Napról napra

Az értelmiség haláltánca az utolsó taktushoz közeledik, mert a tehetetlenség, a passzivitás és a konyhafilozofálgatás végül mégiscsak felülkerekedett a tehetségen. Éppen abból eredően, hogy „a Platonov” jelenségként értelmeződik, tartom különösnek, hogy éppúgy, akárcsak Ascher előadásából, itt is kiíródik a történetből a generációs olvasat, pedig ehhez a látlelethez fontos volna tudni, hogy mi vezetett idáig.

A JJTC (Jacob Jonas The Company) művészeti vezetője és koreográfusa, Jacob Jonas, a közösségi média és a profitorientált marketing ágazatokban éppen olyan jól mozog, mint a kortárs tánc világában. Különböző projektjeiben szervesen kapcsolódik az internet, a közösségi média és a márkaépítés területéhez, olyan kreatív tartalmakat létrehozva, amelyek szabadon ötvözik a különféle műfajokat – elsősorban a […]

Miskin-habitus: jön, körülnéz, figyel, mindent fölbolygat, megváltoztat – aztán megy tovább.

…aktív vagy passzív móddal állunk-e szemben, azaz ők akartak eltűnni, vagy mi tüntetjük el őket; érezzük a hiányukat, vagy azt sem tudjuk, hogy nincsenek.

A Tündérlaki lányok legnagyobb kérdése nem is az, hogy hol húzódik a határ az önfeláldozás és önfeladás, becstelenség és tisztesség között, hanem hogy mi vitte rá Forgács Pétert, hogy épp ezt a népszerű, de sok szempontból problémás darabot állítsa a Győri Nemzeti Színház színpadára.

…az erdélyi melegek helyzetével foglalkozó darabot ebben a múltat és a hagyományokat megtestesítő közegben bemutatni minden bizonnyal jóval bátrabb tettnek számított, mint elhozni egy budapesti színházba. Mindazonáltal üdvözlendő, hogy a darab fél évvel az ősbemutató után hozzánk is eljutott, sok dolgunk van ezen a téren (is).

Az előadás tehát a kettős beszéd olvasási módját szeretné felidézni, hiszen diagnózisa szerint a kádárista reflexek reneszánszát éljük, csak másik üzemmódban.

Kevés olyan megemlékezés van, ami ennyire távol marad mindenféle pátosztól, és ahogy a galéria előterében csak halk nyüzsgés hallatszik a Fannik egymásba fonódott hangjából, nem tudok nem Esterházy egy lapra leírt Iskola a határonjára gondolni.

Mi köze a színészmesterségnek a jógához, ami első látásra arról szól, hogy a gyakorlók bonyolult testhelyzetekbe hajtogatják magukat? Ha azonban tovább keresgélünk, találkozhatunk a jóga másfajta megközelítésével is. Patanjali, a meditatív hagyományokat szintetizáló Jóga Szútrák szerzője szerint a jóga nem más, mint az elmeközeg változtatásainak megszüntetése, és az elme meghaladása. Ez a definíció viszont túlságosan […]

Jó ideje tapasztaljuk, hogy a cirkusz nem csak (nem csak?) az ámulat és rettegés tere. Legjobb művelői megszorítások nélküli színházat varázsolnak: érzelmet, gondolatot közvetítenek, kapcsolatokról mesélnek, használják a fizikát és a metafizikát, folyékonyan beszélik a (társ)művészetek nyelvét. A cirkusz immáron több évtizedes újmódi válfaja a legdinamikusabban integrálja mindazt, amit a többiektől eltanul.

A Budaörsi Latinovits Színház új játszóhelyén, a PostART hangulatos terében az észt Enn Vetemaa Vacsora öt személyre (1972) című kamaradrámáját vitte színre kisrealista díszletben és színészi eszköztárból építkezve Böröndi Bence.

Káel Csaba rendezése összetartozóvá tudja tenni a két előadást. A zeneszerzői koncepciókat, a zenei hangzást, sőt a tematikus hasonlóságot tekintve is annyira egységes benyomást kelt a kettős előadás, hogy szívesen üdvözölnénk a két darabot a magyar vígopera szétválaszthatatlan ikreiként.