Napról napra

A szombathelyi Weöres Sándor Színház nyitóelőadása, a 9700 című „zenés időutazás” anno a színház létrejöttének történetét mesélte el. Az éppen nagykorúvá váló színház friss ősbemutatója, a Takarásban arról beszél, hogy milyen ma (fiatal) színésznek lenni Szombathelyen. Varázsmese kontra valóság: 18 éven felülieknek.

Egy újabb előadás a hiúságról és önzőségről, amely zombitámadás esetén sem apad ki az emberi természetből? ,,Nem.” – feleli Preiszner Miklós Vérmedve című szövegkönyve, hiszen olyan tükröt tart nekünk, amelyben az emberi kicsinyesség csak nevetséges karaktervonásnak tűnik, nem szükségszerűségnek.

Czakó Julianna Jelénája olyan hatást kelt, mintha radioaktív elem lenne a házban: sugárzik. Megfertőzi a férfiakat. Alighanem megkattogtatná a Geiger–Müller-számlálót, de még az is mosolyogna rá, ha tudna.

Hogyan látták az anyákat elmúlt korok drámaírói? Látjuk-e magunkat, megélt anyaságunkat visszatükröződni ezekben a szerepekben? Anyakirálynő, leányanya, édesanya, mostohaanya, nagymama, esetleg szerető-támogató vagy hideg-elutasító anya, diszfunkcionális anya, mártír anya, nem lehet anya, hiányzó anya. A sor a végtelenségig folytatható, talán ismerősen is cseng egy-egy típus. A drámairodalom anyaszerepeinek vonatkozásában elsőre kézenfekvő volna a kategorizálás, amelyben […]

Sebestyén Aba Csehov-adaptációja olyan purgatóriumszerű világban játszódik, ahol a lassú és reménytelen vágyakozás pókhálóként telepedik rá minden élőre. A karakterek képtelenek arra, hogy szabaduljanak ebből a csapdából, ugyanakkor az az érzésem támadt, mintha nem csak a karaktereknek esne nehezükre átlépni határaikat. A Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának Három nővér című versenyelőadása ugyanis felszakítatlan érzelmi gátakat […]

A nézőtérrel szemben négyzet alakú, megemelt kis színpad, felette fóliából van a mennyezet, ahonnan a szereplőket a fény érheti – ám a színt a fólia alatti neoncsövek világítják meg. Fehér a színpad teteje, fehér az a néhány tárgy, amely a színre kerül és jórészt fehérek (de legalábbis világos árnyalatúak) a szereplők ruhái. Fekete Anna játéktere […]

Kosztya csak fut, fut, kifelé a színházból, miközben Szorin a színház fontosságáról papol. A fiú kamerája rögzíti, ahogy kirohan az utcára, odamegy a járókelőkhöz, faggatva őket, kellenek-e új formák – van, aki válaszol, sőt, még egy taxi is megáll, majd a félreértésre rádöbbenve gyorsan továbbhalad. Kosztya pedig visszaszalad, látjuk közben az előteret, sőt, a társulati […]

A 3 nővér a boldogság és az esztétikum iránti vágy alapélményére fókuszál, a Sardar Tagirovsky rendezésében tavaly bemutatott poétikus előadás dramaturgiája és a szerepformálásai ehhez igazodtak.

Csakhogy ez az este, itt és most – földgolyót behálózó, szociális esemény. Nem várnánk így talán, ha nem volna a színház orvosilag „tiltott gyümölcs” ma, s nem éreznénk némi titkos büszkeséget, hogy – egyelőre – kicseleztük a bajt.  Együtt vagyunk.

Zümmög a légy, amíg le nem csapják. Halljuk mindkettőt, ami lehetne kedves teátrális geg – de több annál. Azért több, mert a lehető legérzékletesebben mutatja azt az alkotói szándékot, amely közel akarja hozni Csehovot a mai nézőkhöz.

Mintha maga a rendező igyekezne általa távol tartani magától Csehov darabját, melynek drámai erezete – úgy tűnik – nem hozta őt izgalomba. Vagy talán éppen mert nagyon is hatott rá, igyekezett a műből áradó érzelmi támadást kivédeni? Ehhez joga van. Talált is menekülőutat. Nem a darabot játszatta el, inkább csak eljátszott a darabbal.

Butuszov előadása egy eklektikus szabadvers a fentebbi kérdések margójára: dekonstruál, rekonstruál, perspektívát vált, játszik, parodizál, új regisztereket keres egy ismert kottában, hogy valami igazit találjon.