Napról napra

Rég nem voltam színházban Budapesten, aztán egyszer csak (streamen) meglátom a Váci utcát és Pesti Színház neonfényeit. Egy pillanatra úrrá lesz rajtam az ismerős bemutatóláz. Szombat este van, december 5-e, a Pesti Színház új premierjét nézem, azzal a (március eleje óta) nem múló reménnyel, hogy ez a stream más, mint a többi…

Nem sok emberről mondható el, hogy harminc éve áll egy társulat élén, de TOMPA GÁBORról igen, akit 1990. november 1-én nevezett ki Andrei Pleșu kulturális miniszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. Pár nappal az Európai Színházak Uniójának kolozsvári fesztiválja után, a Pesti Színház II. Richárdjának főpróbahetén erről a három évtizedről faggatta őt NÁNAY ISTVÁN.

Nagy pillanatokra, nagy hősökre, nagy formátumokra nem biztos, hogy szükség van. Ahogy láttunk már nagyon sok kábítószeres tripet is, ócska jellemeket, véglényeket, a kisember elmúlását. Mintha az előadás e két végpont között keresné a saját Shakespeare-olvasatát. Ahol megfér egymás mellett a fennköltség, a pátosz és a hétköznapi, a semmilyen, a zsigeri.

Két rendező, két izgalmas olvasat: Zsótér Sándor klasszikusabb felfogásban állította színpadra Brecht talán legizgalmasabb darabját Kecskeméten, mint Horváth Csaba a Pesti Színházban.

A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…

A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.

A félkegyelmű elbeszélői stílusa kedvez tehát a mai színpadra állítási „trendeknek”: könnyű szétszabdalni a cselekményt, kivenni belőle, amit a koncepció megkíván, önálló művet kreálni a fragmentumokból. Valódi kincsesbánya, amely azonban a maga teljességében adaptálhatatlan. Noha életre kelteni a szereplőket és újonnan értelmezni a művet valódi kihívás az alkotók számára, a szöveg súlya óhatatlanul ránehezedik a […]

…a rendezés, akárcsak a címszereplő megformálása, izgalmas: abból indul ki, hogy Don Juanhoz egyenesen képtelenség vonzódni. Hajduk Károly alakításában üres, ordenáré ficsúrt látunk, testhez simuló halványzöld, virágmintás ruhában, ezen felül egy szál önérzetben.

Az Audiencia nem dokumentumdráma, nem történelmi színmű, nem parabola, és még csak nem is pszichodráma; műfajilag leginkább talán a zeitstückhöz áll közel.

Kovács D. Dániel rendezésében a schilleri, merészen megvágott és újrafordított (Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka munkája) szöveg nem zárt történetként jelenik meg a színpadon: inkább a lázadás (dráma)irodalmi narratívái és ikonjai által átjárt anyag, amely szabad utat enged a műfaji idézetességnek.

…bár a szereplők önmagukban nevetséges, kicsinyes alakok, együtt mégis pusztító erejűek…

Legelőször kellene egy döntés. Arról, hogy miért is érdemes ma színre vinni Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámáját. Mert lehetőségből több is van.