Napról napra

…nem lehet nem felfigyelni azon kritikus hangokra, melyek néhány éve egyfajta fásultságot regisztrálnak a válogatással és a találkozó egészével kapcsolatban.

…a közönség hiányolta a szokatlanabb formákat, az izgalmasabb előadásokat, a kísérleti színházat, de az átgondoltabb, reflektáltabb rendezéseket is. 

Öt évvel ezelőtt Christoph Schlingensief fluxus-oratóriuma, A bennem élő idegentől való félelem provokálta ki a „színészek” és a „rendezők színháza” közötti vélt és valós különbségekről szóló vitát. Idén két olyan előadás volt, amely el tudott gondolkodtatni arról, hogy mi történik, ha valakiről megtudjuk: színész. 

Tévútra került vagy éppen tévelygő lánykákból végül Herbert Fritsch Nórájának köszönhetően sem volt hiány a találkozón…

A színész alkotók meghívták saját (!) apjukat a színpadi térbe, meghitt családi együttlétre, hogy nyílt színen, a Lear király felvonásai mentén – amelynek szövege kivetítőn végig követte az előadás fonalát – szót ejtsenek erről-arról.

A 2010-es Theatertreffenen szinte kizárólag kortárs darabok szerepeltek, klasszikusnak legfeljebb Ödön von Horváth Kasimir és Karolinéja nevezhető – attól függ persze, miként értelmezzük a klasszikus fogalmát.

És most sem állunk jól – erről szól a 2010-es Theatertreffen első két előadása a múltjával farkasszemet néző Berlinben.