Napról napra

A színpad lépcsőzetes elrendezésű a Jánossy Lajos regényéből készült adaptációban. Eleinte úgy tűnik, generációs felosztása van a térnek: az alsó rész a kamaszkorból kilábaló főhősé, Pálfy Andrisé, a következő szint a szülőké, az azt követő pedig a Nagymamáé és a bejárónőé, Etelka nénié. Az alaphelyszín Kádár-kori viharvert polgári otthon, a múlt töredékeit őrző, a puhuló […]

Figyelemre méltó elköteleződést mutat, ha egy színház évadának első három premierje közül kettő kortárs magyar ősbemutató. Különösen, hogy olyan vállalkozásról van szó, amely annak idején a színvonalas szórakoztatás jegyében született, és alapvetően a mai napig ez az irányvonal határozza meg a repertoárját. De szintén jelentős múltra tekint vissza a társulat azon törekvése, hogy izgalmasnak ígérkező […]

Meghitt karácsonyi hangulat: finom világítás, zene, szemben a feldíszített fa, oldalt lakályos bútorok, falióra, képek és némi giccs, leheletnyi ízléstelenség és túldíszítettség; babák, plüss és faragott állatkák. A kellemes, mondhatni gemütlich nyárspolgári hangulat Annie Baker szigorú előírásait követő díszletében, Máté Gábor rendezésében a Budaörsi Latinovits Színházban erős hangulatú és megkapó.

„A műalkotás a művész nagyszerű bosszúja élményével szemben.” – mondja Thomas Mann, s e mondást nem lehet nem idézni, ha adódik egy-egy mű, mely az etikus – bár nem veszélytelen – visszavágás lehetséges módozatával élve, rögzíti a kort, amelyben élünk. Megőrizni helyzeteket, alakokat, elkapni pillanatokat – mi sem alkalmasabb erre, mint a kortárs nézőket az […]

Ez is olyan előadás, amit biztosan nem fognak megnézni azok, akiknek mindenképpen látnia kellene. Nézni persze mindenkinek érdemes, aki szereti a jó színházat, de látni és főleg megérteni azoknak kellene, akik azt hiszik, hogy újságot írnak, pedig csak az aljamédiában, a csicskasajtóban tapicskolnak. A Katharina Blum elvesztett tisztességét láttam a budaörsi Latinovits Színházban.

Az, hogy az építkezés, felújítás, de még akár egy szimpla kazánjavítás is pokoljárással felér, mert vagy eleve nincs is iparos, vagy ha van, drága, és még akkor is átver minket vagy elrontja, akkora klisé, hogy nem igazán adja magát nagyszínpadi produkciónak, pláne a Katonában.

Akkor hát, ennyi volt! – gondolhatnánk, de nincs ez így. Mert az a másfél évtized, amelynek minden nyarán együtt dolgozott a Máté Gábor és Horvai István vezetésével 2003-ban végzett színész-osztály, nyomott hagy a magyar színházi kultúrában. Az első három év zsámbéki előadásai, a Migrénes csirke, az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja és a Belemenekülők […]

A 18. Spinoza Zsidó Fesztivál a korábbi évekből örökölt repertoár mellett három bemutatót hozott, köztük két ősbemutatót: a Szerelmünk, Sisi monodrámát és a Fagypont alatt felolvasószínházi előadást. A 2008 óta sikerrel játszott Címzett ismeretlen pedig új szereposztásban, új rendezésben tér vissza.

Mintha ekkor valósulna meg az, amiről korábban annyit beszélt, amivel annyit próbálkozott, amit a színészi munka lényegének tartott: hogy érdekelje őt az, akit eljátszik, és ezért megpróbálja megérteni mindazt, amit érez, amin keresztül megy.

A focit, a chiantit és a tiramisùt szereti, a hízást meg a rossz kritikát viszont nem; képes jól próbálni és tud írni is a próbafolyamatokról. Ez mind-mind kiderül Máté Gáborról a Színházi naplók olvastán.

…az összes megfogalmazott kritika ellenére süt a szereplőkről, hogy fontos nekik a távollevő Fenyő Iván, és még fontosabb nekik, hogy megértsék őt.

A dráma műfaji szélsőségeit pedig Máté Gábor rendezése sem erősíti fel; nem tragikum és bohózat közt hányódó eseménysort nézünk, hanem helyenként ironikus, esetleg groteszk színben láttatott kollektív tragédiát, amelyhez az iskolapadok és a gyerekek konstans jelenléte – a rendezői intenciótól vélhetően teljesen függetlenül –  még némi zavaró ünnepélyességet is hozzáad.