Próbálom nem bombasztikus és nem közhelyes mondattal kezdeni az idei MITEM általam látott külföldi (nem magyar nyelvű) bemutatóiról szóló beszámolómat, de nehéz nem leírni, hogy a fesztivált a szomszédunkban dúló háború árnyékában rendezték meg. Már csak azért is, mert négy olyan produkció (két orosz, egy-egy ukrán, illetve lett előadás), amelyet megtekintettem volna, meg sem érkezhetett…
Vidnyánszky Attila az 1994-es beregszászi Szentivánéji álom, a Magyar Színházban 2001-ben színre vitt Téli rege, a 2005-ös Shakespeare-koszorú, majd a Gyulai Várszínházban a vihar által 2009-ben szétvert Ahogy tetszik után megajándékozta magát a Rómeó és Júlia megrendezésével. A színházi világot kivételes könyörtelenséggel sújtó járvány miatti szakadozott próbaidőszak, a leállások, a monitoros próbák gyötrelmei után idén…
Emma Dante új előadása, amely a Piccolo Teatroval együttműködésben valósult meg, az anyaság és a női test témáját ragadja meg.
Az erős fény, ami szembe világít, elvakít. És mégis vonz minden embert (gyereket), hogy a napba nézzen. Talán mert a napba nézni metaforikus aktus: az igazság elvakító és elviselhetetlen fényébe emeljük tekintetünket, és amint megpillantjuk, el is sötétül minden, elveszítjük a látás képességét. A megvilágosodás pillanata azonos a megsemmisülés pillanatával. A napvilágra jövetelé a sötétségbe…
Az elmúlt három-négy évben Sardar Tagirovsky e lehetőségek nagy részét végigjárta: rendezett Pesten, vidéken és határon túl, dolgozott kőszínházban és független színházban, nagyszínpadon és stúdióban, s miközben számos társulattal működött együtt, saját csapatot (Laboratorium Animae) is verbuvált maga köré. Miközben tartalmi, formai, minőségi szempontból is heterogén produkciók jöttek létre, egyre markánsabban és mind rétegzettebben rajzolódik…
A Szkénében a Kartonpapát próbálja, túl van élete első színházi rendezésén a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Nemzetiben Szabó Magda híressé vált házvezetőnőjét, Emerencet készül megformálni.
A kerek évfordulóra készült előadásokról már februárban szerettünk volna szakmai fórumot szervezni, de a vírushelyzet miatt hol maguk a bemutatók maradtak el, hol a gyülekezés volt tilos. Végül az alábbi beszélgetésre is november végén, online került sor. Vajon csak a rendhagyó körülmények okolhatóak a megemlékezés töredékességéért, vagy ennek mélyebb – társadalmi, színházpolitikai és emlékezetdramaturgiai –…
Hősök és gazemberek, elesettek, lúzerek széles skáláján elevenít meg sorsokat. Nagyívű, a legkisebb részletekig kidolgozott alakításait zengő orgánuma, atletikus termete még nyomatékosabbá teszi. Született csapatjátékos lévén nem szeret kimagaslani a többiek közül. A Radnóti Színház megújult, izgalmas arculatának formálója. Jól állnak neki a deviáns figurák, a saját közegükből számkivetettek, a darabjaira hullott személyiségek Platonovtól Lear…
A színházi képes beszéd mindig akkor alakul ki, amikor a társadalomban nem lehet nyíltan kommunikálni. Ez azonban csak egyik oka annak, hogy a hatvanas–nyolcvanas éveket nemcsak Magyarországon, hanem az egész keleti blokkban a kódolt fogalmazásmód előtérbe kerülése jellemezte. A másik ok, amely nem független az előbbitől, túlmutat egy szűk geográfiai-történelmi régión: Európában és Amerikában megjelenik…
„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…
