A Mu Színház vezetése idén gondolt egy nagyot, és a korábbi évekhez képest, nem kis kockázatot vállalva újragombolta az Open névre keresztelt közösségi színházi fesztivál programját. Idén nem hívtak előadásokat külföldről, s nem tűztek műsorra egyetlen, repertoáron egyébként is futó részvételi előadást sem, ehelyett a november 11-től 16-ig tartó, közel egyhetes időkeretet az SZFE drámainstruktor…
Egy sötét tónusú szóló a SÍN-ben meg egy interaktív táncmanipuláció az Open Fesztiválon. Mindegyik kortárs, a jelen lelki- és fizikai állapotokat kutatja síppal, dobbal, lábszárcsonttal – fizikailag és filozofikusan is.
Azon gondolkodtam, hogy ha valaki egy ilyen játékban szívesen aktív, a valóságban is hajlamosabb-e cselekvő szerepbe lépni, netán aki itt belekóstol, az viszi-e magával a hétköznapokba, mint attitűdöt.
Mi egyáltalán az a közösségi színház? A MU Színházban egy egész hetet (OPEN Fesztivál) szenteltek a témának, de a résztvevőknek nem volt könnyű dolguk, mert egyértelmű definíció nem létezik. Mit nevezhetünk közösségnek, és honnantól lesz színház, amit a közösség létrehoz? Interakció-e egy levél felolvastatása egy nézővel? És a gyerekek bekiabálása? Mikor cinkeltek a kártyák? Többek…
Ivana Müller nemzetközileg elismert koreográfus, rendező és alkotóművész. Zágrábban született, Horvátországban és Amszterdamban nőtt fel, jelenleg Párizsban él. Budapestre eddig négy előadását hozta el. Legutóbbi, a We are Still Watching – amelyben nincsenek előadók, csak a nézők olvasnak fel közösen egy szövegkönyvet – 2016 novemberében vendégszerepelt a MU Színházban, az OPEN Fesztiválon.
Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.
