A Katona színpada eltűnt a díszlet mögött: egy megtévesztésig élethű, színes könyvektől rendetlen, szűk dolgozószobát látunk, ahonnan egy magányos és ideges kisember próbál költői magaslatokba emelkedni. Nem nehéz karanténbeli önmagunkra ismernünk.
Zenés űrtörténet animációkkal és a magyar költészet remekeivel – így csomagolták a Madách Színházban bemutatott, Szemenyei János által írt és rendezett Bolyongókat. Az előadás az önmegismerés és a felelősségvállalás allegóriájaként működik, és arra hivatott, hogy felébressze a gyerekekben a versek iránti szeretetet.
Dömötör Adrienne: Felemás
Czukor Balázs: Vonat elé leguggolni. Részben József Attila – Jászai Mari Színház, Tatabánya
Témákat vettek alapul, és variációkat dolgoztak ki – az életrajzi tényeket hol megtartva, hol átformálva, felülírva. Az eredmény: változatos hangulatú és dinamikájú, de elmélyültségükben is nagyon különböző jelenetek sora.
Peer Krisztián: A nyúl mögött, a tankönyvön túl
„...Függök ezen a zord élet-párkányon” – Bogdán Zsolt Ady-estje
Mit tegyünk, ha a klasszikusnak az arcéle is klasszikus? Szabaduljunk meg a tisztelettől. Ez most ennek az előadásnak nem sikerült. (…) Főleg nyugatos versfordítások kapcsán kapja el az embert gyakorta a sejtés: az eredeti nyersebb.
Egymással társalognak, vitatkoznak a versek, korok, tapasztalatok, élmények és vélemények, s a néző csakhamar azon kaphatja magát, hogy a történet róla is szól. Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk.
Újra és újra felmerül bennem a kérdés, hogy vers és színház mennyiben találhatnak egymásra…