Napról napra

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Azt még Vidnyánszky Attila ádáz ellenségei sem állíthatják, hogy valamilyen protokolláris kényszer miatt nyúlna újra és újra a „nemzeti drámaként” elkönyvelt három alapmű közül kettőhöz, Az ember tragédiájához és a Bánk bánhoz. E szövegek szinte folyamatos újraértelmezése, más-más formában (és módosuló mondandóval) történő megfogalmazása a rendezői életmű meghatározó jelentőségű motívumai közé tartozik – ha egyszer […]

Napokon át vívódtam, írjak-e Vidnyánszky Attila előadásáról, amelyet a Fidesz Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonjában, az „Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom” szervezésében tartott. Azért mentem oda e szürreális nevű nőmozgalom rendezvényére, mert a meghirdetett előadás címe (A nemzeti kultúra túlélésének esélyei. A multikulturalizmus legyőzheti-e a nemzeti kultúrát?) felkeltette az érdeklődésemet. Egyszerűen kíváncsi voltam, mit válaszol […]

Vidnyánszky Attila az 1994-es beregszászi Szentivánéji álom, a Magyar Színházban 2001-ben színre vitt Téli rege, a 2005-ös Shakespeare-koszorú, majd a Gyulai Várszínházban a vihar által 2009-ben szétvert Ahogy tetszik után megajándékozta magát a Rómeó és Júlia megrendezésével. A színházi világot kivételes könyörtelenséggel sújtó járvány miatti szakadozott próbaidőszak, a leállások, a monitoros próbák gyötrelmei után idén […]

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről szervezett angol nyelvű, online beszélgetést január 19-én a Berliner Ensemble és a Freie Ungarische Botschaft. Mit jelent az egyetemfoglalás és a hallgatói mozgalom egy szélesebb európai kontextusban, és milyen lehetőségei vannak a nemzetközi közösségnek az SZFE-s diákok támogatására?

Miután 2020. július 31-én kihirdették, hogy kik lesznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kuratóriumának tagjai, kiderült, hogy a szenátus által javasolt személyek közül senki nem került be, és a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila lett. Hárman, Gáspár Máté, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, elhagyták az egyetemet. Az oktatók többsége azonban egyelőre marad. Mi most a teendő? A […]

Vidnyánszky Attila rendezésében folytatódik a darabon való, 1954 óta tartó „barkácsolás” is. Soha, senki nem fog bevállalni egy „historikus” Csárdáskirálynőt: semmit nem csavarva az 1916-os pesti változaton, a Gábor Andor-szövegekkel, mikrofonok nélkül, az eredetit imitáló világosítással, a fotókból rekonstruálható díszletekkel és jelmezekkel… Vidnyánszkyék tuningja – éppen, mert közben mintha megadnák a szövegkönyvnek és a sajátos […]

Nem idegen napjainktól a hitre való, plakát-egyszerűségű agitálás, s ennek a játéknak is ez a leghangsúlyozottabb vonulata. Lesz is érző – büszke vagy legalább bűnbánó – közönsége, bármerre járnak majd vele. S bár iskolás a mód, ahogy az alapgondolatot elénk tárják, megrendít annak felismerése, hogy ezt tényleg vigasztalásnak szánják.

Szép, igaz gondolat a hazáért érzett, mindenek feletti aggodalom, csak éppen a mérték, a számomra is oly fontos eszme mértéktelenül egysíkú középpontba állítása itt és most sokat ront a hatáson.

Hagyományok csaptak össze, a szívós, konok, népi, paraszti, római katolikus és magyar a lehengerlő, erős, diktatórikus kommunizmus ellenében. A nézők persze tudják – Ukrajna egyenlő háború, atomkatasztrófa, maffia -, hogy lose-lose lesz ebből. A birodalmi Szovjetuniónak annyi – de ez nem a magyar falvakon múlott –, és a kisközösségi összefogásnak is lőttek.

…mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.

Én úgy érzem, hogy az előadás minden egyenetlensége, problémája ellenére fontos lépés lehet az úton, amelyen Vidnyánszky Attila visszatérhet ahhoz a – magyar színpadokon szinte csak rá jellemző, kép és látvány költészetére építő – színházi nyelvhez, amellyel korábbi jelentős, lírai vagy epikai szövegekből építkező, ideológiai ballasztoktól mentes előadásait formálta.