Napról napra

„Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Kosztolányi Halotti beszédének híres sora a veszteségről szól. Ez a veszteség ott rezgett a háttérben ezen az estén, ahol a több mint négyszáz éve halott Shakespeare mellett a nemrég elhunyt Nádasdy Ádám is már csak szellemként tudott jelen lenni, egyfajta melankolikus szólamként, a jazz-ihletésű dallamok, hangulatfestő képek, magyar és angol […]

„Beszámolóm fő témája a Tóték című előadás, mivel úgy vélem, ez volt a miniévad legösszetettebb produkciója. Ezt megelőzően néhány mondat erejéig reflektálok a fent említett két kísérő eseményre is, amelyeket tematikájuk miatt tartottam érdekesnek: a TESZT jövője jó ideje bizonytalan volt, a nemzeti kisebbségek színházairól pedig nagyon ritkán esik szó szakmai berkekben.”

Az elmúlt hónapban két nagyszabású fórumon gyűltek össze 1989 után született színházi alkotók és hallgatók, hogy területük strukturális lehetőségeit megvitassák. A fórumok szervezői azzal keresték meg a szerkesztőségünket, hogy biztosítsunk platformot a közlemény első megjelenéséhez, amelyet három nap alatt több mint kétszáz alkotó írt alá. A szöveget változtatás nélkül, aláírásokkal együtt jelentetjük meg. Újraközlése csak […]

Több mint egy éve zajlik az a jelentős, átfogó munka, amely a független előadóművészet támogatásának és működtetésének kereteit gondolja szakszerűen újra, és tesz javaslatot a 2010 óta folyamatosan nehezített terepen alkotó művészek, társulatok, szervezetek, vagyis a magyar előadóművészeti színtér függetlennek nevezett, a szakma egésze számára létfontosságú szereppel bíró részének megszervezésére.

Közel negyven előadás, köztük hat magyar nyelvű szerepelt idén októberben az Országos Színházi Fesztiválon (a FNT-n) Bukarestben. Sűrű tíz nap, ami alatt kihirdették a fővárosi Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, és felavatták a világ legnagyobb ortodox katedrálisát. A román államkasszából pedig még mindig hiányzik 30 milliárd euró.

Gyerekes tulajdonság, de mit tegyek: a lelkem mélyén sosem tudtam igazán kibékülni a közönség szóval (hát még ha párosult hozzá a nagyérdemű kifejezés). Bár használom a szót – ilyen a nyelv, erre való, ilyen a világ, ettől jó –, mindig éreztem benne valamiféle mellékízt, amely nem is annyira a művészeti tapasztalatról, mint inkább a fogyasztói […]

A Károli Gáspár Református Egyetem Fenntartói Testülete novemberben döntött a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet tizennyolc képzésének kivezetéséről, köztük az amúgy sikeres dráma- és színházismeret osztatlan tanári szak, a színháztudomány mesterképzési szak, valamint a drámapedagógia szakirányú továbbképzés megszüntetéséről. Az itt tanító szakemberekhez köthető Színházpedagógiai és Színházszociológiai Kutatócsoport legutóbbi projektjében magam is részt vettem, amelynek többek között […]

A Tamási Áron Színház miniévadának négy prózai előadása közül három nagy színházi klasszikus. Brecht, Shakespeare, Labiche. Mégis mindegyik esetben a bevett szokástól merőben eltérő produkciókat látunk.

Nem emlékszem, hogy valaha is részt vettem volna egy színigazgató nyilvános búcsúján és az új igazgató beiktatásán. Egyrészt nem is voltam színház tagja, hogy egy ilyen megtörténhessen velem, másrészt, ha voltak is búcsúk az „én” korszakomban, az elmúlt két évtizedben, azok drámaiak voltak, nem volt bennük sok öröm és köszönet. Sőt, inkább tiltakozásokra emlékszem, búcsúk […]

Az első jelentősebb havazásokkal egy időben érkezünk az Interetnikai Fesztiválra. Az úton az elvárásainkról beszélgetünk: arról, hogy miben tudunk mi mást, újat mondani, hiszen több olyan előadást is látni fogunk (Az igazság gyertyái, Ifjú barbárok), amelyeket már a budapesti közönség is ismerhet. És persze még többet, amit nem.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Embrace and Connect tematikájú világkongresszusának megnyitó beszéde. Elhangzott 2024. szeptember 19-én Antwerpenben.

Tizenhatodik éve rendezi meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Desiré Fesztivált, és ez akkor sem volna kis szó, ha nem a legbátrabb és legformabontóbb fesztiválról beszélnénk, amely a magyar színházba becsatornázza a posztjugoszláv színház felől érkező legbátrabb és legformabontóbb impulzusokat. Hogy aztán a magyar színház hogyan és milyen mértékben él ezzel a lehetőséggel, az […]