Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Mindenben az emberi-szakmai megújulást keressük

Balázs Zoltánnal Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Az utóbbi években lengyel korszakát éli a nemzetközi hírű Maladype Színház alapítója és vezetője. A bukaresti Odeon Színházban Chowaniec Gardéniáját rendezte, a chicagói Trap Door Theatre-ben Vişniec A kommunizmus története elmebetegeknek című darabjának nagy sikerű színrevitele után Witkiewicz Vízityúkjának a rendezésére hívták vissza, amit a koronavírus járvány miatt későbbre halasztottak. A Maladype társulatával januárban a Fészek […]

Seres Gerda: Főszereplő híján

Yvonne – Maladype

A Maladype Színház Yvonne című előadása egyetlen markáns rendezői ötletre épül, mégpedig arra, hogy bármelyikünk lehetne Witold Gombrowicz darabjának visszataszító Mutyulija. A címszerepre minden este más-más gyanútlan nézőt rángatnak fel a színpadra, akiben néhány perc elteltével tudatosul, hogy az előadás végéig biztosan nem ül vissza a helyére, hiszen főszereplőt csináltak belőle egy darabban, amit – […]

KUTSZEGI CSABA: GÉPPISZTOLY LETT BELŐLE

Witold Gombrowicz: Operett – KRITIKA

…az előadás katartikus végén, amikor a szereplők megszabadulnak a múlt hazugságot jelképező maszkjaitól és ruhadarabjaitól, „koporsóba” (mely ezúttal egy fém olajoshordó) kerül a papi reverenda és a rusztikus-zsinóros „nemzetieskedő” mellényke is.

Markó Róbert: Nehogy túlbonyolítsa

Pálffy Tiborról

Pálffy páratlanul testtudatos színészete mellett korlátlan ura hangjának is.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató