Napról napra

Hogy Doiasvili, a világjáró rendező önnön szabadasszociációs adottságaival nem tud betelni, azt tapasztalhattuk már 2022-ben is, amikor Csehov Sirályát fektette kétvállra s egyben a Vígszínház színpadára. Csehov művéből akkor – a nagyszerű színészgárdának köszönhetően – meg tudott maradni pár fényes pillanat, Schiller azonban a jelenlegi tavaszon estéről estére megkapja a magáét.

Pár hete realizáltam Nápolyban, hogy még mindig hagyománya van a karneválnak. A zsúfolt, flörtölő és kiabáló fiatalokkal teli utcán az jutott eszembe, hogy ez a világ mennyire hasonlít a commedia dell’arte világára, erre a játékos valóságra. Hasonló a hangulata a Pesti Színház legújabb bemutatójának, A hazugnak.

Kavicsok csikorognak a lábak alatt, sírkövek szolgálnak ágyul és asztalul, a palota nejlonnal borított vasszerkezete üvegház, amely megvédi az uralkodó elitet a népet sújtó örök téltől. Mélyfekete és sápadtfehér színekből szőtt világ ez, absztrakt tér, amelyben kísértetként bolyong a halovány Elektra, és amelyben a színek csak hazudhatnak, az ékszer gazemberek fizetsége és lehetséges fegyver, az […]

Elég jól hangzó cím lett volna ez is: „A középszer tragédiája”. Csakhogy ebben az esetben, mármint Shaffer drámájában Antonio Salierire nézvést – nem igaz. És Mozartra, a zsenire – pláne nem igaz.

„Mikor leszek a tied?” kérdi a szerelemtől részeg, pálinkától fölhevült cselédlány az épp mással házasodó műbútorasztalost, mire az – no, nem a darabban, hanem az előadásban – azt feleli: „Amikor piros hó esik!” S ebben az átigazításban igaza van Mohácsiéknak. Mennyivel jobb ez, mint az „Amikor a kakas kotlik!”, vagy a ráadásként kitalált „Amikor az […]

Majd hetven évvel ezelőtt, Elia Kazan rendezésében került bemutatásra ez a darab a Broadway-n. 1958-ban film is készült belőle, Liz Taylorral és Paul Newmannel. Az Európa Könyvkiadó 1964-ben jelentette meg Williams Drámák című kötetét, s benne a három felvonásos színművet, aminek 1967 februárjában volt a hazai ősbemutatója – Ruttkai Éva, Darvas Iván és Páger Antal […]

Cirkuszi attrakcióval/mágiával kezdődik a Vígszínház bemutatója. A szereplők bevonulásakor a porondmester megkettőződik: egy dublőr lép színre, aki olyannyira hasonlít a Vicentio herceget játszó Kőszegi Ákosra, hogy első ránézésre fel sem tűnik a „csalás”. S ha a cirkusz mint metafora nem is tűnik eredeti ötletnek, ennek a különös kettőzésnek, a Herceg két alakjának lehetne valódi jelentősége, […]

A szatirikus karakterek banális problémákkal küzdenek, végtelen vitákba bonyolódnak művészetről, humanizmusról, erkölcsről. Fiatalok, naívak és szenvedélyesek, hisznek önmagukban és a kultúrában. Az egésznek mégis van egyfajta apokalipszis előtti, feszült atmoszférája. Eltúlzott mozdulatokkal, indokolatlan gesztusokkal szórakoztatnak minket, a groteszk játék szinte elfeledteti velünk a mindezek alatt megbúvó hideg valóságot. Ők annak a nemzedéknek az ifjúsága, akiknek […]

A Béranyák a Vígszínház Házi Színpadán könnyedén földobott, jól irányzott labda: a jelenség létezik – muszáj vele valamit kezdeni.

Alakváltó játék ez a majd két óra hosszú, egy részben lefutó ősbemutató. A magában monologizáló kokainszállítmánnyal, vagyis K-val a címszerepben, úgy kezdődik, mint egy kedélyes Rejtő képregény, s mint kortárs orosz prózán átszűrt, pszichedelikus látomás fejeződik be, a hóban kóborló, arany bundájú, transzszilván medvék jelenetével. A költőként is ismeretes, dramaturg szakos Komán Attila Örkény István […]

Minden értelemben megkerülhetetlen az előadás díszlete, a kastélyhoz vezető út, ami maga is kastély, többemeletes, a teljes színpadot betöltő labirintus-monstrum a valahová és sehová vezető lépcsőivel, járataival, zegzugaival. K-nak nincs más választása: valahogy be kell hatolnia, hogy bejárja, meghódítsa, maga alá gyűrje a könyörtelen vasszerkezetet (hogy milyen esélyekkel indul és végül ki kit gyűr maga […]

Hát én nem így szültem, szólt valaki félhangosan az előadás után legyintve. Ahogy távozni készültem a színházból, körülnéztem, és láttam mindazokat, akikről tudhattam – barátok, ismerősök, hírességek –, hogyan szültek: ki a színpadi történethez hasonlóan, a babára bízva a megérkezést, de aztán végül kórházban és császárral; ki agyvérzéses babát szült; ki nem szült, bár akart. […]