A nézőtérrel szemben négyzet alakú, megemelt kis színpad, felette fóliából van a mennyezet, ahonnan a szereplőket a fény érheti – ám a színt a fólia alatti neoncsövek világítják meg. Fehér a színpad teteje, fehér az a néhány tárgy, amely a színre kerül és jórészt fehérek (de legalábbis világos árnyalatúak) a szereplők ruhái. Fekete Anna játéktere…
Kosztya csak fut, fut, kifelé a színházból, miközben Szorin a színház fontosságáról papol. A fiú kamerája rögzíti, ahogy kirohan az utcára, odamegy a járókelőkhöz, faggatva őket, kellenek-e új formák – van, aki válaszol, sőt, még egy taxi is megáll, majd a félreértésre rádöbbenve gyorsan továbbhalad. Kosztya pedig visszaszalad, látjuk közben az előteret, sőt, a társulati…
A 3 nővér a boldogság és az esztétikum iránti vágy alapélményére fókuszál, a Sardar Tagirovsky rendezésében tavaly bemutatott poétikus előadás dramaturgiája és a szerepformálásai ehhez igazodtak.
Csakhogy ez az este, itt és most – földgolyót behálózó, szociális esemény. Nem várnánk így talán, ha nem volna a színház orvosilag „tiltott gyümölcs” ma, s nem éreznénk némi titkos büszkeséget, hogy – egyelőre – kicseleztük a bajt. Együtt vagyunk.
Zümmög a légy, amíg le nem csapják. Halljuk mindkettőt, ami lehetne kedves teátrális geg – de több annál. Azért több, mert a lehető legérzékletesebben mutatja azt az alkotói szándékot, amely közel akarja hozni Csehovot a mai nézőkhöz.
Mintha maga a rendező igyekezne általa távol tartani magától Csehov darabját, melynek drámai erezete – úgy tűnik – nem hozta őt izgalomba. Vagy talán éppen mert nagyon is hatott rá, igyekezett a műből áradó érzelmi támadást kivédeni? Ehhez joga van. Talált is menekülőutat. Nem a darabot játszatta el, inkább csak eljátszott a darabbal.
Butuszov előadása egy eklektikus szabadvers a fentebbi kérdések margójára: dekonstruál, rekonstruál, perspektívát vált, játszik, parodizál, új regisztereket keres egy ismert kottában, hogy valami igazit találjon.
Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert…
Sehol máshol nem fog tudni így megszólalni az előadás, ilyen hitelesen, mint Gyergyóban. Ami itt igazság, az egy vendégjátékon póz lesz. És mégis oly rokonszenves nekem a bátorság, amellyel az alkotók elfordulnak az (erdélyi, budapesti, bukaresti, európai stb.) szakma feltételezett elvárásaitól, és csinálnak egy minden értelemben gyergyói előadást. Ez a Három nővér nem attól „helyspecifikus”,…
Az előadás fontos látványeleme a hátsó falon lévő angol felirat: „We are more than beautiful” (Több mint szépek vagyunk). Az enigmatikus sor (amelyet reklámszövegtől sorozatcímig sok mindenként olvashatunk) elindítja azokat az asszociációkat, amelyek a valóban szépre formált emberek vágyait vetítik ki: ők több mit szépek. Vagyis mik, milyenek? – tűnődhet a néző. Leendő gazdagok, leendő…
