Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Gabnai Katalin: A megérintettek

Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen – Pesti Színház

kritika

A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.

Kovács Natália: Vihar és vágy

Friedrich Schiller: Haramiák – Pesti Színház

…bár a szereplők önmagukban nevetséges, kicsinyes alakok, együtt mégis pusztító erejűek…

Tarján Tamás: Átmenni a téren

Nádas Péter–Vidovszky László: Találkozás – KRITIKA

Eszenyi nem elégszik meg az előzmények szóbeli felidézésével. Változatos videotechnikai módozatokat alkalmazva benépesíti figurákkal a színteret, játékteret.

Turbuly Lilla: Szavak, szégyen, gyalázat

Sütő András: Az álomkommandó / Pesti Színház - KRITIKA

Az a súlyos és nyomasztó köd, mely szinte ráül a néző szívére-lelkére, és az előadás alapélményévé válik, több összetevőből adódik össze.

Kovács Dezső: Domina-játék

Vénusz nercben - Pesti Színház - KRITIKA

Könnyű kis darab, a bulvár és a pszichologizáló komédia között valahol félúton…

Sztrókay András: Végjáték

 Príma környék - Pesti Magyar Színház

…lapos, érdektelen – és még a humora is szűkre szabott.

Halász Glória: Játék a szalonban

Monokli - Pesti Színház - KRITIKA

Maga az ötlet kellőképpen merész, szinte pimasz…

Szántó Judit: Utzbachban nem történt csoda

A színházcsinálóról - Pesti Színház - KRITIKA

Itt a publikum szórakozni akar, nem megrendülni és magába nézni.

Ady Mária: Ha a csend beszélni tudna

Billy világa - Pesti Színház - KRITIKA

A darab görbe tükrében is képes megőrizni a kritizált világ báját…

Kutszegi Csaba: A punkok mégis meghalnak

Punk Rock - Vígszínház - KRITIKA

„Nem a genetika számít, hanem a földrajz.”

Stuber Andrea: Muzsikus lelkek

Tom Jones - Pesti Színház - KRITIKA

Bezerédi Zoltán rendezése – mondjuk így – teret enged a színészek ambícióinak, készségeinek, játékkedvének.

Sztrókay András: Életről álmodni

Mindent anyámról Pesti Színház - KRITIKA

 …tőlünk, a Pesti Színház közönségétől igencsak távol áll a szexualitás és a szabadság azon formája, amit a szerző (Almodóvar és/vagy Adamson) evidenciának tekint.

  • 1
  • 2
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató