Napról napra

Itt nincsenek ártatlan mondatok: a magánbeszélgetések, ismerkedések kikérdezéssé torzulnak, mindenki kompromittál és kompromittálható, miközben a személyes ügyeket felszippantja és adatolja az államszocializmus hatalmi apparátusa. A szorongás természetes közege ez, ahol egy idő után nemcsak a másikat, de magunkat is kívülről, gyanakodva kezdhetjük (meg)figyelni.

Közhely, hogy Jeanne d’Arcok ma is élnek köztünk. Vagy legalábbis annak tűnik, egészen addig, míg nem találkozunk eggyel közülük. Én találkoztam. S mivel végig ő járt az eszemben, miközben Hegymegi Máté legújabb rendezését néztem a Kamrában, röviden elmesélem a történetét.

Látszólag csak egy szorongató állapot, az inszomnia a tárgya az Örkény Színház új stúdióelőadásának, A lélek legszebb éjszakájának. Valójában az alvásképtelenség betegség, többnyire stressz vagy trauma következménye, s mivel halállal is végződhet, önmagában sem érdektelen. Ám a Polgár Csaba rendezte produkció, akárcsak az alapját képező két Jászberényi-novelláskötet, Az ördög egy fekete kutya (2013) és A […]

Most, hogy két nagyszínházunk, a Nemzeti és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is újra műsorra tűzte Madách Imre halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját, s a maga módján mindkét előadás emblematikusnak, nagyszabásúnak, mi több, reprezentatívnak tekinthető, ideje szembenézni a kanonizált örök klasszikus színreviteli dilemmáival.

Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert […]

Az előadás számos alkotói (költők, dramaturgok, zenészek) a sztanyiszlavszkiji mesejáték-hagyomány mentén ragadták meg a Maeterlinck-darabot. Hogy miért ragaszkodik a magyar színház szinte kivétel nélkül ahhoz, hogy egy mese csakis gyerekeknek szólhat, messzire, vélhetően a magyar realista színjátszási hagyományokhoz vezető kérdés.

Állatmese, humán elemekkel. Kötőanyaga: a játékosság és a humor. Előadásmódja a verbális és a mozgásbeli kifejezőeszközök egyenrangúságán alapul.       

„Fontos, hogy az előadásban minden nagyon természetesen történjen meg…”– nyilatkozta Hajdu Szabolcs a Radnóti Színház blogjának, és ezt a célt maradéktalanul el is érte a rendező. A természetesség a legfőbb erénye az új bemutatónak.

A művész(et) látja, amit látni kell, és tanúskodik amellett, amit nem lenne szabad elfelejteni; olyan, mint a Tanú szeme. Nem válogat az emberre mért szenvedésben, az emberi nyomorúságban. Az erkölcs sem mérlegelés kérdése.  

Schwecthje Mihály filmrendező  az elmúlt időszakban több interjút adott Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című filmje kapcsán, ennek a beszélgetésnek az apropóját viszont az általa írt és rendezett színdarab adta. Egy kis borsodi falu végletesre karikírozott világa, az a Magyarország, amelyet a többség nem szeretne látni – ez Az örökség, Schwechtje darabja a Jurányiban, amit mindenkinek […]

Szabó Borbála alapvető párkapcsolati kérdéseket vet fel: mi kell ahhoz, hogy úgy érezzünk, beleszerettünk valakibe, és ennek az érzésnek vajon mennyi köze van a valósághoz?

Olyan, mint egy emberekkel végzett kísérlet: megérkezik a fiatal, jóképű srác egy külvárosi otthonba, és mindent felforgat. Felszínre kerülnek a család régóta rejtegetett titkai, kiderül, hogy az apa és a testvérpár milyen élethazugságokkal, előítéletekkel kábítják magukat évtizedek óta. És az is, hogy mindennek mekkora ára van. Klasszikus analitikus dráma ez, és mint ahogyan a drámatörténet […]