Napról napra

Három és fél évtized különbséggel születtek Peter Weiss, illetve Nyikolaj Erdman háborúk, forradalmak árnyékában írt drámái – ami nem sok, csak éppen a háttér és a nézőpont (ha úgy tetszik: a kulturális és történelmi környezet) tér el élesen egymástól. Az is nyilvánvaló, hogy a két darab előadása más-más színházi nyelvet, stílust igényel. Így nem meglepő, […]

Gyerekes tulajdonság, de mit tegyek: a lelkem mélyén sosem tudtam igazán kibékülni a közönség szóval (hát még ha párosult hozzá a nagyérdemű kifejezés). Bár használom a szót – ilyen a nyelv, erre való, ilyen a világ, ettől jó –, mindig éreztem benne valamiféle mellékízt, amely nem is annyira a művészeti tapasztalatról, mint inkább a fogyasztói […]

Szenvedélyekkel teli két előadást láttam a mai Magyarország területének elsőként alapított magyar nyelvű kőszínházában, a 200. jubileumi évadát élő miskolci színházban. Sok tehetséges ember megfeszített munkájának köszönhető, hogy az utóbbi években a vidéki színházművészet zászlóshajójává lett ez az intézmény. Különösen becsülendő az a mindinkább erősödő törekvésük, amellyel az ifjúságot próbálják hatókörükbe vonzani. Most újfent tapasztalhattam: […]

Az elmúlt években egymást követték az Ibsen-bemutatók a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában, a Játékszínben. Kevéssel a pandémia előtt Rusznyák Gábor a Vadkacsából készített eredeti, mai, „újragondolt” verziót, amelyet két évaddal ezelőtt Béres Attila kortársi környezetbe ültetett, de a játékkonvencióktól alapvetően el nem rugaszkodó Babaház-rendezése követett. A Hedda Gablert ismét Rusznyák Gábor értelmezésében láthatjuk – és […]

Az újbóli virágkorát élő most 200 éves Miskolci Nemzeti Színház nem véletlenül választotta ünnepi évadának egyik bemutatójául Kálmán Imre híres művét. A két librettista közül, akik a sztori ötletével 1914 tavaszán megkeresték a zeneszerzőt, Jenbach Béla tudniillik miskolci születésű volt, sőt eredetileg az egy trónörökös és egy sanzonett szerelmét bemutatni kívánó operett cselekménye is Miskolcon […]

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Spiró György: Főtitkárok; Térey János, Bíró Bence, Dömötör András: Káli holtak A legjobb előadás: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András), Melancholy Rooms (Katona József Színház, rendező: Tarnóczi Jakab) A legjobb rendezés: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András) A legjobb szórakoztató előadás: Producerek (Miskolci Nemzeti Színház, […]

A Miskolci Nemzeti Színház helyzete azért speciális, mert nem sajátos profilú művészszínházként, hanem a szó igazi értelmében vett népszínházként vált fontos műhellyé. Hogy ennek mibenléte érthető és áttekinthető legyen, fel kell vázolnom azt a működési struktúrát és azt a művészi állapotot, amely Miskolcon a járvány kirobbanásáig létrejött.

Milyen kihívásokkal jár a színházcsinálás a fővároson kívül? Kell-e kerülni a „vidéki színházak” kifejezést? Lát-e a szakma Budapesten túl? Mit tud ajánlani egy pályakezdő színésznek egy városi színház? Mi a feladatköre és milyen a jövőképe vidéken egy színházi intézménynek? BODOR PANNA kérdéseire BARNÁK LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház, BÉRES ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház, GEMZA […]

Kritikusokat, színháztörténészeket kérdeztünk a városi (vidéki) színházak és színházcsinálás láthatóságáról. Nem generációs alapon, de szem előtt tartva a minél nagyobb tapasztalatot, a minél régebbi kritikusi működést. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire látszik Budapestről – ahol a legtöbb (kevés kivétellel szinte az összes) gyakorló kritikus él – a nem fővárosi színjátszás. Vannak/voltak-e olyan, nem fővárosi színházi műhelyek, […]

Hőskereső, lüktető dráma lett a megszentelt történetből ezen a miskolci délutánon. Pedig nem írtak bele eddig nem volt, pergő párbeszédeket, s Philippe de Chalendar vezényletével is csak azok a hangok kúsztak elő a hangszerekből, amiket Webber partitúrája előír, s amik először 1971 októberében szólaltak meg egy New York-i színpadon. A látványban sincs semmi váratlan vagy […]

Ha a színházak repertoárját megnézzük (elég felületesen, nem kell mélyfúrást végezni), úgy tűnik, Shakespeare, Szophoklész, Molière, Csehov, Ödön von Horváth még mindig a kortársaink. Velük, általuk, mögéjük bújva fogalmazzák meg a rendezők életkoruktól függetlenül azt, amit a világról gondolnak. A klasszikus szöveg biztonságot ad nekik vagy a direktoroknak a pénztárnál, esetleg pajzsként működik a nézővel […]

Színházkísérletek politikára kis- és nagyszínpadon – ez lehetne az alcíme annak a tanulmánynak, amely a Miskolci Nemzeti Színház friss bemutatóinak igen vaskos közéleti vonásait helyezné előterébe. Merthogy Woland és Tartuffe mellett felsorakozik itt a teljes magyar elit, sőt még a kocka is fordul egyet: kivételesen ők húzzák a rövidebbet.