Napról napra

Szerencsétlenségemre, Heiner Müller e darabjából még nem láttam jó előadást. Ez sem az. A két színész viszont nagyszerű.

Zenék, öltözékek és magatartásformák utalják a produkciót közelebb és egyre közelebb: az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekbe.

… az előadás színlapja az eredeti mesét színészekre szabó krimit sejtet. Ez azonban megtévesztés: a produkció minden, csak nem krimi.

… mesei-mitikus Odesszába vezet a Radnóti előadása.

Gigor Attila tehetségesen uralja a színpadot, de nem uralkodik a szellem felett.

…mindannyian disszidálunk a diktatúrából egy másik térbe, az erdő független, „svájci” világába.

Frenák nem beszéli túl a történeteit, nem az utazás toposza a fontos számára.

…a kórus nem győzi ismételgetni visszatérő, alázatos replikájában, hogy a hatalom szolgálatában nem is vágyik több szabadságra.

Üzenete lélekrajz (emberi ösztökéink fura szövedéke), formája (a rudakkal) szemléletes és világos.

… mi lesz azokkal, akik nem látták a filmet, nem olvasták a regényt?

Egyszerűen képeket nézünk, mint Johanna, a hozzá és a történethez fűződő viszonyunk nem jöhet létre.

Jónás Zsuzsa figyelemre méltó munkája az atmoszféra megragadására tör.