Markó Róbert: Színház, és színész benne Markó Róbert az Ahogy tetszikről és A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázásáról A két előadást egymás után nézve a színház (a benne és általa való alkotás, a benne és általa való létezés) lényegéről juthat információhoz a figyelő néző.
Koltai Tamás: A színháznak szolgálnia kell Koltai Tamás Vidnyánszky Attilával beszélget Arra hamar rájöttem Magyarországon, hogy vidéken könnyű megtölteni a nézőteret.
Perverz zí DASZSZ? A XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemléről - ELSŐ RÉSZ Az alternativitás azt (is) jelenti, hogy mindent lehet, a szentséges magától értetődően vegyülhet a perverz profánnal.
Önarckép – Ezúttal Shakespeare-rel Kornya István Vidnyánszky Attilával beszélget Ha valaki kiment a Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat.
Deres Kornélia: Szerelem két ülésben Szerelem a bűnöm és az Ahogy tetszik gyulai előadásáról És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.
Nyulassy Attila, Ugrai István, Zsedényi Balázs: „Legalább 10%” Csokorba gyűjtött vélemények az előadóművészeti törvényről Második rész: finanszírozás, szorzók, preferenciák
Sz. Deme László: Kullancsok a római tortában A Dundo Marojéról A színészvezetés tanúsítja, hogy miközben a rendezés megőrzi a felszín vaskos komikumát, mögé is néz.
Zappe László: Rejtvény és élmény A zsámbéki Vidnyánszky-felújításokról Vidnyánszky Attila színházi metaforái külön-külön megfejthetők, ám nem mutatnak egy irányba, nemigen fűzhetők föl egy gondolati szálra.