A Kolozsvári Állami Magyar Színházban tartotta 18. fesztiválját 2019. november 19. és 30. közt az Európai Színházi Unió (UTE). Az utoljára 2008-ban megrendezett eseményről, amelyet akkor a KÁMSZ és a bukaresti Bulandra Színház közösen bonyolított le, ADORJÁNI PANNA és BOGDÁN ZENKŐ beszélgetett.
A Koldusoperát, persze, ezerféleképpen el lehet játszani. Kihegyezve, mondjuk, az aktuálpolitikai poénokra, amelyekre érzékenyen fülel a botrányra mindig éhes publikum. Ki lehet domborítani az emberi drámákat, amelyeket nemcsak a jól ismert történetek hordoznak, hanem legalább ugyanennyire az erőteljes érzelmi töltetű songok. Kocsma Jenny dala például, amelyben a dicsőségről s annak mulandóságáról értekezik.
Hogyan fér össze Brecht a teljesen elbulvárosodott Szegedi Szabadtéri Játékok műsorával? Nos, nehezen. Ezért is érzem bátor döntésnek a fesztiváligazgató, Herczeg Tamás részéről, hogy a frissen felújított újszegedi színpad műsorára tűzte a Koldusoperát, a színrevitellel pedig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatóját, Bocsárdi Lászlót és társulatát bízta meg. Ám a bátorság dacára is releváns kérdés,…
Aznap, amikor – “társadalmi konszenzus” mellett – negyvenről ötven évre emelték Magyarországon a honvédségi behívhatóság korhatárát, este, a Tesla Labor Kazinczy utcai termében a háborúról beszéltek. A Narratíva néven együttműködésre szövetkező függetlenek első produkciójukként Brecht 1941-ben született darabját mutatták be, Ungár Júlia fordításában.
Két rendező, két izgalmas olvasat: Zsótér Sándor klasszikusabb felfogásban állította színpadra Brecht talán legizgalmasabb darabját Kecskeméten, mint Horváth Csaba a Pesti Színházban.
Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert…
Miközben Ronen rendezőként a külső megfigyelő szerepében volt jelen, aki a forgatókönyvet formálta és szerkesztette, a dialógusok nagy részének megírásában mégis a színészekre hagyatkozott: „Mindenkit megkértünk, hogy az utazás alatt vezessen valamifajta naplót […], és az egész darab ennek a tapasztalatnak a közös naplójává vált.” Így a színészek biztosították az alapanyagot a darabhoz saját személyes…
A brechti elidegenítés segít elkerülni a szenvedés látványának giccses, szentimentális, álkatartikus megszépítését, elveszi a nézőtől a jóleső sajnálkozás örömét, hogy passzív, belenyugvó együttérzés helyett aktív, tettre kész kérdések fogalmazódhassanak meg benne. A huszonegyedik századi néző számára azonban az elidegenítő effektus ismerős, megnyugtató elem – ma már ezzel a nehézséggel találja szembe magát minden Brecht-rendezés.
Brecht erősen politikus mondatait, nyílt utalásait is kevesen képesek úgy megragadni, hogy ne hassanak didaktikusan, és a rendezés ne beszéljen unalmasan direkt módon a jelenről. Ez utóbbi Zsótér színházában többek között azért sikerülhet, mert az a vizualitás és játékmód, amellyel dolgozik, finom részletek megfigyelésére ad lehetőséget a néző számára. A díszletek és ruhák szimbolikája és…
Zsótér Sándor először 1998-ban rendezett Bertolt Brecht-darabot, A vágóhidak Szent Johannáját a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában. Azóta eltelt húsz év, és Zsótér már túl van a huszonharmadik Brecht-rendezésén, neve összeforrt a magyar Brecht-játszással. Eddig a szerző tizennégy különböző darabját rendezte meg, legtöbbször épp az itt elemzett A szecsuáni jóembert.
