Várkonyi Eszter: Tamási Áron POST-IT Zongota – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy A Zongota ugyanis műfajilag a mozgásszínház, jellegét tekintve pedig a némafilm eszközeivel operál.
Nem tudok manipulálni Szakács Lászlóval Proics Lilla beszélgetett Lehet, hogy már korszerűtlen ezt gondolni, hiszen a színház valóban performatívabb lett. Ugyanakkor mostanában többször hallom, hogy egyesek mindinkább térnek vissza a klasszikusokhoz: szerzőkhöz, játékmódokhoz. Színészként persze azt is meg kell oldani, hogy itt is és ott is legyek.
Adorjáni Panna: Szép és hasztalan Silviu Purcărete és Bocsárdi László rendezése a MITEM-en – Nemzeti Színház Románia két emblematikus, ám színházesztétikájában és látásmódjában két igen különböző világot megjelenítő rendezője mutatkozott be.
Kovács Dezső: Kisvárda után Jegyzetek a fesztiválról A Kisvárdai Fesztivál természetesen ma is a határon túli magyar színházak fesztiválja, akárhogy is nevezik.
Poszt-it, 8. rész – Kovács Natália: The End Napló a Pécsi Országos Színházi Találkozóról: június 17. péntek …mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.
Lovassy Cseh Tamás: A türelem generációja A színházak cenzúrázását visszasíró olvasói levélről, avagy a sepsiszentgyörgyi Székely Hírmondó-ügy E kommunizmusból ránk maradt bénító örökség ellehetetleníti a színpadi események kritikai befogadását, kiírja színházainkat az európai színházi vérkeringésből, s mindezekből adódóan nem marad más, mint a „mindegy mi, csak magyar legyen” befogadói elv.
Nagy András: Ha mi, árnyak A XI. gyulai Shakespeare Fesztiválról Koltai Tamás tagja volt az ‒ idén is színháztörténetet író ‒ gyulai Shakespeare Fesztivál művészeti tanácsadó testületének, és nemigen volt olyan hazai előadás, amit a fesztivál alapítója és igazgatója, motorja és sikerének letéteményese, Gedeon József kérésére ne elemzett volna…
Koltai Tamás: Várdai színes A Magyar Színházak Kisvárdai Találkozójáról Tizenhat éve jártam utoljára Kisvárdán, az új találkozás örömmel töltött el, és amikor azt mondom, hogy „mintha tegnap lett volna”, meg hogy „megállt az idő”, az nem kritikai észrevétel, hanem a folytonosság konstatálása.
Kovács Dezső: A második verzió William Shakespeare: Hamlet – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Gyulai Várszínház - KRITIKA kritika Bocsárdi sötét tónusú, lételméleti fogantatású, a játékot a dramaturgiai csomópontjaira redukáló előadást rendezett Shakespeare művéből.
Nagy András: Az avoni kecske A IX. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválról Idén a Hamlet köré szerveződött a fesztivál, ahogy tavaly A vihar mutatkozott meg többféle színpadi értelmezése által…
Szoboszlai Annamária: Egy pöttyet kemény, egy pöttyet lankadó A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról - JEGYZET Bohócorral, bohózattal, boiótiakkal és bocsánatkéréssel folytatódik a fesztivál…
Urbán Balázs: Egy válogató emlékiratai I. Urbán Balázs a POSZT-válogatásról …nem is úgy néztem az egyes előadásokat, hogy rögvest egy koncepcionális gondolatsor elemeivé tehessem őket.