Napról napra

Czakó Julianna Jelénája olyan hatást kelt, mintha radioaktív elem lenne a házban: sugárzik. Megfertőzi a férfiakat. Alighanem megkattogtatná a Geiger–Müller-számlálót, de még az is mosolyogna rá, ha tudna.

Sebestyén Aba Csehov-adaptációja olyan purgatóriumszerű világban játszódik, ahol a lassú és reménytelen vágyakozás pókhálóként telepedik rá minden élőre. A karakterek képtelenek arra, hogy szabaduljanak ebből a csapdából, ugyanakkor az az érzésem támadt, mintha nem csak a karaktereknek esne nehezükre átlépni határaikat. A Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának Három nővér című versenyelőadása ugyanis felszakítatlan érzelmi gátakat […]

A nézőtérrel szemben négyzet alakú, megemelt kis színpad, felette fóliából van a mennyezet, ahonnan a szereplőket a fény érheti – ám a színt a fólia alatti neoncsövek világítják meg. Fehér a színpad teteje, fehér az a néhány tárgy, amely a színre kerül és jórészt fehérek (de legalábbis világos árnyalatúak) a szereplők ruhái. Fekete Anna játéktere […]

Kosztya csak fut, fut, kifelé a színházból, miközben Szorin a színház fontosságáról papol. A fiú kamerája rögzíti, ahogy kirohan az utcára, odamegy a járókelőkhöz, faggatva őket, kellenek-e új formák – van, aki válaszol, sőt, még egy taxi is megáll, majd a félreértésre rádöbbenve gyorsan továbbhalad. Kosztya pedig visszaszalad, látjuk közben az előteret, sőt, a társulati […]

A 3 nővér a boldogság és az esztétikum iránti vágy alapélményére fókuszál, a Sardar Tagirovsky rendezésében tavaly bemutatott poétikus előadás dramaturgiája és a szerepformálásai ehhez igazodtak.

Csakhogy ez az este, itt és most – földgolyót behálózó, szociális esemény. Nem várnánk így talán, ha nem volna a színház orvosilag „tiltott gyümölcs” ma, s nem éreznénk némi titkos büszkeséget, hogy – egyelőre – kicseleztük a bajt.  Együtt vagyunk.

Zümmög a légy, amíg le nem csapják. Halljuk mindkettőt, ami lehetne kedves teátrális geg – de több annál. Azért több, mert a lehető legérzékletesebben mutatja azt az alkotói szándékot, amely közel akarja hozni Csehovot a mai nézőkhöz.

Butuszov előadása egy eklektikus szabadvers a fentebbi kérdések margójára: dekonstruál, rekonstruál, perspektívát vált, játszik, parodizál, új regisztereket keres egy ismert kottában, hogy valami igazit találjon.

Vasárnap délután mutatták be a POSZT Nyílt Fórum felolvasószínházi sorozatában O. Horváth Sári Lenni vagy nem című darabját Néder Panni rendezésében.

Mintha a világ megváltoztathatatlanságának azt az érzését élnék át a szereplők, amely a nyolcvanas évek Magyarországán sokaknak alapélménye lehetett.

Tök jó, csak kicsit műveletlennek érzem magam – kapom el az önostorozó szavakat a vécére várakozva. De miért az önelnyomás, minek fogadjuk el a felkínált műveltségi versenyt, pláne, ha rosszul jövünk ki belőle? A Maladype Csehovjának híres festők-kvízén szorongó nézőnek éppen a lényegen nincs ideje gondolkodni: mi végre?

Üzemi hőmérsékletünkre nem tudjuk felfűteni magunkat, aki segítene, azt elüldözzük. Nem játszunk és nem játszunk rá. Némán, befelé nyüszítünk. Dehogy spleen ez.