…úgy hisznek a szerelem és a szeretett lény létezésében, mint Istenben, azaz a fizikai értelemben vett találkozás nélkül.

Mesélik, hogy egyszer egy kanadai katolikus multimilliomos felkért egy csak nőkből álló, feminista társulatot, hogy állítsák színpadra Paul Claudel Angyali üdvözlet című művét. Bőkezű támogatást ígért: ezért az egy előadásért a társulat egyéves költségvetésének a többszörösét. A Ginette Noiseux vezette Théâtre Expérimental Des Femmes beadta a derekát, s a bemutatóra a montreali nagyszeminárium templomában került sor. Az előadás óriási szakmai és közönségsikert aratott, s amikor kiderült, hogy az érdeklődőknek csak töredéke férne be az épületbe, a költségvetésből még arra is futotta, hogy ideiglenesen kivegyék a templom egyik falát. Claudel, a hit és persze a pénz falakat mozgat. Zsótér Sándor Claudel egy másik művét, A selyemcipőt állította színpadra az egri Gárdonyi Géza Színház társulatával (bőkezű mecénás nélkül). Ezen az előadáson is megtörténik a csoda, még ha olyan csoda is, amelyért küzdeni kell.

A selyemcipő teljes szövegének előadása tizenkét órát venne igénybe; a mű színhelye az egész világ: három földrész s a végtelen tenger. Ugyanilyen monumentális az a szerelem, mely a darab központi témája. A spanyol Aranyszázadban, Amerika felfedezése után játszódó dráma Doña Prouhèze és Don Rodrigue szerelmének története, amelynek a földrajzi távolság és az isteni kötelék: a nő férje, Don Pélage áll útjába. Így, és azért is, mert az asszony tiszta akar maradni, csak egyetlenegyszer találkoznak, de végig kitartanak szerelmük hite mellett.
A mű életrajzi vonatkozásokat tartalmaz: Claudel is szeretett egy férjes asszonyt, aki végül egy másik férfihoz ment hozzá, miután elvált első férjétől (akárcsak Prouhèze, akit férje halála után Don Camille vesz feleségül). Másrészt ez a szerelem a szerző mélyen átélt hitének felmagasztosulása is. A vágyakozás ugyanis isteni akaratot teljesít be, és a főhősök tiltott, be nem teljesedő szerelmét Prouhèze haláláig táplálja az, hogy az asszony egy pillanatig sem akar Isten akaratával szembeszegülni. A vágyakozás úgy vezeti egy életen át a két szereplőt, mint a hit: úgy hisznek a szerelem és a szeretett lény létezésében, mint Istenben, azaz a fizikai értelemben vett találkozás nélkül. A dráma másik fontos témája, hogy hogyan lehet az ember szabad mindenféle börtön és eleve elrendelés ellenére – vagy épp azért: ott van börtön, „ahol én nem vagyok” – mondja Doña Prouhèze.
A selyemcipő azokkal a művekkel tart rokonságot (például Goethe Faustjával, a barokk eposzokkal vagy a középkori drámákkal), melyekben a cselekmény másodlagos a metafizikus és filozófiai tartalomhoz képest. Claudel művének cselekménye bonyolult, töredékes és érthetetlen, hiszen valójában lényegtelen, mi történik Prouhèze-zel és Rodrigue-gal addig, amíg hisznek (a szerelemben). Sokkal fontosabbak az elhangzott szavak, a költészet, mely annyira magával ragadó, mint az operában a zene. S míg egy-egy ária hallgatása közben azt érezhetjük, hogy minden más – a túlságosan kimódolt cselekménytől kezdve a saját életünkig – lényegtelen, addig Claudelnál és Zsótérnál egy-egy mondat elhangzásakor élhetjük át ugyanezt.

