Napról napra

Hívők, hitek és hiedelmek közösségi felvonultatása zajlik egy szertartásszínházi elemeket is használó, magát misztikus rituálénak megélő előadásban, a Nagymező utcában. A közönség egyik része könnyben úszik, a másik – kételkedőbb – része pedig az alkotók által előidézett tehetetlenségét is megélve próbálja mentegetni vagy hárítani a színpadról áradó, zavarba ejtő védtelenséget. A zokogó nézők, ha félszemmel […]

„Küszöbön az ezredforduló” – ez a címe az Angyalok Amerikában első részének. Érdekes címválasztás, hiszen határozottan kapcsolja egy idősíkhoz a darabot, amely erősen kötődik ugyan a kilencvenes évek társadalmi-politikai kríziseihez (az AIDS keltette pánik, a reagani adminisztráció mulasztásai és hazugságai, a homofóbia, a minden „másság”-gal szembeni intolerancia, a politikai hazugsággyár működtetése), de a mű egészén […]

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Sok és tartalmas információt közöl a színlap Lev Birinszkijről és a Bolondok táncáról, a szerző életéről, sikeréről és hányattatásairól, a komédia hátteréről, tartalmáról és bemutatóiról. Aki soha nem olvasta és nem is látta a darabot, az is megállapíthatja a leírtakból, hogy igencsak zsúfolt művel találkozhat. Sok a szereplő, gazdag a cselekmény, szinte minden pillanatban történik […]

A pelikán a keresztény szimbolikában az önfeláldozás allegóriájaként jelenik meg. A magyar protestáns felekezetek ikonográfiájába beépült madár a legenda szerint előbb halálra csipkedi követelőző fiókáit, majd e fölötti bánatában a harmadik napon felsebezve mellkasát, saját vérével támasztja fel őket. A kereszténységgel csak élete vége felé megbékélő Strindberg gúnyosan kiforgatja a címben szereplő szimbólumot, ez a […]

Olyan jó lenne elfelejteni Szophoklészt. Mármint arra az időre, amíg Robert Icke, a jelenkori angol (és holland) színház csillagának-sztárrendezőjének, színpadi szerzőjének Oidipusz című darabját nézem a Radnóti Színház lefegyverzően magasszínvonalú alakításokban gazdag előadásában.

„[A] mai fiatalság szerencsétlensége, hogy nincs már igazi kamaszkora: sem erotikus, se politikus, se morális meg más egyéb szempontból; mindent összemancsoltak, összepancsoltak, egy kondérba dobáltak! És ezenkívül túl sok vereséget ünnepeltek győzelem gyanánt, túl gyakran vették igénybe az ifjúság legbensőségesebb érzéseit […]” – így jellemzi kora tinédzsereit a Radnóti Színház Istentelen ifjúság című előadásának Julius […]

Pakolni jöttek a telezsúfolt házba, de a lomtalanítást végül el sem kezdik, és a közöttük lévő emberi viszonyokban sem sikerül igazán rendet tenni. A gyűjtögetés és a halogatás körei, akárcsak az elhallgatások és felcsattanások, ismerősek a néző számára, a Legközelebbi ember szereplői mégis sokáig eléggé távoli emberek maradnak.

Börtönrácsok párhuzamosaira emlékeztető fénycsíkok előtt jelenik meg a színpadon Gagarin, az első ember a világűrben. 1961-et írunk. A portréábrázolás tulajdonképpen Istentől eredeztethető. A csillagos eget érdemes fotózni, ahol Gagarin is jár, hiszen sosem tudhatja az ember, mikor bukkan fel valamelyik bolygó mögött a Mindenható.

Szálinger Balázs drámái többnyire mítoszokból (Kalevala, Oidipusz gyermekei) vagy a régmúltból (a Caesar ifjúkorában játszódó Köztársaság) merítenek témát. Ritkán helyezi a mába a történeteit (ilyen kivétel a Becsvölgye), jobban érzi magát a múltban, és a drámán kívül is olyan, mára irodalomtörténetté vált műfajokban, mint az eposz. A Kályha Kati azonban mindössze száz évet ugrik vissza […]

Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.

„Pilinszky más. Mindenki más, de vannak másabbak. Pilinszky ilyen másabb a magyar költészetben és a költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő, ritka, valószínűtlen. Egy fehér antilop, egy transzurán elem…” – írta róla Nemes Nagy Ágnes. Ezt a másságot fokozott mértékben érzik, akik a színműíró Pilinszkyt próbálják elméletben, vagy – még kimondani is izgalmas! […]