Napról napra

„Mikor leszek a tied?” kérdi a szerelemtől részeg, pálinkától fölhevült cselédlány az épp mással házasodó műbútorasztalost, mire az – no, nem a darabban, hanem az előadásban – azt feleli: „Amikor piros hó esik!” S ebben az átigazításban igaza van Mohácsiéknak. Mennyivel jobb ez, mint az „Amikor a kakas kotlik!”, vagy a ráadásként kitalált „Amikor az […]

Mohácsi János rendező nem tudja hitelesen tartalommal feldúsítani azt, amit képtelenség hitelesen tartalommal feldúsítani.

Járják a magyar nyelvű színházakat, dolgoznak a fővárosban, vidéken, határokon túl és innen. Évtizedek óta tevékenykednek együtt: maroknyi kis alkotócsapat, akiket Mohácsi János maga köré gyűjtött. Egyik legutóbbi munkájuk a Johanna, avagy maradjunk már emberek című előadás Szegeden. Hármójukkal, Mohácsi János rendezővel, Mohácsi István drámaíróval, Kovács Márton zeneszerzővel Proics Lilla beszélgetett. Az előadásról négykezes kritikát […]

A művek színpadi megújulásához gyakran új nyelvre is szükség van. Egy igazi, újító szellemű Molnár-színrevitel többet tesz a drámai hagyaték elevenen tartásáért, új fényben láttatásáért, mint egy, a szellemi örökséget betűhíven színrevivő, ám mégiscsak múltbeli gyakorlatokat ismételgető előadás.

A velencei kalmár kétes kimenetelű kognitív disszonancia redukció kísérlet a csoportközi előítéletekről, ami elnézve a világot, egy darabig nem lesz idejétmúlt. Mivel színdarabnak közel sem hibátlan alapanyag (meglehet, tán semmi nem hibátlan), átíródott.

A panziót úgy hívják: Víg Gulág. A telefon lemerül – mármint le a vízbe. Hlesztakov bányamérnök-hallgató. Hashtag Szorocsinci. Mohácsi János Gogol Revizor című szatíráját rendezte Szombathelyen.

Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.

Mi az operett: szerelmes mese vagy társadalmi szatíra? Milyen szabadságot ad, és milyen korlátokat állít a rendezőnek? Lehet-e és kell-e aktualizálni? Mit enged a darab, és mit enged a néző? Miért nem írnak ma operetteket? Egy műfaj sikerének titkáról, szabályairól, és arról, van-e operett a Csárdáskirálynőn, A víg özvegyen és a Mágnás Miskán túl.

Azt hiszem, Mohácsi János az idei POSZT-on azzal aratta a legnagyobb sikert, hogy a szakmainak nevezett zsűritől semmilyen díjat nem kapott. Attól a zsűritől, amely a kolozsváriak közönségkergető produkcióját, a végtelenül hosszú, szándékoltan láthatatlan és hallhatatlan, mindettől végeredményben rettentően unalmas Rosmersholmot találta a legjobbnak. Az Illatszertár csak a közönségzsűri díját nyerte el, illetve főszereplője, Horváth […]

A Kabaré arról szól, hogy egy szétrohadó, fasizálódó rendszerben az emberek megpróbálnak úgy tenni, mintha a rendszer nem rohadna és fasizálódna egészen az utolsó pillanatig és még utána is.

…kapunk egy finoman elemelt, helyenként abszurd tónusú, ám alapvetően realisztikus, jól követhető, átélhető történetet. Amelybe Mohácsi fokozatosan és gazdaságosan adagolja saját ötleteit, poénjait, szófordulatait, amelyek stiláris értelemben nem írják felül a szöveget – sőt, nem egyszer abból nőnek ki.

Márciusi számunkban az Átírás/Meghagyás van a fókuszban. Mohácsi János rendezőnek egészen sajátos a viszonya a színpadi szövegekhez, hiszen főleg az átírt szövegek jellemzik a munkáit és persze a menet közben születők. Többek között erről kérdezte Proics Lilla.