Horváth Kristóf, egy „Cigány Művész” – ahogy a NEM RASSZISTA értelmiség gondol rá – kiáll a nézők elé, és azt mondja: „Azért lehetek itt, mert cigány vagyok.” Aztán nevetünk. Persze a gúny mögött ott húzódik az igazság: Horváth előadása valóban azért jöhetett el a Trafóba, mert Horváth Kristóf cigány.[1]
„A fesztiválnak vállalt célja, hogy népszerűsítse, illetve egyáltalán megteremtse a kortárs cirkusz hazai szcénáját, s mivel itthon a műfaj infrastruktúrája gyerekcipőben jár, a fesztiválprogram példamutatóan a minimális eszközhasználat koncepcióját követi.”
Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven a New York-i dada mozgalom tagja volt, aki talált tárgyakból készített öltözékeivel és objektjeivel, verseivel és utcai akcióival szó szerint megtestesítette a dada szellemét. Neve, arca, munkássága mégis hosszú ideig hiányzott az avantgárd panteonból. Az ő életével és alkotásaival foglalkozik a SENSE INTO NONSENSE című „performansz, koncert, városi intervenció”, mely a […]
„A díj kiosztásának módját nem tartottuk kőbe vésett szabályrendszernek, sokkal inkább a folyton változó produkciós körülményekhez igazítottuk. Az elmúlt évek drasztikus forráscsökkentései igencsak megnehezítették az általunk elismerni kívánt, esztétikai értelemben kockázatvállaló előadások létrehozását és továbbjátszását, következésképp a kuratórium munkáját is. Ezért 2023-ban úgy döntöttünk, hogy ilyen feltételek mellett a Halász Péter-díjat csak kétévente adjuk ki.”
A 62. Hangosítóban a Gen Z Lab and Conference címmel, tavaly nyáron megrendezett ifjúsági táborról esik szó, amit az Örkény Színház kezdeményezésére, az Örkény, a Katona, a Radnóti, a Trafó és a Vígszínház ifjúsági alkotóműhelyeinek tagjai számára szerveztek Budapesten. A résztvevőket közös kérdésfelvetésre invitálták: kié a politika, kié a színház?
Elnézést kérek a késlekedésért, de váratlanul valami fontosabb dolgom akadt, egy férfival előfordul az ilyen. (Nem akadt amúgy, csak baromi lusta vagyok.) De nőként ezt te nyilván még nálam is jobban ismered. És persze köszönöm, hogy felezed velem ennek az általam elvállalt kritikának a felelősségét, mert akkor az enyém innentől nulla.
Rágcsáljuk az árpafüvet, a ciberét, a sóskaleveleket, és szürcsöljük a homoki bablevest bivalytejföllel és alakor lisztből készült csipetkékkel a Trafó Nagytermében, az évadnyitó fókusz Aszályvacsoráján.
Bevallom, fenntartásaim voltak, amikor először hallottam a Trafó PerformanszBuszáról. Az esemény koncepciója szerint a nézők Budapestről indulva Magyarország különböző térségeibe utaznak, hogy helyi közösségekkel, társadalmi ügyekkel és művészeti projektekkel találkozzanak. Első asszociációm a „menjünk le vidékre”-tendencia volt, amely rendszeresen, de legalábbis minden kétharmados győzelem után fellángol, és amelyben (főleg budapesti) értelmiségiek szinte katasztrófaturistaként próbálják megérteni, […]
