Wayne McGregor az emberi testtel rajzszkeccsszerűen ábrázolja a zenét, a koreográfiát pedig vizuális nyelvként az opera elengedhetetlen részének tekinti. Egyszerre szerkezeti elem, és olyan, akár egy építészeti terv.
Ebben a veszteglésben a tér tehát kulcsfogalom. Valahogy le kell győzni (?), át kell hidalni (!) az egészségügyi intézkedések következtében kínzóan beszűkült teret.
Ahogy Európába lassan visszatér az élet, és számos ország fokozatosan lazít a koronavírus-járvány miatti intézkedéseken, úgy kezd éledezni a színházi- és táncvilág is – ám egyelőre rengeteg korlátozással, szigorú szabályokkal és még több bizonytalansággal.
Cunningham valóban nem egyszerűen megkérdőjelezte a tánc hagyományos összetevőinek mindegyikét – a mozgások fajtájától és minőségétől az előadások hangzó és látható teréig, a kompozíció struktúrájától a néző pozíciójáig –, hanem viszonyrendszerük új, elsősorban nem hierarchizált lehetőségeit kutatta, majd kikísérletezte a film, a video és a komputer korábban elképzelhetetlen távlatait a mozgás számára.
Tökéletesség. Ritmus. A határok kitágítása. Felfedezés, kíváncsiság. Egy életen át tartó kutatás. Paradigmaváltás a tánc képi rögzítésében. Természetesség, egyszerűség, nyugalom, egyensúly, eltökéltség, kitartás, zárkózottság, nyitottság, bölcsesség – néhány fogalom, amely Merce Cunningham portréját vázlatosan megrajzolja. De hogyan rajzolja meg ő a sajátját? Ezt kíséreltük meg felskiccelni vele készült interjúk alapján, amelyek a nagy nyilvánosság számára…
A művészet hagyományos definícióinak megkérdőjelezése és a kollektív alkotás térhódítása az 1960-as években vált mindennapossá, nemcsak a konceptuális (képző)művészetben, hanem a színház- és táncművészetben is.
Komjáthy Zsuzsanna: Az én koreográfiám
SVUNG kutatócsoport: Koreografált tér, tér-hatás, testépítészet
Az elmúlt hetek, hónapok eseményei nyomán akaratlanul is átértékelődött, amiről ezt a beszámolót írom. A saját testhez való viszony, a másik testéhez és a térhez, városhoz való viszony a COVID-19 előretörésével átrendeződni látszik.
A kortárs tánc sosem lesz ünnepelt műfaj
John Ashforddal, az európai táncélet egyik legavatottabb szakértőjével Megyeri Léna beszélgetett
JOHN ASHFORD 1986-tól 2009-ig a londoni The Place igazgatója volt, 1996-ban pedig létrehozta az Aerowaves nevű ernyőszervezetet az európai kortárs tánc kapcsolatainak erősítésére és a műfaj népszerűsítésére. Az Európa-szerte számos partnerszervezettel együttműködő Aerowaves minden évben nyílt pályázaton választja ki a kontinens húsz legjobb, feltörekvő alkotók által készített táncelőadását, amelyeket a Spring Forward elnevezésű vándorfesztiválon mutatnak…
Bálint Orsolya: Bach vs. Babewatch, avagy kortársak a formalizmus ösvényén
2 in 1 kritika: Christos Papadopoulos: Opus és Roy Assaf: Csajok
Friss, fiatal, de már nemzetközileg jegyzett koreográfusok, a görög Christos Papadopoulos és az izraeli Roy Assaf munkáit tűzte műsorára a Trafó, az akkor még csak nem is sejtett, hosszú előadásszünet előtt.
Megyeri Léna: Egy másképp összekapcsolódó világ koreográfiája
Reakciók a táncszcénában a koronavírusra
Az elmúlt néhány hétben a koronavírus-járvány terjedése miatt szerte a világon fenekestül felfordult a mindennapi élet. A veszélyhelyzet legelső vesztesei közé tartoztak a színházak, hiszen szinte minden ország a nagyobb létszámú rendezvényeket tiltotta be elsőként. A táncvilágnak is hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie a jelenlegi körülmények között – hogy hosszú távon milyen következményei lesznek ezeknek a…
