A színház- és zenetörténeti – hogy csak a tánccal legszorosabb szimbiózisban létező művészeti területek párhuzamára utaljak – emlékezethez hasonlóan a tánctörténet is számon tartja, ahogyan egy művészileg megkérdőjelezhetetlen életműre árnyékot vet az alkotó, előadó vagy pedagógus egy-egy morálisan aligha védhető tette.
Hatalommal való visszaélésektől hangos ismét a színházi szakma – talán most úgy, hogy ez szélesebb társadalmi dialógusra teremt lehetőséget, és nem csak a jéghegy csúcsát kaparássza. Ám arról sem szabad elfeledkezni közben, hogy hatalom a média is – a kritikától a videóblogig –, amellyel szintén vissza lehet élni. Például a más kontextusba helyezéssel, ami különösen…
A tény, hogy az elmúlt évtizedekben a táncszínpadi meztelenség eltávolodott a hatvanas évek avantgárd, provokatív, „hangos” meztelenségétől, fordulópontot jelöl nemcsak a testről való gondolkodásban, de a kortárs táncművészet irányultságában is. Átalakulásról van szó tehát, amelynek feltérképezéséhez nem más, mint a meztelenséget tematizáló új alkotói megközelítések vezetnek közelebb.
Hogy nem narratívákat vagy szenzációs mozgásformákat kell feltalálni és reprodukálni, Hód Adrienn számára alapvetés. Munkáiban kezdetektől az erő, az erők befogására összpontosít, hogy általuk olyan érzeteket hívjon életre, amelyek túlmutatnak mindenféle ábrázoláson, figuralitáson, és a mozgás valódi természetét segítenek feltárni. A világ mozgásban van, és Hód mintha pontosan tudná: ahhoz, hogy csakugyan megértsük, mi vesz…
Ez a „kettő az egyben” kritika most tulajdonképpen „négy az egyben” tudósítás . Négy kicsi kortárs darab, négy tetszetős, egészen kicsi kis táncművészet, amely valódi kérdéseket tesz fel, és igazából az a jó benne, hogy „van még ott, ahonnan ezek jöttek”.
Milyen furcsa, hogy a színházi nevelést hívták a konferenciákon segítségül, amikor a múzeumpedagógia, a vizuális nevelés sok aspektusában sokkal közelebb van ehhez a területhez; talán ha onnan közelítünk, magától értetődőbb, hogy hogyan engedjük el a történetközpontúságot, hogyan adjunk teret és engedélyt az absztrahálásra.
Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?
Néhány éve dolgoznak az erdélyi színházi és táncszínházi szcénán, és munkájuknak köszönhetőn immár több város közönsége találkozhat kortárstánc-előadásokkal. BEZSÁN NOÉMI, BORDÁS ATTILA és GYÖRFI CSABA táncos-koreográfusokkal VARGA ANIKÓ beszélgetett.
Shin Eunju és Bata Rita közös munkája, a Virág számomra kelet és nyugat találkozása, mely a két táncosnő eltérő mozgásminőségének találkoztatásától válik izgalmassá. Pataky Klári legújabb bemutatója, a Kis esti vakság pedig a jelenkori létérzést foglalja a nézőt magával sodró, tömény képekbe.
Művészeti iskolák vizsgaelőadásait megtekinteni többek között azért nagy élmény, mert a néző olyan friss energiákkal és lelkesedéssel találkozhat, ami nagyon hamar ki tud veszni a szereplőkből, amint kikerülnek az alma mater védőburkából az előadó-művészeti szcéna farkastörvények alapján működő porondjára.
