Napról napra

Az első jelentősebb havazásokkal egy időben érkezünk az Interetnikai Fesztiválra. Az úton az elvárásainkról beszélgetünk: arról, hogy miben tudunk mi mást, újat mondani, hiszen több olyan előadást is látni fogunk (Az igazság gyertyái, Ifjú barbárok), amelyeket már a budapesti közönség is ismerhet. És persze még többet, amit nem.

Lehet-e egységesen beszélni kortárs magyar drámáról anélkül, hogy elfelejtenénk, mit is értünk kortárs alatt? Kortárs, mert reflektál a jelenre; kortárs, mert élő szerző darabja. Az idei DESZKA Fesztivál számos ellentétet felsorakoztatott. Kérdés, hogy ezzel vajon tágította vagy szűkítette a kortárs magyar dráma fogalmi kereteit. Hiszen míg egy kőszínházi, sokszor kereslet-kínálat alapú műsorpolitika nehezebben nyit más […]

Nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés határon túli magyar színházi előadást láthattunk a Színházi Olimpia alkalmából. Ha az országos programot vizsgáljuk, akkor mindenképpen örülhetünk annak, hogy olyan vidéki színházakban, ahol eddig legfeljebb alkalmi, regionális együttműködés eredményeképpen (vagy még úgy sem) láthattak a helyi nézők határon túli előadásokat, most megtekinthető volt az elmúlt évek néhány jelentős […]

Pozitív visszhangoktól kíváncsian érkeztem a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe, a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójára, az Ifjú barbárokra ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást a július eleji bemutató óta telt házzal játsszák, idejében kell jegyet foglaljon az ember, ha meg akarja tudni, mire ez a nagy érdeklődés, az előtérben […]

Amikor kijöttem a színházból a Macbett megnézése után, kicsit zavarban éreztem magam. Sorra pörgettem újra meg újra a jeleneteket a fejemben, de nem sikerült megragadnom egyetlen konkrétumot sem, ami miatt ne működhetett volna a logikusan felépített, koncepciójában következetes, az elemzők által a rendezőnek tulajdonított jellegzetességeket hatékonyan alkalmazó előadás. Mégis erős hiányérzet maradt bennem a látottakkal kapcsolatban, […]

Két év járványügyi korlátozás után az idei, 2021-22-es évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház semmit sem bíz a véletlenre. Tíz bemutatóval készültek (ebből öt premier már meg is történt), azaz majdnem minden hónapra jut egy új előadás. A műsoron nagy drámaírók klasszikusainak címeivel találkozhatunk: repertoáron van többek között a Rómeó és Júlia, a Hamlet, a […]

Botond Nagy rendezésével, az Utas és holdvilág premierjével indította a 2022-es évet a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Egy regény színpadi feldolgozása akaratlanul is kérdéseket vet fel: mi a szöveg és az előadás viszonya? Hol húzódik a határ az irodalmi alapanyag és a színházi mű között? Arra voltunk kíváncsiak, mennyire lesznek eltérőek a kérdésekre adott válaszok, […]

Bejön a nyitóképbe rendezői bal hátulról a Hírnök (Kicsid Gizella). Óvatosan lépked, fehérre meszelt lábszára kilóg elkopott, katonai kabátot idéző, seszínű jelmezéből. Tar feje is fehéres, koponyáját kirajzoló sminkje is. Kísérteties jelenése mintha már a túlvilágból térne vissza. Csak annyira, hogy Hamletet átölelje és útjára bocsássa az eljövendő apokaliptikus utolsó ítélet felé. A záróképben is […]

Majdnem másfél év lezárás után a tavalyi évad végén újra jelenléti előadást játszhatott a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Évadzáró bemutatóként a Rómeó és Júliát tűzték műsorra, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Onnan lehet tudni, hogy kezdenek a dolgok rendbe jönni, hogy már felkerülhet az Állatfarm a színházak repertoárjára. Eredeti címében ott van ugyan, hogy tündérmese (Animal Farm: A Fairy Story), de félreérthetetlenül a sztálini szovjet rendszerről szól. Arról az antihumanista merényletről, ami a hitleráj mellett, és azt túlélve, örökre az önkény, a diktatúra és a személyi […]

Egy biztos pont mindig van a Kolozsvári Állami Magyar Operában: a kórus. Legyen az érzelmes zümmögés vagy harsány habanéra, a hangzása mindig kristálytiszta, nagyon egységes, az énekkari tagok, mint egy jól működő családban, érzik, figyelik egymást, és a leglehetetlenebb rendezői utasítások és bokaficamító díszletakadályok között is mindig flottul feltalálják magukat.

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha […]