Napról napra

A vígszínházi legújabb Istenítéletnek van egy kivételes jellegzetessége: elkészült a bemutatóra. Teljesen. Van eleje, közepe, vége…

Kovács D. Dániel rendezésében a schilleri, merészen megvágott és újrafordított (Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka munkája) szöveg nem zárt történetként jelenik meg a színpadon: inkább a lázadás (dráma)irodalmi narratívái és ikonjai által átjárt anyag, amely szabad utat enged a műfaji idézetességnek.

…átélhetővé válik „az apák története”, elmondhatóvá az elmondhatatlan, interiorizálhatóvá az átörökített trauma, ami új beszédhelyzetet teremt…

Nézőként hol azt érezhetjük, hogy megállt az idő, hol azt, hogy durván tovarobogott, de jelen és (közel)múlt viszonyának bonyolultságáról és összetettségéről nem ezek az előadások gondolkodtatnak el.

Azzal, hogy Ruttkai Éva hogyan oldott meg egy szerepet, amit most te játszol, nem kell foglalkozni. Meg kell nézni és tisztelni kell, de magadból kell fogalmazni, 2015-ből.

Bodó Viktor Koldusoperája nem tesz mást a Brecht-csapat parafrázisával, mint amit Brechték tettek az eredeti Gay‒Pepusch-művel.

Minden, amit a színházról megtanultam pró és kontra, és minden kérdésem, ami a színházzal kapcsolatban megfogalmazódott, mind a Vígszínházhoz köthető.

Bevallja, hogy nagy álma volt a Vígszínházban dolgozni, ami Várkonyi Zoltán hívására meg is valósult.

…a szövegben kevés változtatásra volt szükség ahhoz, hogy a színre vitt karakterek mindennapjaink magyar valóságából ismert szereplőkké változzanak.

Alföldi Róbert rendezésében az El Kazovszkij–Menczel-féle tér játszik, s ahogy a Géher-esszé is írja: az idő, a Plutarkhosz és Suetonius által elbeszélt időhöz képest a színpadon végtelenül lelassuló, majd felgyorsuló idő.

Kétség nem fér hozzá, hogy az E föld befogad az 1914 egyenes folytatása. Ma sem értjük pontosan, miért tört ki a „tizennégyes háború”.

Úgy tűnt, hogy a Hašek által teremtett alak minden további nélkül otthonosan mozoghat Kraus színpadi világában…