Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Szkéné Színház

Doma Petra: Pallók közé szorítva

Misima Jukio: Az égő ház – Forte Társulat/Szkéné Színház

Hiraoka Kimitake, művésznevén Misima Jukio (1925–1970) hazánkban legfőkébb különc, botrányosnak számító élete, illetve regényei (Egy maszk vallomásai, Véres naplemente, Az aranytemplom) révén lehet ismert a nagyközönség előtt, valójában azonban számos területen alkotott. 2014-ben a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg drámakötete Jámbor József szerkesztésében. A Barátom, Hitler és Madame de Sade híven tükrözi azt a műfaji…

Gubán Mária: Privát valóságaink összeférhetetlensége – A Szkéné két oldala

Tasnádi István: Kartonpapa – Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház, és Háy János: Elem – Szkéné Színház

Egy család sokféle lehet. Különbözhetnek a tagok létszámában, a nemek arányában, világlátásukban, és abban is vajon érdemes-e a történetüket színpadra vinni. A Szkéné két kortárs magyar darabot mutatott be tíz nap és megannyi apró eltéréssel.

Jászay Tamás: Történetek a második emeletről

Az 50 SzkéNév és ami mögötte van

Éppen egy éve keresett meg Csóka Tímea, a Szkéné kommunikációs munkatársa azzal, hogy van egy komoly szervezést és hosszabb távú elköteleződést igénylő, ám visszautasíthatatlan ajánlata a számomra. Elmondta, hogy a 2020-ban fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Szkéné Színház sok mindennel készül a jubileumra, de a vezetőség azt szeretné, ha a színpadon, illetve körülötte és mögötte tevékenykedők…

Egy kis színház nagy története

Fuchs Líviával, Nánay Istvánnal, Regős Jánossal és Tana-Kovács Ágnessel Bérczes László beszélgetett

A Szkéné Színház 2020-ban ötvenéves. Már az elején érdemes rögzíteni, hogy egyetlen – a vírus miatt online folytatott – beszélgetésben lehetetlen öt évtizedet összefoglalni, minden fontos eseményt és személyt arányosan, érdeme szerint említeni. Éppen ezért nem is ennek próbáltunk megfelelni, sokkal inkább annak, hogy a múltból előbújó emlékeket kötni tudjuk a jelenhez. Már csak azért…

Dömötör Adrienne: A kritika hely(zet)e

Tallózó vizsgálódás a színházi honlapokon

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…

Kelemen Roland: Közös(ségi) titok

Szkéné Színház, Rakpart3 – Köztünk marad

„(Haza)megyek előadást nézni.” – mondom az egyik órám után, majd otthon, melegítőben, kávéval és nasival bekészülök a Zoom elé, hogy megnézzem a Szkéné Színház ifjúsági és közösségi programja, a Rakpart3 online közösségi játékát. Nem érzek kezdés előtt különös izgalmat, olyat, amilyet egy „klasszikus” színházi előadás előtt szoktam, végülis mi történhet velem? Legfeljebb elmegy valamelyikünk internete,…

Új e-dráma: Felhőfi-Kiss László: És

A szerző előszavával

Hogy miért lett a darab címe És, már nem emlékszem. De azok a színházi alkotók, akiknek módjukban áll írni és rendezni, sőt a saját írásukat rendezhetik, előbb-utóbb elkészítik a saját „színházról” szóló előadásukat. Nos, nekem ez volt az.

Hiszen az életnek szépen kell telnie

Távbeszélő 2.: Dálnoky Csilla és Mészáros Sára

Soha nem találkoztak, egymástól sok száz kilométerre dolgoznak, az út, amelyet színészként járnak, mégis hasonló. Dálnoky Csilla csíkszeredai színésznő a kaposvári Mészáros Sárát szólította meg.

Fritz Gergely: Vadászkastély és mókasziget

2 in 1 kritika: Bánk bán és Vízkereszt Tarnóczi Jakab rendezésében

…a fiatal alkotóknak el kell fogadni a klasszikusokra épülő és azokat receptszerűen újrajátszó hazai színház struktúráját, s maximum ezen belül marad tere a kísérletező kedvnek.

Fritz Gergely: Románia Kapitány

Szeretett vezérünk – Szkéné Színház–Manna Produkció

Túltermelési válság van a témába vágó előadásokból, azokból pedig különösen, amelyek egy másik nemzet traumájának felhasználásával próbálnak szólni a lokális, magyar múltfeldolgozás adósságairól, mintegy törlesztendő azt. Önmagában már ez a szándék sem problémamentes, hiszen amikor a magyar színház egy másik nemzet traumáit allegóriaként igyekszik felhasználni, szükségszerűen elkerüli a konkrét fogalmazásmódot, és ebben lehet némi bátortalanság…