Napról napra

Általános tapasztalat, hogy bár a korlátozások több hullámban és lépcsőben mára megszűntek, messze nincs annyi nézője a színházaknak, mint a járvány előtt volt. Noha a nézők számára a jegyekért folyó verseny fellazulása és az egy főre jutó légköbméterek számának növekedése jó iránynak tűnhet, a színházaknak korántsem az. Jelentős budapesti kőszínházak mellett elsősorban függetleneket befogadó/azokkal kooperáló […]

Azt is meg kell jegyezni, hogy „a férfiak rosszak, mindenre képesek”, de közben a sok kérdés mind kimondatlan marad. Eszterben mindössze a megmagyarázhatatlan zavart s a szégyent ülteti el: most valahogyan másként kellene viselkedni, de hogyan is?

Irodai életforma, kiégés és robotizált szexualitás – jelenünk égető problémái ezek, és egyáltalán nem gondolom, hogy ilyesmivel nem szabad viccelni. Ugyanakkor vágytam volna rá mind Az algoritmus, mind az Irodai patkányokesetében, hogy ennél egy kicsit messzebbre merészkedjenek a választott anyagban.

A határátlépésről most leginkább az jut eszünkbe, hogy melyik szomszédos országba, hogy tudunk kiutazni a járvány alatt.  Az Orlai Produkció Határátlépések című új előadásában meg arról van szó, vajon hogyan lehet tiszteletben tartani egymás határait úgy, hogy még mindig önmagunk legyünk. Minden színész saját magát alakítja.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a család tagjai egymás idegeire menjenek, kihozzák a legrosszabbat egymásból – de közben legalább kinevetik egymást és saját magukat is. És talán éppen ezzel viszik tovább a legautentikusabb módon a zsidó hagyományt.

A drog rossz. Ezt már általános iskolában megtanítják mindannyiunknak, rengeteget hallunk róla a médiában, ezt mondják nekünk a szüleink is. Hogyan lehet ezt az egyszerű és önmagában igen sekély és érvénytelen kijelentést árnyalni? Erre ad egy lehetséges választ a Széttépve a Belvárosi Színházban.

Olyan, mint egy emberekkel végzett kísérlet: megérkezik a fiatal, jóképű srác egy külvárosi otthonba, és mindent felforgat. Felszínre kerülnek a család régóta rejtegetett titkai, kiderül, hogy az apa és a testvérpár milyen élethazugságokkal, előítéletekkel kábítják magukat évtizedek óta. És az is, hogy mindennek mekkora ára van. Klasszikus analitikus dráma ez, és mint ahogyan a drámatörténet […]

A három remek színész dupla jutalomjátéka viszi el az estét.

Négyszereplős játékot látunk, Nóra, Torvald, Anne Marie és kamasz lányuk, Emmy között zajlik a körkörös szeánsz. Ugyanakkor a színjáték nem hatol mélyre, megmarad a vázlatos érzületek, a vázlatosan jelzett szenvedélyek s a vázlatosan kidolgozott karakterek szintjén.

Nem úgy értem ezt, lehet-e újat mondani vele, hiszen nyilvánvalóan nem a „mondanivaló” kedvéért vesznek elő egy ilyen szöveget a színházak, hanem azt, meg lephet-e lepni vele a közönséget, lehet-e vele igazán nevettetni, esetleg alkalmas-e a kedélyek felkavarásra.

Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy az egyes színházak – a nagy teátrumok, budapestiek és vidékiek, nagy táncegyüttesek, művészszínházak, kis független társulatok és játszóhelyek, illetve magánszínházak – hogyan látják a taót, milyen változás történt az ő színházukban a tao megjelenése óta, mire volt a tao hatással. Mit változtatnának a rendszeren, mennyire tartják a mostanit […]

A bábszínház, sőt a bábművészet elméletének történetébe kell alámerülnünk, ha arra a kérdésre keresünk választ, miért is magától értetődő bábszínház és „élő” színház különállása, mi több, szembenállása a köznyelv, a kritikai diskurzus vagy akár az intézménystruktúra számára.