Napról napra

Két előadás, közel térben és időben. Mi köti össze őket azon túl, hogy az elválás, az elszakadás és a gyász nehéz és könnyen didakszisba futó, vagy terheltsége miatt tartózkodást kiváltó témáival foglalkoznak? Egy lehetséges válasz erre: a humor, az emberi ügyetlenkedések, a banalitás szépsége, és meglepő módon színházi formanyelvük ragaszkodása valamiféle kerekded realitáshoz.

Témájukat tekintve A Bábjátékos és a Kislányom, mondd, hogy nem igaz! időben nem esnek távol egymástól. Az előbbi Balázs Zoltán rendezésében szürreálisan és elemelten foglalkozik a holokauszt emberi pszichére gyakorolt utóhatásaival, míg utóbbi a szovjet megszállás idején rendszeres megerőszakolások történeteit dolgozza fel feketében, oratórium jelleggel, Gardenö Klaudia koncepciója szerint.

Tökéletesen megalkotott receptnek tűnik Gardenö Klaudia rendezésében Örkény-egyperceseket és látványtervező vizsgát egy kaotikus talk showban összekotyvasztani, de ezek a komponensek sajnos nem elegyednek maradéktalanul.

Viszonylag hirtelen lett a gyermekvédelem egy erősen átpolitizált terület, s úgy tűnik, a kérdésben való állásfoglalás is lassacskán a politikai hitvallás kifejezésének eszközévé válik. A téma kétségtelenül fontos, ám ebben a nagy közéleti felhajtásban éppen azok tűnnek el, akikről ténylegesen szólnia kellene a gyermekvédelemnek: a gyerekek – az Exit Generáció című előadás ezt az űrt […]

A Jurányi nem csupán a produkciók létrehozását és bemutatását támogatja, hanem közösségi házként is funkcionál. Az intézményvezetőnek, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriának pedig a közösség egyet jelent a családdal: már akkor igyekezett olyan programokkal (családoknak és gyerekeknek szóló színházi előadásokkal, táncórákkal), játszószobával (Mocorgó-miniovival), benti gyereksarokkal és kinti játszótérrel színesíteni az épületet, amikor még nem folyt a csapból is […]

A kuflikkal tíz éve találkoztam először, amikor kedves kolléganőm büszkén mutatta a kislányának készített farsangi jelmezét és izgatottan kérdezte, hogy felismerem-e. „Kukac?”, kérdeztem vissza bátortalanul a piros múmiajelmez láttán, mire fejcsóválva rám mosolygott és vállon veregetett, hogy „majd megtudod”. Hogy átoknak szánta-e vagy sem, ki tudja, annyi biztos, ma már a napjaim részei ezek a […]

Azok kedvéért, akik elsőre nem látnák át a Tantermi Szemle logikáját: idén a versenyprogramban a zsűri számára még ismeretlen, új előadások szerepeltek, amelyek közül a nyertesek esélyt kapnak a továbbjátszásra, és így eljuthatnak vidéki és budapesti iskolákba. Az OFF programba pedig olyan előadások kerültek be, amelyek a Tantermi Színházi Pályázaton korábban nyertek el támogatást, ennek […]

Március végén a Jurányi Házban tartották a 6. Tantermi Színházi Szemlét, amelyen két napon keresztül együtt „tanult” diák, tanár és minden szakmabeli. Az egykori iskola épületében traumák, tabuk és izgalmas történeteken keresztül keresték a választ arra, hogyan és mit érdemes elmondani, eljátszani vagy éppen megbeszélni a „mai fiatalokkal”.

Egy pékségben történt, ahol a gyerekekkel jártam. Egy kissé bonyolult volt a kérésünk, és a lányaim is épp figyelemre éhes üzemmódban működtek, így aztán hosszabban időztünk ott, és sokat beszélgettünk az egyébként nagyon kedves eladóval. De végig úgy éreztem, hogy valami nem stimmel, volt a helyzetben valami egyszerre ismerős és idegen. Később jöttem rá: az […]

A MILF a zenés, fizikai színházi és stand-up elemek vegyítése ellenére nagyon is történetalapú előadás: egy negyvenes nő és egy huszonéves férfi kapcsolatát, emellett a nő élet- és családtörténetének epizódjait beszéli el. Erre a történetvázra fűződnek fel aztán azok a témák – az öregedés, a nemi szerepek, az egyedülálló szülőség, a női karrierutak, a társfüggőség, […]

A sötét, kutyaugatásokkal teli éjszakában két nyakkendős fiatal megrázza festékszóróját, majd felgraffitiznek egy kardot és mérleget tartó nőalakot a hold fényében megcsillanó, rideg, fémfalra. Ez a hölgy Jusztícia, a vak igazságszolgáltatás és erkölcsi erő istennője, akinek képe – ami mintha csak a két fiú és a nézőközönség számára lenne látható – láthatatlan pallosként lebeg a […]

Kettő, illetve három színésznő tragikus sorsát mutatták be a CSET Feszt két új premierjén. A személyes történeteket sokan tabuként vagy legalábbis szigorúan magánéleti kérdésként kezelnék, Szalontay Tünde és Csernus Mariann azonban engedik látni és láttatni legfájóbb sebeiket. Öngyógyítás? Önmarcangolás? Lezárás? Emlékezés? Figyelemfelhívás? Mind egyben. Megrendítő bemutatók születtek.