonlóságait a néző aligha fogja bármiféle tendenciát nélkülöző jelenségnek látni, és nem fogja a rendezői koncepciók kiszámíthatatlan egyediségének vagy a véletlennek felróni.

…Novarina szövegei nem kiáltanak színpad után, mégis „befogadhatóbbak”, sőt – leginkább a szerző rendezésében – remekül működnek a színpadon. Nem mintha a szavak „térbe helyezése” valamiféle koherens értelemre világítana rá, csupán a mechanizmus(oka)t tárja fel a folyamatosan megszólított közönség előtt.

Románia két emblematikus, ám színházesztétikájában és látásmódjában két igen különböző világot megjelenítő rendezője mutatkozott be.

Vidnyánszky rendezése viszont kétségtelenül egy határozott és kiforrott rendezői színházeszmény lenyomata. (…) Szabó Borbála darabjának erénye viszont, hogy felkínál egy lehetőséget, amely dramaturgiai, illetve formai, stiláris szempontból érdekesebbé, egyedibbé tehetné az előadást.

…mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.

…a világgal szembeszálló kivételes egyén, a romantikus értelemben vett zseni szexuális felsőbbrendűsége és potenciája okán is különbözik a „többiektől”.

Ahogy a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében talán nem egészen precízen rögzített díszlet kocsmapult berezeg minden alkalommal, amikor valaki nekitámaszkodik vagy hozzáér, jelezve az érvényesség instabilitását, ugyanúgy meg-meginogni látszik ennek az egész esti mesének a hitelessége is.

A Krúdynál megszokott intimitás, érzékiség, a premier plán látószög illúziójának s vele a bensőségesség érzetének felkeltése hiányzik elsősorban.