Vajon hány évet kell megélnünk ahhoz, hogy gondolatainkba erősen befészkelje magát az idő múlásának a gondolata? Hogy elkezdjünk azon tűnődni, hogy a számunkra megadatott időt milyen tevékenységgel, hol szeretnénk eltölteni, milyen térben, milyen világban? Olyanban, ahol az élettől szagosra izzadja magát az ember, vagy a test mozgását nem igénylő (a hús-vér testet sem igénylő) steril…
Megyeri Léna: Nem engednek közel
2 in 1 kritika: TranzDanz: Noir és Pataky Klári Társulat: Mint egy táj
Az individualizmus, a kommunikáció-képtelenség, az elidegenedés – jelenkori társadalmunk eme alapélményei foglalkoztatják és befolyásolják az alkotókat.
A Ratville különös haláltánc, melyet az itt-ott fejét villanásnyira felütő, fanyar, groteszk humor csak még baljósabbá tesz. A Reptében hőse pedig hol táncoló fogalomnak, megtestesült eszmének, hol a kozmosz szívszorító magányra ítéltetett, tárgylemezre emelt teremtményének tűnik.
Hiába szakítják meg a körtánc dramaturgiáját a szimultán zajló jelenetek (…), a körülbelül egy órás előadásra szépen lassan ránehezedik az unalom.
KGP megrögzött dekonstruktőr. Olyan, mint az a kisfiú, aki játékainak nem rendeltetésszerű használatában leli élvezetét.
Korunk fogyasztói világában fagyasztva, előkészítve, megmásítva vagy éppen génkezelve kapunk termékeket, amelyekről ráadásul elhisszük, hogy megváltoztatják életünket.