Archive of posts published in the tag: Debreceni Csokonai Színház

Dézsi Fruzsina: Mitől nemzeti egy nemzeti?

A debreceni Csokonai Színház 2021/2022-es évadáról

Jogos feltételezésnek tűnhet, hogy az elmúlt évek pandémiás időszaka nemcsak az önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunkat rendezte újjá, de egyszersmind azon mechanizmusokat is átstrukturálta, amelyek mentén a kultúráról, így többek között a színházcsinálásról (nem utolsósorban annak jelentőségéről) is gondolkodunk. A járványhelyzet számos olyan innovatív, az alkotói és befogadói alapállást egyaránt megmozgató megoldásra hívta fel a…

Gabnai Katalin: Moralitás – jelenidőben

Pass Andrea: Finálé – A Csokonai Színház és a Füge Produkció előadása a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban

Bevallom, amikor először olvastam Pass Andrea tavaly ilyenkor Debrecenben már bemutatott darabjának ismertetőjét, nem jutottam a szöveg végéig. Szoruló szívvel azonnal pergetni kezdtem hajdani tanártársak és tanítványok névsorait, azt keresve, van-e valamilyen szakmai közöm a darabban megjelenő „legendás sztárpedagógus”-hoz, ehhez a Káldi Helga nevezetű főhőshöz, akinek – a darabbeli történet szerint – a média által…

Urbán Balázs: Ideák az időben

Sardar Tagirovsky rendezései 2017 és 2020 között

Az elmúlt három-négy évben Sardar Tagirovsky e lehetőségek nagy részét végigjárta: rendezett Pesten, vidéken és határon túl, dolgozott kőszínházban és független színházban, nagyszínpadon és stúdióban, s miközben számos társulattal működött együtt, saját csapatot (Laboratorium Animae) is verbuvált maga köré. Miközben tartalmi, formai, minőségi szempontból is heterogén produkciók jöttek létre, egyre markánsabban és mind rétegzettebben rajzolódik…

Az én színházam

Színigazgatói credók Debrecentől Veszprémig

Huszonegy nem fővárosi színigazgatót kérdeztünk meg körkérdésben arról, mi az a színházeszmény, amelyet most, jelenkorunkban hitelesnek, előremutatónak és a helyi közösség számára is adekvátnak és korszerűnek tart. Kérdéseink a következők voltak: Mi az a színházi credo, amit igazgatóként magáénak vall? Hogyan fest az Ön olvasatában egy releváns, 21. századi vidéki/városi kőszínházi koncepció? Hogyan képzeli el…

Aradi Hanga Zsófia: Az Ilosvai Band úgy tolja a Toldit, ahogy kevesen

Csokonai Színház: Toldi

„Lehet a Toldit szeretni, vagy nem szeretni, attól még nemzeti kincs” – kezdhetném a közhellyel a debreceni Csokonai Színház Toldi előadásának kritikáját, de nem teszem. Inkább csak annyit írok: ha a Toldi nemzeti, akkor rólunk szól, ha kincs, akkor a mi feladatunk, hogy megszerezzük magunknak. Talán a Csokonai Színház művészei is ennek a szellemében nyúltak…

Trencsényi Katalin: De mi lett a nővel?

A női szerzők és rendezők (hűlt) helye a magyar színpadokon[1]

A kirívó nemi egyenlőtlenségeket mutató francia statisztika után felmerül a kérdés: vajon Magyarországon hogy áll a helyzet a női alkotók (drámaírók és rendezők) tekintetében?

Kricsfalusi Beatrix: Az erősebb kutya

Sarah Kane: Szétbombázva – Debreceni Csokonai Színház

Az meg a magyar színházak közelmúltbéli kommunikációs baklövéseinek kontextusában egyenesen ámulatba ejtő, hogy a Csokonai Színház nem gondolta némán kibekkelni, míg a házat ért támadás lecseng. Bátor és szakszerű ismeretterjesztő kampányba fogtak, melyben a darab és a készülő előadás esztétikájáról tájékoztatták az érdeklődő közönséget.

Seres Gerda: Mindegy, hogy melyik nem?

William Shakespeare: Lear – debreceni Csokonai Színház

Noha Ilja Bocsarnikovsz rendezése helyenként tobzódik a modoros gesztusokban, a meghitt találkozásokban felsejlik igazsága.

Mentorprogram: Béres Zsuzsa: Kapcsolatkörök

August Strindberg–Jeles András: Júlia kisasszony / Debreceni Csokonai Színház

Hogy kik vagyunk valójában, ez egész életünk legnagyobb rejtélye. Más-más ember mellett másképp vagyunk szerelmesek is: folyamatosan alakítjuk egymást, a másikon keresztül pedig magunkat. A Júlia kisasszony éppen ezekre a – sokszor észrevétlenül is hétköznapjaink részét képező, de – bonyolult kapcsolati (és társadalmi) viszonyokra, dinamikákra hívja fel a figyelmet, amelyek személyiségünk meghatározó elemeit alakítják.

Urbán Balázs: Lélekmontázs

F.M. Dosztojevszkij: Idióta – debreceni Csokonai Nemzeti Színház

A vágások, az ugrások azonban paradox módon nem keszekuszává teszik, hanem fokozatosan letisztítják a cselekményt, melyet, ahogy halad előre a történet, egyre inkább Miskin herceg szempontjából nézünk.