A hallgató pedig feszült figyelemmel várja, hogy vajon mi történik ezután. Mert milyen folytatása lehet ennek a klasszikus Stockholm szindrómára emlékeztető konstellációnak? Nos, ami következik, az nem más, mint A kékszakállú herceg vára.
A rendező, Galgóczy Judit sem sokat tesz azért, hogy a szereplők viselkedése érthető, értelmezhető legyen. Inkább törődik a külsőségekkel, a színpadi történések korrekt levezetésével, mint az interakciók pontos, a drámai hangsúlyokat megmutató levezénylésével.
A francia jobboldaliság fontos alapértékei – a kérlelhetetlenség, a hazaszeretet, az intézmény- és hagyománytisztelet – legfontosabb képviselői távol tartották magukat a német jobb- és szélsőjobboldaltól, nem voltak kollaboránsok, függetlenségüket – akár az életük árán is – megőrizték. Részben ebből az alapállásból, ebből a szellemi közegből érthető meg Poulenc 1957-ben, a milanói Scalában bemutatott műve.
Szerebrennyikov nem moralizál, nem tesz nevetségessé. Mi sem csóváljuk a fejünket. Nem érzem magam kellemetlenül, hogy a szünetben az első dolgom rápillantani a smartphone-omra, ahogy a rendezőnek is első dolga volt a tapsrendnél selfiet készíteni, melyet aztán még aznap este gondosan posztolt is a falára.
Majd a férfi eltűnik az arctalan tömegben, és a feleség mintha hiába menne utána. A szerelem nem teljesedik be: mintha csak álom lenne, elfoszló remény. Mintha alig hogy megfogták, eltűnne, akár egy pókháló az őszi estében.
A rendező egyébként számos remek ötlettel dobta fel ezt a giccs közeléből nehezen elrángatható művet…
Mindig lesz valami, amit színháznak nevezünk majd, de az épp- annyira nem lesz olyan, mint ma, mint amennyire ma teljesen más, mint száz éve. Én ehhez az egészhez nem tudok mást hozzátenni, mint magamat. Nem tudom magamat megmásítani, hogy majd húsz év múlva is érvényes legyek.
René Magritte Ez nem egy pipa című képén egy pipa látható. Ez a meglehetősen ismert festmény a kiindulópontja Káel Csaba Don Pasquale-rendezésének.
…egy pláza játszóháza. Műanyag labdákkal teli homokozóval, csúszdával, mászókával, kisautókkal.
A képek, a festés, mint motívum, végigkíséri Szikora – a szokásos Werther-rendezésektől egyebekben nem komolyan elrugaszkodó – rendezését.
Az idei Miskolci Operafesztivál szervezői már nem írtak ki Bartók mellé semmilyen nevet – ez már egy ideje nem szokás –, nem volt direkte kimondott összefűző elv…
Milyen a Tannhäuser Tyimofej Kuljabin és Oleg Golovko látványtervező értelmezésében? Az alkotók továbbgondolják Wagner következtetéseit, ám egy jottányit sem torzítanak rajtuk, inkább mintha csak felhúznának még néhány emeletet Wagner zenéjének épületére.
