Két színházi grafikus beszélget új sorozatunk első részében. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol dolgozó kollégájuk szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, szerkesztette: Proics Lilla.
A Trafó a 2018/2019-es évadban ünnepelte fennállásának huszadik születésnapját. Ennek alkalmából készült a #mindenkitörténet című részvételi színházi előadás, amelyben civilek vettek részt és osztották meg gondolataikat, személyes sztorijukat a saját húszéves mivoltukkal kapcsolatban. Az előadás sikerén felbuzdulva dönthettek úgy a projekt vezetői, hogy workshop formájában folytatják a történetmesélést: 2019 telén indult el a Mesélő Storytelling…
Komjáthy Zsuzsanna: Az én koreográfiám
SVUNG kutatócsoport: Koreografált tér, tér-hatás, testépítészet
Az elmúlt hetek, hónapok eseményei nyomán akaratlanul is átértékelődött, amiről ezt a beszámolót írom. A saját testhez való viszony, a másik testéhez és a térhez, városhoz való viszony a COVID-19 előretörésével átrendeződni látszik.
A szerzőpáros láthatóan olyan történetet keresett és írt, amelyen keresztül saját korosztályukról, a saját társadalmukról beszélhetnek. Nem rejtették véka alá ezt a törekvést, de tökéletesen kiegyensúlyozták a darabban a politikát és a pszichológiát. Míg egy koherens lélektani drámát követhetünk nyomon, a magyar társadalom számos forrongó kérdésébe botlunk.
Bálint Orsolya: Bach vs. Babewatch, avagy kortársak a formalizmus ösvényén
2 in 1 kritika: Christos Papadopoulos: Opus és Roy Assaf: Csajok
Friss, fiatal, de már nemzetközileg jegyzett koreográfusok, a görög Christos Papadopoulos és az izraeli Roy Assaf munkáit tűzte műsorára a Trafó, az akkor még csak nem is sejtett, hosszú előadásszünet előtt.
Bár földrajzilag eltávolodott Magyarországtól, koreográfusi komfortzónáján belül maradt Hód Adrienn a német Unusual Symptoms társulattal készített darabjában, amelyet a májusi brémai ősbemutató után novemberben a Trafó is műsorára tűzött. Komfortzóna alatt itt azt értem, hogy saját Jolly Jokerjeit is játékba vihette: táncosai közül Molnár Csabát, Jessica Simetet, továbbá a soundtracket keverő Gryllus Ábrist és a…
Bár látszólag pofonegyszerű a párhuzam lakhatási szempontból a hetvenes évek és a jelen között, a Kádár-kori környezet mégis eltávolítja a nézőt, ami pedig az amúgy bitang erős történetet is meggyengíti, illetve azt a látszatot kelti, mintha semmi se változott volna…
Kiss Gabriella: Szabadságfokok
Gondolatok a Trafó Kortárs Művészetek Házában lezajlott Összművészeti-nevelési találkozóról
Ha valaki végighallgatná a találkozóról készült harmincöt órás felvételt, akkor a két leggyakrabban elhangzó szó nem a „művészet” és a „nevelés”, hanem a „szabadság” és a „társadalmi/közösségi elkötelezettség” lenne.
Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?
Színházban jártam a minap. Bár gyanítom, sokan ezt az egyszerű állítást megkérdőjeleznék. Mert hát micsoda színház az, ahol egyetlen előadó áll csak a színpadon, és végig meg sem szólal? Megmondom, milyen: üdítően friss, izgalmas, érzéki és okos egyszerre. Átélhető, felkavaró, tragikus történetet mesél a Mining Stories, persze humorral, mint a legjobbak, de olyan eszközökkel, mint…
