Madák Zsuzsannát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház öt éve működő, középiskolásokat, felső tagozatosokat megszólító, és a maga nemében egyedülálló Tantermi Deszka programjának szakmai vezetőjét 2010-ben dramaturgnak hívták Zalaegerszegre – de ő nem fért a bőrébe. Hogyan illeszthető be egy vidéki kőszínház életébe a színházi nevelés?
S valahogy végig az az érzésem támadt, hogy az előadás alkotóelemei nem szervesülnek egységes vízióvá, a produkció harsány is és mély értelmű is kíván lenni egyszerre, gondolkodtatni akar és szórakoztatni, ám azt meglehetősen konvencionális eszközökkel teszi.
Hiszen a kérdések láncolatában mégiscsak az alapvető kérdésig jutunk el: mi a színház dolga? Nyilvánvalóan nem helyi specifikum az a színházlátogatói hozzáállás, amely a könnyed szórakoztatásban látja a színház célját.
Állandó változásban vannak az emberi viszonyok is…
A Vígszínház egy parfümös hely, én viszont nem vagyok az a parfümös alkat.
Az előadás aktualitását a Gogol művében megírt kettősség tökéletesen biztosítja, ezért semmi egyéb konkrétumot nem is pakolnak a produkcióba, hiszen nem nehéz elképzelnünk, hogy ez az eset bárhol és bármikor megtörténhet.
Boldogtalanok megírásának korában radikálisan újító műnek tűnhetett, ám mára kiküszöbölte a korhozkötöttség problémáját: úgy tetszik, csekély munkával ma is érvényes darabbá alakítható.
Szóval nyilvánvalóvá teszi a revizor, hogy új szelek lengedezése várható a Gogol-féle orosz kisvárosban, ami valójában Zalaegerszeg…
Forgách darabjában asszociációs láncként követik egymást a jelenetek, az egyszerre két idősíkon futó cselekmény jelenetpárjai egymásra rímelnek.
