Párizsi lány egy pszichiátriai csoportterápiáról (Tok-tok) a házasélet buktatóit ízlelgető friss házas egy New York-i tetőlakásból (Mezítláb a parkban), naiv, elnyomott vidéki asszony a rendszerváltó évek Magyarországáról (Redőny). László Lili változatos karaktereinek néhány legutóbbi állomása az Orlai Produkció égisze alatt. Szerethetőség, humor, intenzitás dolgában nem szenved hiányt a harminc felé közeledő színésznő.
Nagy nyereménye az előadásnak, hogy a főszerepeket ezúttal igazán fiatal színészek játsszák: László Lili és Rohonyi Barnabás. Eleve hiteles az ifjonti hevük és kedélyük.
A Tok-tok nem hangutánzó szó, hanem a kényszeres neurózis fedőneve. Merthogy a kényszeres neurotikusok fülének nem kifejezetten kellemes az eredeti kifejezés, így egyikük e játékos hangsorra kereszteli át a betegség elnevezését. Laurent Baffie bohózata egy szakorvosi rendelőben játszódik, ahol a betegek az állandóan elfoglalt sztárpszichiáterre várakoznak. S mivel az orvos csak nem akar megérkezni, az…
Ahogy elolvastam az Orlai Produkció új bemutatójának címét, szinopszisát, szereposztását, rögtön megképződött a fejemben egy generation gap-dramedy, a maga lehetséges történetszálaival, a karakterek közti konfliktusokkal és békülésekkel, nagy egymásra találásokkal, a fiatalok közt szövődő szerelemmel. Hát… alaposan mellétrafáltam.
Általános tapasztalat, hogy bár a korlátozások több hullámban és lépcsőben mára megszűntek, messze nincs annyi nézője a színházaknak, mint a járvány előtt volt. Noha a nézők számára a jegyekért folyó verseny fellazulása és az egy főre jutó légköbméterek számának növekedése jó iránynak tűnhet, a színházaknak korántsem az. Jelentős budapesti kőszínházak mellett elsősorban függetleneket befogadó/azokkal kooperáló…
Azt is meg kell jegyezni, hogy „a férfiak rosszak, mindenre képesek”, de közben a sok kérdés mind kimondatlan marad. Eszterben mindössze a megmagyarázhatatlan zavart s a szégyent ülteti el: most valahogyan másként kellene viselkedni, de hogyan is?
Irodai életforma, kiégés és robotizált szexualitás – jelenünk égető problémái ezek, és egyáltalán nem gondolom, hogy ilyesmivel nem szabad viccelni. Ugyanakkor vágytam volna rá mind Az algoritmus, mind az Irodai patkányokesetében, hogy ennél egy kicsit messzebbre merészkedjenek a választott anyagban.
A határátlépésről most leginkább az jut eszünkbe, hogy melyik szomszédos országba, hogy tudunk kiutazni a járvány alatt. Az Orlai Produkció Határátlépések című új előadásában meg arról van szó, vajon hogyan lehet tiszteletben tartani egymás határait úgy, hogy még mindig önmagunk legyünk. Minden színész saját magát alakítja.
Minden adott tehát ahhoz, hogy a család tagjai egymás idegeire menjenek, kihozzák a legrosszabbat egymásból – de közben legalább kinevetik egymást és saját magukat is. És talán éppen ezzel viszik tovább a legautentikusabb módon a zsidó hagyományt.
A drog rossz. Ezt már általános iskolában megtanítják mindannyiunknak, rengeteget hallunk róla a médiában, ezt mondják nekünk a szüleink is. Hogyan lehet ezt az egyszerű és önmagában igen sekély és érvénytelen kijelentést árnyalni? Erre ad egy lehetséges választ a Széttépve a Belvárosi Színházban.