Ötvös András és Mészáros Sára Gál Gábor felvétele

Akció és dikció kettősségének e problémáját az egri produkció nem tudja megoldani: míg a négyórásra húzott előadásban – Ungár Júlia dramaturg gördülékeny és szép szövegének is köszönhetően – gyönyörűek a filozofikus részek, a cselekmény bonyolításának szempontjából fontos jeleneteknek nem tud értelmet adni az opera vértezetével nem rendelkező közönség.Teljesen zavaros, hogy ki, kivel, hol, mit és miért csinál, és ezt a problémát a színlapon részletezett, jelenetekre lebontott szinopszis sem oldja meg. Az (indokoltan) felkészületlen néző számára az érthetetlen akció lehetetlenné teszi a szöveg élvezetét. Pedig az előadás bővelkedik hátborzongatóan szép „áriákban”.
A díszlet (Ambrus Mária) elmélyíti, és számtalan árnyalattal gazdagítja a darab értelmezését. A színpad közepén, csupasz és fekete űrben kék lakókonténer található, mely előre-hátra, körbe-körbe és fel-le mozgatható – háromdimenziós kapcsolat ég és föld között. Szenteket ábrázoló festményeket képzelhetünk az ablakban megjelenő szereplők helyére, közülük legszebb a záró kép, ahogy az apácaruhás Prouhèze és a félmeztelen Rodrigue sugárzó arca egymás felé fordul.
A díszlet másik eleme a rózsafüzérekből álló, nagy függöny, melynek csillogó, különböző színű gyöngyökből és keresztekből fűzött szálai az egész előadást behálózzák. A többféleképpen felfüggeszthető függöny lehet gyertyánlugas, résnyire nyitott csíkjai közül szemléli és értelmezi a világot Prouhèze. Lehet tüskés bozót, melyen a szökésben levő asszonynak át kell hatolnia. Lehet fal, baldachin nászágy felett, takaró, szőnyeg… Mennyivel könnyebb, hajlékonyabb és jelenvalóbb ez a függöny, mint a súlyos vörös bársony, melyet a spanyol király teker maga köré palástként! A rózsafüzér gyöngyeinek minden koccanása, zizzenése és színeváltozása tudatosul a nézőben. A függöny csak Prouhèze halála után göngyölődik össze, és dermed mozdulatlanságba, s tetejére kerül a selyemcipő, melyet a nő a darab elején imában ajánlott fel Szűz Máriának, hogy ne léphessen rossz útra.

Járó Zsuzsa és Hüse Csaba Gál Gábor felvétele

Prouhèze egyébként többször felidézi Mária alakját. Lánya, Hét Tőr létezése például a szeplőtelen fogantatás sajátos változata: a kislány vér szerinti apja Camille, de Rodrigue-ra hasonlít. A Prouhèze-t játszó Mészáros Sára pedig ártatlan, fehér ruhájában (jelmez: Benedek Mari), homlokát ráncolva is olyan, mint Mária lehetett az angyali üdvözlet előtt. Fény van az arcán, mondja Don Camille. Bár szerelme ugyanolyan állhatatos, Don Rodrigue (Kaszás Gergő) tépelődőbb, nyugtalanabb karakter. A szerelemből bontakozik ki istenhite is, mely élete végére pacifista, a sors csapásait zavartalanul tűrő bölcs öreget: szabad embert farag belőle. Kaszás Gergő Prouhèze halála után végig a színpadon marad, a szemünk láttára öregszik meg, fokról fokra csendesíti le izgága mozdulatait és hangsúlyait a hit.
A szerelem egyéb változatai testesülnek meg a többi szereplőben. Don Camille (Görög László) intelligens, művelt második generációs vademberként izzik. Don Pélage (Rácz János) a birtokos biztos tudatát érzékelteti. Don Balthazar (Balogh András) a mások szerelmétől lenyűgözött kisember. Doña Musique (Járó Zsuzsa) elragadó kislány, aki majd a gondoskodó típusú nő és anya útját választja. Hét Tőr (Szabó Emília) tinédzserkorú forradalmár, arra készül, hogy szerelmével kéz a kézben felforgassa a világot. Doña Isabel (Dimanopulu Afrodité) és Don Ramire (Hüse Csaba) házioltárnál melegednek. Jobarbara, a néger nő (Dér Gabi) túlfűtött vadmacska.
A többi szerepnek diplomáciai jelentősége van. Az Őrangyal (Ötvös András) lojális hivatalnokként közvetít az égiek felé. A spanyol király (Vajda Milán) és a Kancellár (Venczel Valentin) szenvtelenül törnek világuralomra. A Kínai (Túri Lajos) távol-keletiesen egzotikus Péntek. Don Rodilard (Schruff Milán) a megfáradt, unatkozó Don Rodrigue hivatalosan zengő hangja. A színésznő (Bozó Andrea), ha kell, pojáca, ha kell, csilingelő hangú, bájos intrikus.
Claudel művének színpadra állítása heroikus feladat. Az egriek érzik és értik a drámát és a dráma súlyát. Hisznek a selyemcipőben.
PAUL CLAUDEL: A SELYEMCIPŐ VAGY
A LEGROSSZABB NEM MINDIG BIZTOS
(Gárdonyi Géza Színház, Eger)

Dramaturg: Ungár Júlia. Díszlet: Ambrus Mária. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Tallér Zsófia. Rendezőasszisztens: Lázár Rita. Rendező: Zsótér Sándor.
Szereplők: Görög László, Kaszás Gergő, Rácz János, Balogh András, Mészáros Sára, Dimanopulu Afrodité, Lisztóczki Péter, Vajda Milán, Venczel Valentin, Túri Lajos, Dér Gabriella, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Ötvös András, Fekete Györgyi, Hüse Csaba, Vókó János, Szabó Emília, Bozó Andrea, Csathó Zoltán, Csikor Gábor, Czipó Zoltán, Deutsch András, Engler Imre, Fodor Zsolt, Majoros Dániel, Perge Attila, Varkonda Richárd.

Facebook Comments