Napról napra

Az Anyegin alkotói abból indulnak ki, hogy a néző többször is jegyet fog váltani az előadásra – csak így lehetséges ugyanis, hogy minden szereplőt és helyszínt feltérképezhessen. Puskin művének egyes részeit más-más színész(ek) tolmácsolásában, más-más térben követhetjük, a kép pedig első nézésre közel sem lehet teljes, hiszen attól függően, melyik csoportba osztanak minket, különböző helyszínekre […]

Szokás naturalista életképnek mondani a Boldogtalanokat. Látszólag valóban az. Viszont, ha annak értelmezzük, azzal a drámát szűk karámba kényszerítjük. Nehéz feladat lenne megmondani, hogy Füst Milán drámája minek tekinthető: körül lehet írni, tudunk vele kapcsolatban (például valamiféle hiányállapotra utaló) jelzőket összegereblyézni, ám sok tekintetben csak a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hagyatkozhatunk. A szereplők címben jelölt boldogtalanságának […]

Jó lenne összefoglalni egy mondatban, ahogy Tompa Andrea regényét Gáspár Ildikó színházzá fordítja, de ilyen tömörítésekhez ilyen kvalitású alkotók kellenek. Itt megvannak.

Van úgy, hogy az ember nehezen szólal meg egy előadás után, mert az akkora hatással van rá. De az is előfordul, hogy a szótlanság oka éppen a hatás hiánya.

A grandiózus, négyórás időtartam és a rengeteg szöveg ellenére Gáspár Ildikó leginkább miliőt rendez, amely lerúgja magáról az amúgy aprólékosan megjelenített cselekményt. Ami ebben a Bűn és bűnhődésben igazán átütő tud lenni, az a társadalmi légkör: a szinte obszcén módon plasztikusan megjelenített nyomorban és kiszolgáltatottságban a társadalmi együttérzés és az egyéni felelősségvállalás tökéletes hiánya.

Az Örkény Stúdió legújabb bemutatója ízig-vérig kortárs előadás. Nemcsak azért, mert a darabot a kortárs szerző és rendező, Kincses Réka jegyzi, hanem legfőképpen mert a produkció által felvetett problémák, középpontban a multikulturalitással és a generációs különbségekkel, aktuálisabbak nem is lehetnének. „Hochaktuell” – mondaná a német.

Végtelenül elszomorodtam, amikor a budapesti Örkény István Színházban megrendezett Freeszemle nyitónapján megnéztem a Freeszfe és a salzburgi Mozarteum diákjainak közös előadását, A királyi útont. És nem is annyira a színházi eszközökkel megrajzolt közállapot elkeserítő volta miatt.

Az ember csak kapkodja a fejét, miközben Bodó Viktor új rendezésében szokás szerint elszabadul a pokol. Az Örkény Színház előadása éjsötét és abszurd drogmusicallé változtatja Shakespeare Szentivánéji álmát.

Az Örkény Stúdió idei első bemutatójának címét szokatlanul sokáig homály fedte; a nagyközönség csupán a premier előtt bő két héttel tudhatta meg, hogy Ingmar Bergman egyik klasszikusából készül az Örkény Színház és a Dollár Papa Gyermekei újabb koprodukciója. Ez a titkolózás, már-már misztikum – bár nem művészi, hanem technikai okokból alakult így – tulajdonképpen még […]

Fekete Ádám új darabját mutatták be az Örkény Stúdióban a szerzőtől már megszokott módon talányos címmel: Hat medúza egy tepsiben. Kik ezek a medúzák, hogyan kerültek egy tepsibe, és legfőképpen mit csinálnak ott? Az előadás szerelmi vezérfonala köré épülő álommozaikok generációs életérzést közvetítenek.

Ismerős itt minden. A szituáció, az emberek, a légkör, a sumák… Mintha a nyolcvanas évek Franciaországában játszódó darabot a fiatalon meghalt szerző a mai Magyarországról írta volna.

Teszik a dolgukat, beszélgetnek, esznek és főleg isznak, cigarettát sodornak, alig vannak egyedül, mégis magányosak. Zsolt kamionsofőr, mondhatjuk, hogy ő a főszereplő, de a jelenlét teljes hiányáról és látszólagos lehetetlenségéről szóló darabban ez viszonylagos fogalom – mindenesetre nem körülötte forog a világ. Hogy ezt ő tragikusan éli-e meg vagy sem, az viszont már az előadás […]