Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Kovács Dezső: Korhelynek lenni jó

Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz - Vígszínház - KRITIKA

…ha a főszereplők triója nem mutatna be olyan sűrű és élettől duzzadó sorsokat, s a mozgalmas tömegjelenetek sem csillogtatnának meg annyiféle karaktert, akkor az előadás nagyszabású látványvilága vélhetőleg üres színpadi attrakció maradna.

Kutszegi Csaba: Nagyravágyó kisszerűség

Gogol: A revizor - Vígszínház - KRITIKA

…ritkán vagyok annyira zavarban, mint amikor az előadáson azt próbáltam megfejteni, miért kacag a publikum hangosan és önfeledten olyan poénokon, melyeket jómagam igen kevéssé találok humorosnak.

Turbuly Lilla: Szavak, szégyen, gyalázat

Sütő András: Az álomkommandó / Pesti Színház - KRITIKA

Az a súlyos és nyomasztó köd, mely szinte ráül a néző szívére-lelkére, és az előadás alapélményévé válik, több összetevőből adódik össze.

Turbuly Lilla: Megérdemeljük?

Georg Büchner: Danton halála / Vígszínház - KRITIKA

Mert mi vagyunk a nép, és belőlünk áll a konvent, mi hallgatunk, és közülünk kiáltanak egyszer éljent, másszor haljont.

Kovács Dezső: Domina-játék

Vénusz nercben - Pesti Színház - KRITIKA

Könnyű kis darab, a bulvár és a pszichologizáló komédia között valahol félúton…

Ady Mária: Ikonográfiai ingovány

Jóembert keresünk - Vígszínház - KRITIKA

Az ikonográfiai porhintés és a mögötte meghúzódó koncepciótlanság minden szinten megfigyelhető.

Sztrókay András: Végjáték

 Príma környék - Pesti Magyar Színház

…lapos, érdektelen – és még a humora is szűkre szabott.

Halász Glória: Játék a szalonban

Monokli - Pesti Színház - KRITIKA

Maga az ötlet kellőképpen merész, szinte pimasz…

Stuber Andrea: Méregtelenítés

Makrancos Kata - Vígszínház - KRITIKA

…jól pergő, energikus, szakértelmes vígszínházi komédiázás.

Szántó Judit: Utzbachban nem történt csoda

A színházcsinálóról - Pesti Színház - KRITIKA

Itt a publikum szórakozni akar, nem megrendülni és magába nézni.

Urbán Balázs: Egy válogató emlékiratai VII.

A POSZT-válogatásról

Mifelénk nemegyszer előfordul, hogy az előadás minőségével köszönő viszonyban sincs az elért közönségsiker (ami persze megint nem csupán az üzleti célú színházakra jellemző).

Ady Mária: Ha a csend beszélni tudna

Billy világa - Pesti Színház - KRITIKA

A darab görbe tükrében is képes megőrizni a kritizált világ báját…

  • 1
  • …
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.