Úgy kezdődik az előadás, hogy a Konferanszié/Hendrik Höfgen/Alföldi Róbert kijön a színre és borzalmas zsidó vicceket kezd mesélni. Nem klasszikus zsidó vicceket, hanem zsidó+disznó vicc, zsidó+morbid, aljas vicc, zsidó+favicc kombókat. Nem keveset és nem röviden. Emblematikus bevezetője ez az estének: igen, ezt fogjuk látni. Kabarét, óvatoskodástól, finomkodástól mentes mondatokat, provokatív gesztusokat, szószínházat.
Amikor e sorokat írom, még csak bő fél éve élünk a koronavírus-járvány valóságában, de színpadjainkon máris hangsúlyosan szerepelnek az antiutópiák. Ennyire gyors reagálású lenne a magyar színház? Igen is, meg nem is: mindhárom, alább tárgyalt premiert az előző évad második harmadára, illetve végére tervezték – filológiai csemege volna tudni, hol mi változott, mi lett kevésbé…
Családi dráma, abúzus, amely végül nem kerül a szélesebb nyilvánosság elé, elfojtott és kirobbanó indulatok – a fentiek mind előfordulnak a Latinovits Színház két friss bemutatójában. Annak, hogy mégsem szeretnék ebből látványos koncepciót kreálni, nemcsak az az oka, hogy az alapművek eltérő hangnemben, stílusban és szándékkal foglalkoznak a kérdéssel, hanem az is, hogy a két…
Műfaját tekintve tengerentúli one-man show, megformálását nézve – mostani állapotában – félig kész, óvatos, középeurópai standup-kabaré ez. Alcíme: „Egy este a Mindenhatóval”, főszereplője az Alföldi Róbert alakját ideiglenesen felöltő Teremtő, akit jelenleg két arkangyal, Mihály és Gábriel, azaz Varga Ádám/Kovács Máté és Ivanics Tamás kísér.
Különös ismertetőjele a humor, a jellegzetes orgánum és a szexepil. Az utóbbi években az Átrium a fő bázisa, ahol a viccestől a szívszorítóig, a társalgási vígjátéktól a musicalig változatos színekkel játszik. Hályogkovács módjára, különösebb ambíciók nélkül kötött ki a színészetnél, ami csak látszólag mond ellent annak, hogy mindent belepakol a szerepeibe. Karrier helyett izgalmas projektek…
Alföldi Róbert rendezésében mindenkit meg lehet érteni, mindenkivel együtt lehet érezni, és be kell látnunk, hogy a szexualitás drive-ja alapvetően valami tök tiszta dolog, de kívülállóként nézve azért mindenki belső világa eléggé undorító.
A drog rossz. Ezt már általános iskolában megtanítják mindannyiunknak, rengeteget hallunk róla a médiában, ezt mondják nekünk a szüleink is. Hogyan lehet ezt az egyszerű és önmagában igen sekély és érvénytelen kijelentést árnyalni? Erre ad egy lehetséges választ a Széttépve a Belvárosi Színházban.
Adott egy kedves cím, egy vidámnak induló alaphelyzet, egy kicsit megszeppent színész, nézők, akik a színpadra lépve fontos vagy kevésbé fontos szerepet töltenek be az előadásban, rengeteg, egyszerű metafora és egy iráni szerző, aki a szövegén keresztül átveszi az uralmat a színész fölött és fölöttünk.
Már az elmúlt évet is a legjobb művészszínházként abszolválta a Radnóti, és úgy tűnik, ennél alább nem is adják. A 10 után ismét az évad egyik legjobb előadását hozták össze.
Vajon mit sikerül kezdeni a darab meglehetősen egyértelmű figuráival és helyzeteivel? Hogyan lehet a közel százhúsz rövid snittből álló, de cselekményt csak nyomokban tartalmazó jelenetfüzért erős előadássá formálni?
