Archive of posts published in the tag: Pintér Béla

Tompa Andrea: Elnémítás: lágy és öncenzúra

A magyarországi előadó-művészetek esete

A cenzúra kérdésköre széleskörűen elemzett téma volt a múlt évtizedben. A baloldali Népszabadság 2016-os, az Index hírportál 2020-as, majd a Klubrádió 2021-es elhallgattatása nyomán az akadémiai szabadság problémái a nemzetközi sajtóban és tudományos publikációkban egyaránt visszhangot keltettek.[1] A kulturális mezőre gyakorolt állami befolyás és beavatkozás témájával egy friss, független kiadvány[2] is foglalkozott, melyben a színház…

Stuber Andrea: Magyarmiskásan

Fel- és délvidéki Parasztopera

Hajlok arra, hogy Pintér Béla Parasztoperája remekmű. Az a definíció mindenesetre illik rá, amit Spiró György úgy fogalmazott meg, hogy az igazán jó darab rossz előadásban, rossz közönség előtt is működik. Teljességgel elképzelhetőnek tartom, hogy a Parasztopera diafilmváltozatban vagy képregényformában is élményszerű lenne (+karaoke). Egyrészt rendelkezik az operaműfaj főbb jellemzőivel – bármily furcsán hangzik is…

Gabnai Katalin – Herczog Noémi: Áthallások?

Négykezes a diktátorreprezentációról néhány októberi bemutatóban

Izgalmas gondolat, hogy „a kettős beszéd a váddal nyer formát”: rossz az, aki rosszra gondol. Lehet, hogy a kritikus az, aki rosszra gondol, és diktatúrája válogatja, hogy értelmezését mekkora szabadságfokkal írhatja meg. A kérdés tényleg az, hogy gondolunk-e kimondva-kimondatlanul mi mindannyian, mégpedig konszenzuálisan, a minket körülvevő, mindannyiunk számára nyomasztó valóságra és zsarnokokra a Nero, a…

Nagy Klára: Értelmiségi és jól szituált

Kutatás a Pintér Béla és Társulata közönségéről

Az 1998-ban indult Pintér Béla és Társulata az évek során az ország (egyik) legelismertebb, a kritika által folyamatosan számon tartott független társulatává vált. A szkénés indulás – akárcsak sok más alkotó(csoport) esetében – nagyon meghatározó, alapjaiban formálta a társulat közönségét. Az utóbbi években azonban jelentősen kitágult azoknak a köre, akik szeretnének eljutni a társulat egyik-másik…

Jászay Tamás: Családban marad

Pintér Béla-darabok, ha mások rendezik őket

Jó tíz éve ez a cikk nem születhetett volna meg, mivel nem lett volna miről írni. A csábító szerkesztői felkérés így szólt: számoljak be azokról az előadásokról, amelyeket Pintér Béla csupán szerzőként, nem pedig rendezőként, színészként, társulatvezetőként jegyez. Ez a trend éppen az utóbbi évtized gyümölcse: rendezők és társulatok sora bizonyítja, hogy Pintér (és) szövegei…

Fritz Gergely: Pintér Béla és a múltfeldolgozás címkéje

Színház az identitás- és az emlékezetpolitika kontextusában

Pintér Bélán kívül kevés olyan alkotó van a magyar színházi palettán, akinek életműve az övéhez hasonlóan szorosan összefonódik kivívott társadalmi státuszával és nyilvánosságbeli önreprezentációjával. Pintér társadalmi pozíciója tudatos társulatépítési munkájával és előadásainak sajátos esztétikájával magyarázható: a jellegzetes pintéri formanyelv a társulat köré gyűlt közönségnek is identitást adott, így Pintér a függetlenek közt kiemelt szereplővé vált.

Tompa Andrea: Összhangzat

Vérvörös, törtfehér, méregzöld – Pintér Béla és Társulata

Ezt a két politikai dimenziót – a jelen szatíráját és a cigányuralom vízióját – mozgatja az előadás nem csak nagyon humorosan és ötletesen, de gondolatilag is gazdagon. A kettő ugyanis egyetlen koherens színpadi világot teremt, nem válik nagyon szét, és a Pintérre jellemző túlazonosulás, felnagyítás és direkt utalásrendszer eszközeivel dolgozik.

Fritz Gergely: Utazás a kuka mélyére

Trash- és campesztétika a kortárs magyar színházban

Felruházható-e értékkel a szemét, az ürülék, a melléktermék, formálható-e esztétika az ocsmányságtól átitatott szennyből és bármiből, amit alantasnak címkézünk fel? A trash és a camp esztétikai irányzatként a művészet számos ágában jelen van, ez alól a színház sem kivétel.

Jászay Tamás: A nem-szent család

Parasztopera – Szegedi Nemzeti Színház

Ceci n’est pas une critique, villogó, piros betűkkel szeretném most ezt a mondatot a képernyőn látni. Azt is megmondom mindjárt, hogy miért.

Gabnai Katalin: Adásveszély

Pintér Béla: Anyaszemefénye – a Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója – Újpesti Rendezvénytér

Van szakítás, van összeborulás, hol itt, hol ott, s van baj, nem is kicsi, olyan célra tartó dramaturgiával összerakva, mint amivel a vásári képmutogatók éltek valaha.