A hullámzó kedélyű s lélegzetvételű előadás rendre előreszalad és megtorpan, fölhabzik és elcsöndesül.

Goldonit játszani/nézni mindig élvezet. Annyi íz, zamat, életöröm, mediterrán derű hatja át világát, olyan vérbő jellemeket, pompás szituációkat kínál a színre vivőknek, hogy sokféleképpen fölragyogtatható belőle a briliáns komédia. A Chioggiai csetepaté a mester legérettebb és legtöbbször játszott darabjai közé tartozik; halványuló emlékezetem számos remekbe sikerült előadását őrzi, legrégebbről Major Tamás erőteljes 1982-es miskolci rendezését, amelyben a tüneményes Igó Éva (Checca), az élesre fent nyelvű, virgonc Sándor Erzsi (Lucietta), a vehemens Máhr Ági (Orsetta) civódtak, viaskodtak, nyelveltek, tépték egymást és a férfiakat. Major rendezésének szépen megrajzolt íve volt, az érzelmi összecsapások, indulathullámzások, fölszikrázások, elhalkulások viharos gyorsasággal, pontosan adagolva követték egymást, s megteremtették a játék feszültségét, amely bármely pillanatban váratlan robbanással fenyegetett. Mert az idős Major, még alkotóereje teljében, pontosan kielemezte a komikai szituációkat, egyúttal választ talált arra a kérdésre is, hogy mitől lehetnek Goldoni figurái olyan élettelien könnyedek, egyben gazdagon árnyaltak.

A Pesti Színházban Török Tamara és Révay József fordítását, valamint Novák Eszter és Kárpáti Péter szövegváltozatát alapul véve játsszák a komédiát. (A szövegkönyvet a rendező, Forgács Péter és Harangozó Eszter dramaturg jegyzi.) A játékteret – s mint hamar kiderül, az előadást is – Füzér Anni pompázatos színpadképe uralja. Körös-körül kiteregetett színes ruhák százai száradnak fregoliköteleken, kijelölik a játék valódi-elvont terét, s némiképp meghatározzák a mű értelmezési tartományát. A chioggiai utcán vagyunk, a házakat, a tereket, a kikötőt, de még a bírósági jegyző hivatalának falait is a körbeaggatott ruhasorok jelzik. Az előadás üresjárataiban (van belőlük, nem kevés) a kandi tekintet unaloműzőül körbejárhat a miliőt teremtő pompás textilkölteményeken: a kifakult, agyonmosott, mégis friss, üde benyomást keltő háztartási holmik, intim fehérneműk, harisnyák, viseltes göncök poétikus arzenálja elég pontos szociológiai metszetet ad a mediterrán halászvidék társadalmáról, s némiképp arról az életformáról is, amelyben hőseink életének java lezajlik. A fregolikötelekre szétterített ruhák paravánja időnként leereszkedik az előadásban, a szereplők alattuk bújócskáznak, mögéjük húzódnak, vagy mögülük indulnak újabb és újabb kalandokra.

Kéri Kitty (Pasqua), Sarádi Zsolt (Toni), Józan László (Toffolo) és Lajos András (Beppe) Schiller Kata felvétele

Kéri Kitty (Pasqua), Sarádi Zsolt (Toni), Józan László (Toffolo) és Lajos András (Beppe) Schiller Kata felvétele

