Szoboszlai Annamária: Új (köz)társulások a POSzT-on
POSzT 2012- JEGYZET
Az ezt megelőző pécsi színházi találkozókon a kritikusoké volt a terep…
Az ezt megelőző pécsi színházi találkozókon a kritikusoké volt a terep…
2011. március 1. és 2012. március 4. között összesen 340 előadást láttam.
Mifelénk nemegyszer előfordul, hogy az előadás minőségével köszönő viszonyban sincs az elért közönségsiker (ami persze megint nem csupán az üzleti célú színházakra jellemző).
…a múltfeldolgozásnak nincsen eredménye, amellyel egyszer és mindenkorra lezárulna, hanem folyamatos értelmezést és újraértelmezést igényel.
A közelmúlt új fejleménye, hogy színházi alkotók nem pusztán irodalmi alkotásokat, hanem filmeket is színpadra adaptálnak.
Ugyanazon szerzők ugyanazon darabjai kerülnek színre, legfeljebb egyikük-másikuk egy időre „kimegy a divatból”, hogy aztán néhány évad múltán ismét mind sűrűbben vegyék elő.
…távolról sem annyira reménytelen a magyar drámairodalom, mint azt néha hisszük, vagy hinni akarjuk.
Szerencsére születtek olyan előadások is, melyekben a jelentéshez jól megválasztott és érvényesen működtetett nyelv is társult.
Pécsen rejtély számomra a válogatási szisztéma, hiszen a kiváló produkciótól a pocsékig mindent láthattunk.
… a POSZT-on is szükség lenne egy showcase-re, avagy bemutató „csomagra”.
„Egyáltalán nem szeretem a gyerekeket a színházban, se a kutyákat.”
Tasnádi megjegyezte, hogy a diákok általában érzékenyebben reagálnak a stilizáció és realizmus váltakozására.