Napról napra

…fel-felvetődik a kérdés, hogy ha a tánc „univerzális nyelv”,1 azaz mindenki számára érthető és elérhető, akkor miért nem látni olyasvalakit a résztvevők között, akinek nem telik a kétezer forintos óradíjra, vagy kerekesszékkel él.

Nem elsősorban és főleg nem kizárólag az előadások színvonala jelenti a különbséget; azt gondolom, hogy egy fesztivál szellemi műhely is, ilyen értelemben értékét az mutatja meg, milyen minőségű diskurzus alakul ki alatta és körülötte.

Bizony meglehetősen brutális tapasztalat volt számomra, hogy arrafelé szinte csakis a nálunk szinte még mindig ismeretlen konceptuális megközelítést értik kortárs tánc alatt.

A koreaiság fogalma összezavart. Miért lenne valami különlegesen és egyedi módon koreai? Képtelen voltam meghatározni ezt a feltételezett „koreaiságot” – amely fogalmat sokkal gyakrabban használják a nyugatiak, mint a koreaiak maguk ‒, akár az általam elemzett előadásokban, akár más kulturális termékekben.

Milyen típusú nézőnek kellene lennünk? Olyan megfigyelőnek, aki figyel az előadás létrejöttének történelmi pillanatára! De hol helyezkedünk mi el a történelemben?

Amikor annak az országnak néhány színházi előadásáról vagy művészi alkotásáról írok, mintegy visszaadok valamit abból, amit elvettem, de ennek van határa: nem tudok mindent visszaszolgáltatni, elmondani, különösen, ha – idegen mivoltomból fakadóan vagy más miatt – nem jól fogtam meg a dolgot, vagy félreértettem. A fikcióhoz kellene fordulnom, hogy őszinte lehessek, és kimásszak ebből a […]

Végy egy üres színpadot, pár üveg ásványvizet és néhány hiperérzékeny mikrofont. Tedd fel a fülhallgatódat, csukd be a szemed és dőlj hátra: isten hozott a brazil őserdő legmélyén.

Mivel az idei találkozó tíz leginkább figyelemre méltó előadása közül számos a nyugati világnak a más kultúrákhoz való problematikus viszonyulását vette célba, a 2015-ös Theatertreffen ezúttal az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos kérdésekre irányította a reflektort.

A fesztiváligazgató kérdésemre elmondja: a független, alternatív vagy underground jelzőket nem véletlenül nem találom a fesztivál szóróanyagain.

Zholdak a Szovjetunió felbomlása előtti években Anatolij Vasziljevnél tanult Moszkvában, és bizonyára már ezekben a peresztrojkás években megtapasztalta…

A Via Negativa név miatt sok kritika ért kezdetben, azt mondták, túlságosan őrült és pesszimista, senki se kíváncsi ránk ilyen névvel, legyünk inkább Via Positiva.

Hol máshol jönnének létre robotokkal létrehozott színházi előadások, ha nem a technológiai újítások fellegváraként számon tartott Japánban…