Forgács rendezésében nagyobb izgalmak nélkül csordogál a cselekmény, verik a csipkét, fenik a nyelvüket, pletykálkodnak, hajba kapnak, megcibálják egymás loboncát és önérzetét a sokszor megénekelt legendás terecske kikapós lányai és asszonyai. Mire megjelenik a langaléta Toffolo (Józan László) az ő visszautasíthatatlan ajánlatával s Vicenzo tata (Rajhona Ádám) a maga tüsténkedő akkurátusságával, már nagyjából „képben vagyunk” a bonyodalmak további kimenetelét s a produkció karakterét illetően. Hamar egyértelművé válik, hogy ha az első jelenetsorokban nem képes megteremteni a rendező az előadás ama vibráló atmoszféráját, amelyben az összecsapások-kibékülések hullámzásai közepette bármikor robbanásveszélyes színpadi szituáció alakulhat ki, s ha nem teremtődik meg a szereplők szellemi arcéle, akkor az egyébként zaklatott jelenetek is motiválatlanná, a figurák pedig egydimenzióssá válhatnak. Forgács rendezésében beszélnek ugyan az időről, az ősz eleji sirokkóról, ám a fojtott légkör, a tengerközeli fátyolos atmoszféra nem teremtődik meg az előadásban, s a viháncoló, perlekedő lányok-asszonyok s a kakaskodó férfiak galériájából is csak lassan válnak ki azonosítható karakterek. Legelőbb talán Petrik Andrea Luciettájáé, a magának való, dacos, lobbanékony leányzóé, aki nemcsak szerelmét és szerelmesét védi foggal-körömmel, hanem önnön szuverén egyéniségét is. Fölcsattan és durcáskodik, mórikálja magát és hisztérikusan bezárkózik: mikor a lomha jegyző (Juhász István) nagy nehezen összeboronálja a szerteszét szaladgáló, bóklászó szerelmeseket, Petrik Luciettája és Csőre Gábor Titta Nanéja hosszan vonakodnak, s keserves elszánással, minduntalan vissza-visszatáncolva közelednek egymáshoz. A férfiak között a színi egyetemista Józan László izgő-mozgó balfék „pióca” Toffolója viszi a prímet. Igazi clown-alkat: hajlékony test, szögletes, szétszórt mozdulatok, széttartó végtagok, szeszélyes „testbeszéd”; csetlik-botlik, magába gabalyodik, de végül mindig talpára huppan. Egész lényével hancúrozik, hol az öregekkel polemizál, hol a cipője orrával bocsátkozik játékos párbeszédbe. A kicsúfolt süvölvény jelenetről jelenetre tudatosítja, hogy helyet keres magának a felnőttek megbecsült társadalmában. Színes, elrajzolt – s a maga módján hatásvadász – zsánerfigurát formál meg az előadásban Borbiczki Ferenc: pergő beszédű Fortunatója valóságos hadarás-szimfóniákat zúdít a környezetére. Nemcsak nem értik, amit beszél, hanem megállnak és kivárják, míg befejezi szóáriáit. Borbiczki nyílt színi tapsot arat mutatványával – amely persze egyszerre szól a közönségnek s a játékostársaknak. A többiek arcéle – Sarádi Zsolt méla halászmesteréé, Lajos András elszánt Beppéjéé, Kéri Kitty aggodalmas Pasquájáé, Tornyi Ildikó rámenős Orsettájáé, Bata Éva vadóc csitri Checcájáé, Hullan Zsuzsa egykedvű Liberájáé – az akciódús epizódok ellenére sem rajzolódik ki igazán markánsan.

Borbiczki Ferenc (Fortunato), Petrik Andrea (Lucietta) és Csőre Gábor (Titta Nane) Schiller Kata felvétele

Borbiczki Ferenc (Fortunato), Petrik Andrea (Lucietta) és Csőre Gábor (Titta Nane) Schiller Kata felvétele

Sokat kergetőznek, birkóznak egymással Chioggia kies utcaszögletein a városka lakói, néha elszabadultan bolondoznak, máskor lassacskán pergetik a kimért időt. A hullámzó kedélyű s lélegzetvételű előadás rendre előreszalad és megtorpan, fölhabzik és elcsöndesül. A padozatból csapóajtók nyílnak, amelyeken át egyenesen vízre szállhatnak a férfiak, hol eldobott jegygyűrűt keresve, hol a halászat zsákmányát cipelve. A realisztikus életképeket, mozgalmas tablókat túlcsordulóan romantikus, giccsbe hajló betétekkel ellenpontozza a rendező: felvöröslik a horizont, s édes olasz dallamok lebegnek a játék felett. A közjátékok stílusiróniája sem feledteti azonban velünk, hogy a Goldoni-vígjáték élethelyzetei élesebbek, szikárabbak, sprődebbek – s talán bensőségesebbek is -, mint ez a gördülékenyen lebonyolított kedélyes komédia.

Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Pesti Színház)

A példányt Novák Eszter és Kárpáti Péter szövegkönyve, Révay József, valamint Török Tamara fordítása alapján készítette: Harangozó Eszter és Forgács Péter.

Díszlet-jelmez: Füzér Anni. Dramaturg: Harangozó Eszter. Irodalmi munkatárs: Török Tamara. A rendező munkatársa: Varga Andrea. Rendező: Forgács Péter.

Szereplők: Sarádi Zsolt, Kéri Kitty, Petrik Andrea e. h., Lajos András, Csőre Gábor, Borbiczki Ferenc, Hullan Zsuzsa, Tornyi Ildikó, Bata Éva e. h., Rajhona Ádám, Józan László e. h., Juhász István.

Facebook Comments