Napról napra

A florentin széles karimájú szalmakalap, amelyet szalagokkal és virágdíszekkel ékítettek. Nevét Firenzéről kapta, ugyanis alapanyagául az ottani, jó minőségű szalmát használták. Nem csoda, hogy a finom falatnak a lovak sem bírtak ellenállni, ha alkalmuk adódott, szívesen fogyasztották. Innen indul a 19. századi francia drámaíró, Eugène Labiche máig gyakran játszott komédiája, a Mark Michellel közösen írt […]

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Vannak előadások, amelyekben valószínűleg jobb benne lenni, mint nézni őket. Jan Fabre-nak az ezúttal Budapesten újrahasznosított, amúgy mindjárt negyedszázados Vér vagyokját nézve azonban még ezt sem merem teljes bizonyossággal kijelenteni.

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”. A revizor Polgármesterének e két rövid mondata alighanem a leggyakoribb citátumok közé tartozik. Nyilvánvalóan azért, mert kontextusából kiragadva egyértelmű művészi ars poeticát fogalmaz meg: a színház tükröt tart a nézőknek, amelyben azok jó (vagy rossz?) esetben magukra ismernek. A Nemzeti Színház két legutóbbi bemutatója, A revizor és a Kurázsi mama és […]

Azt még Vidnyánszky Attila ádáz ellenségei sem állíthatják, hogy valamilyen protokolláris kényszer miatt nyúlna újra és újra a „nemzeti drámaként” elkönyvelt három alapmű közül kettőhöz, Az ember tragédiájához és a Bánk bánhoz. E szövegek szinte folyamatos újraértelmezése, más-más formában (és módosuló mondandóval) történő megfogalmazása a rendezői életmű meghatározó jelentőségű motívumai közé tartozik – ha egyszer […]

Nyilván nem ismertem fel minden megidézett képet, Jeremiásban sem vagyok perfekt, ezért előre is elnézést kérek, és majdnem elbizonytalanodom, hogy egyáltalán alkothatok-e így, beavatatlan, taplónyelvű proliként véleményt a langusztáról. Túl nagy felelősség ez, hiszen kizárólag az én antennáimon múlik, hogy az előadás maga is az lesz-e, amiről beszél: pusztába kiáltott szó – mert ahhoz az […]

Egy komoly szakembernek nem illik ilyet írni, de miért ne tehetném: rajongani mentem a Nemzeti Színházba Dimitris Papaioannouért. És bár végül becsapva korántsem éreztem magamat, mégis azt gondolom, a görög mágus hozott is ajándékot, meg nem is.

A színlapról kiderül, hogy emlékek mozaikjait sorjázza egymás után ebben a kétszereplős szerelmi történetben, így nem véletlen talán, hogy az emlékek a nézőből is az emlékezés gesztusát hívják elő.

Sokféle vágy viszi színházba a nézőt. De idővel rájön, fontos, hogy egy-egy előadás előtt kellőképpen kiüresítse magát. Ha jól ismert műből születik a produkció, sőt, látott is már belőle vagy féltucat bemutatót, első feladata elhessegetni ezeknek még az emlékét is. A legjobb, ha nem vár el semmit, csak arra vigyáz, hogy koncentrált állapotban legyen, amikor […]

Kezdem a jóval: ennek az előadásnak a díszlete nem csupán mellbevágóan szép, de olyan izgalmas tereket nyit, s annyi mindent tud szcenikailag, hogy ebben aztán a Don Juan-mítosz minden pillanata érvényesülhetne. A nagy erejű látvány, melynek nyitóképe leginkább egy barokk templombelső mennyezetének vörösen viharzó felhőzetét idézi, később egy oldalára fordult, megalomán kriptát vagy egy éppen […]

Bertolt Brecht drámái továbbra is a magyar színházi repertoár meghatározóan fontos darabjai, amelyek a legcsekélyebb mértékben sem látszanak avulni. Népszerűségüknek persze számos más oka is van, de ezek közé bizonyosan nem tartozik az, mennyire gondoljuk érvényesnek és alkalmazandónak Brecht szintén meghatározó jelentőségű színházelméleti téziseit.

Napokon át vívódtam, írjak-e Vidnyánszky Attila előadásáról, amelyet a Fidesz Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonjában, az „Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom” szervezésében tartott. Azért mentem oda e szürreális nevű nőmozgalom rendezvényére, mert a meghirdetett előadás címe (A nemzeti kultúra túlélésének esélyei. A multikulturalizmus legyőzheti-e a nemzeti kultúrát?) felkeltette az érdeklődésemet. Egyszerűen kíváncsi voltam, mit válaszol […]