Napról napra

Esterházy Péter utolsó darabjában Janis Joplin utolsó száma, a címadó Mercedes Benz szól; Zsótér Sándor adaptációjában a szereplők éneklik. A két mű találkozása akkor is érdekes momentum, ha az ebből fakadó esetleges megrendült nézői alapállapotnak kívül kell maradnia a bírálaton. Annyit azért rögzíthetünk: a cím a túlélés, valamiféle tökéletesség és az ahhoz kapcsolódó vágyott öröklét […]

Amit Keresztury hiányolt a regényben, „a vallomás őszinteségét, bűntudatát vagy dacát, sorsszerűségét vagy lázadását, egyértelműségét és véglegességét”, azt az átdolgozó és rendező Zsótér Sándor és a dramaturg, Ungár Júlia – négy ragyogó színész segítségével – meg tudta adni a nézőknek a Trafó nagytermében.

Mint tudjuk, a színpadi puska előbb-utóbb elsül – nincs ez másképp a Vízityúkban sem. Ő, Edgar Walpor hosszas habozás után lő, nem is egyszer, hogy aztán a játék folyamán még több puskalövést halljunk. Igaz, az áldozat hajlamos nem meghalni, vagy legalábbis feltámadni, miközben a semmiből egy gyerek kerül elő, s még egy forradalom is kitör.

„Kiborít a monotonitás és az egysíkúság a színészetben is” – mondja Spolarics Andrea. Erős karakter erős színpadi jelenléttel. Nem lehet nem figyelni rá. Fontos számára a színházcsinálás, fontos befolyással lenni rá. Évek óta a Budaörsi Latinovits Színház tagja, ahol a közelmúltban mutatták be Zsótér Sándor rendezésében a Kurázsi és gyerekeit, amelyben a címszereplőt, K. mamát […]

Mi maradna egy az 1980-as években írt drámából – Göncz Árpád Mérlege az 1980-as Találkozások című kötetében még „csak” egy tizenhárom oldalas novella –, ha zárójelbe tennénk mindazt, ami a szerzőjével történt, amit a szerzője tett a nyolcvanas évek után, a politikusi pályát, a köztársasági elnökként derűs bölcsességgel viselt hivatalt, az utóbbi fél évszázad fényév […]

A közelmúltban bemutatott Bűn és bűnhődés előadások látványa általában szürke, egyszerű, egy komor, sivár világ érzetét keltik. (…) A Pécsi Nemzeti Színházban márciusban bemutatott Zsótér Sándor rendezte Bűn és bűnhődés előadás viszont színes. Színes a világítás (Farkas Gyula), színesek a jelmezek (Benedek Mari), színes a díszlet (Ambrus Mária). Ettől, persze nem lesz könnyebb Dosztojevszkij regénye, […]

„Radikális komédiát” láthatunk a székesfehérvári színház Kozák András Stúdiójában, és ez a szokatlan jelzős szerkezet meglepően pontos műfaji leírásként is működik. Merthogy Werner Schwab darabja roppant mulatságos, annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy főszereplője elteszi láb alól az összes többi szereplőt. Az eredeti cím – Népirtás avagy nem funkcionál a májam – némiképp közvetlenebbül utal […]

Zsótér Sándor első Beckett-rendezése A játszma vége, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban ez volt a második premier az újranyitás után. Soha jobbkor: a létezés abszurditása, az eredendő kiszolgáltatottság, a végzetes össze- és elzártság most nem a mélyben lappangó érzet, hanem banalitás. Aki játszik és játékba hív: Nagy-Bakonyi Boglárka, Major Erik, Szerémi Zoltán és Németh Judit.

Pilinszky a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszédes, drámaformájú esszéregényében Sheryl Sutton szájába adja azt a mondatot, hogy a művészet nem a valóság, nem is utánzás, hanem a valóság kitalálása. Kárpáti Péter, úgy tűnik, ezt kísérli meg A nagy kapitulációban.

Egy olyan műnél, ahol az ablakon bemászás, a hallgatózás, a meglepetésszerű megjelenés, a rajtakapottság bohózati paneljei szervezik a cselekményt, ez a képi, sarkított fogalmazásmód frissítően hat. (…) Ez a fajta színházi fogalmazásmód természetes kötőanyagként működik az egyébként nagyon különböző intenzitású és habitusú színészi alakítások között.

A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.

Erős kontrasztot képez, ahogy a két különböző rendező ugyanannak a szerzőnek a talán kissé giccs-gyanús szövegeihez nyúl.