„Az előadásnak nem kell arról szólnia, amiről a darab, szólhat az ellenkezőjéről is. Egy olyan korban, melyben […] újdonságot nem a művek, hanem előadásaik jelenthetnek, […] ez szükségszerű fejlemény.” Fodor Géza a rendezői színház operai működésének elvét summázó sorait („A »jelmezes koncert« dicsérete”, idézi: Almási-Tóth András, Az opera – egy zárt világ, Budapest: Typotex, 2008)…
Bár minden ellenkező híreszteléssel szemben nem először fordul elő, hogy ilyen sokan pályáznak a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára, azért igazán figyelemreméltó az idei tömeges részvétel, a mindösszesen tíz kihívó – Ókovács Szilveszterrel szemben. Mi történt a jelenlegi főigazgató politikai és szakmai támogatottságával? Hogyan értékelhető mindaz, ami 2011 óta, az Ókovács-éra tizenkét éve során az…
Ennek a beszélgetésnek nem tárgya, hanem inkább apropója az az online médiában zajló adok-kapok, amely nyilvánvalóvá tette két nemzeti közintézmény: a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem elmérgesedett kapcsolatát, hiszen az előbbi főigazgatója kétségbe vonta a felsőfokú balettképzés eredményességét. Valódi vita azonban nem bontakozott ki, hiszen a két felelős szakmai vezető – az…
Cikkünk egy körkérdés tanulságait összegzi, mely a rezsiárak emelkedésének az előadó-művészeti szférára tett következményeit vizsgálta. Mire számítanak és mit tudnak tenni ebben a helyzetben? Meddig finanszírozhatóak a növekvő költségek? Az árnyaltabb kép érdekében igyekeztünk tulajdonosi, fenntartói és finanszírozási szempontból minél szélesebb körből meríteni.
Nem egy zene-, sőt Debussy rajongót tudok, aki minden lelkesedése ellenére idegenkedik Debussy egyik operájától. És ha a szerzőtől szeretne valamit hallgatni, biztosan nem ezt a művét veszi le a polcról. Ennek számos oka van. Az egyik, hogy a mű nem olyan koherens, mint mondjuk az összevetés alapjául gyakran szolgáló Trisztán és Izolda. Nem lehet…
Könnyed sikert aratott Az ezred lánya bemutatója az Erkel Színházban. Úgy tűnik, a magyar közönség nem finnyás rá, ha nem hallja a tenort, és arra se, ha a nyolcvanas évek tévékabaré-stílusában tálalják neki a vígoperát. Szemere Zita viszont ragyogott a színpadon.
Nem is tudom már pontosan, melyik amerikai író mesélte, hogy a hetvenes évek elején vízvezetékszerelőt hívott, és legnagyobb meglepetésére Philip Glass szállt ki a lakására. Először fel sem ismerte az ajtóban ácsorgó munkásruhás alakban a zeneszerzőt, azt gondolta, biztosan csak hasonlít rá, betessékelte, és csak akkor lett neki gyanús, hogy nem puszta hasonlóságról van szó,…
Verdi művének középpontjában a szerelem és a hatalom áll, ám Schiller művének középpontjában, ha rendezőnek ez a szándéka, állhat a szerelem vagy a hatalom – is. Ez attól is függ persze, hogy a kifejezetten hosszúnak számító Schiller drámát a dramaturg és a rendező együtt hogyan alakítja, mit is szeretnének láttatni, mit szeretnének kiemelni.
Minthogy ezúttal, a járványügyi korlátozások miatt, a közönség online jóindulata váratik el, az Operaház Szöktetés a szerájból bemutatója mindenféle vizuális gyönyörökkel kecsegteti a nézőt, igyekezve elterelni a figyelmét Hildesheimernek a mozarti daljáték-műfaj színházi kódját érintő megjegyzéséről.
Káel Csaba rendezése összetartozóvá tudja tenni a két előadást. A zeneszerzői koncepciókat, a zenei hangzást, sőt a tematikus hasonlóságot tekintve is annyira egységes benyomást kelt a kettős előadás, hogy szívesen üdvözölnénk a két darabot a magyar vígopera szétválaszthatatlan ikreiként.
