A színpadra állítás oka nagyon is releváns…

Egy pillanatra álljunk meg és képzeljük el, hogyan alakult volna a világtörténelem, ha párhuzamosan két Jézus születik ugyanabban az időben. Az csak egy dolog, hogy a három királyok nehezen osztották volna el magukat igazságosan kétfelé a megváltók üdvözléséhez, de a leglényegesebb kérdés, hogy vajon mindketten vállalták-e volna a messiás szerepet, vagy egyikük köszöni szépen, de megelégszik emberi mivoltával. Sławomir Mrożek is eljátszik ezzel az izgalmas gondolattal, ám ő a próféták belső vívódásai helyett a környezet reakciójára helyezi a hangsúlyt. Hiszen egy igehirdető jelenléte mindenkit megváltással kecsegtet. Na de mire számítsunk, ha kettő van belőle?
Vacsorával kezdődik a Próféták című előadás a KoMa Bázison, ám aki megmaradna a színház hagyományos keretei között, az megteheti, feltéve, ha nem zavarja, hogy egy jóllakott asztaltársaságot és üres tányérokat talál érkezésekor a színpadon. Ilyenkor a néző joggal érezheti azt, hogy lemaradt valamiről, ám menten megkönnyebbül, amint a központi díszletként funkcionáló asztaltól a vacsoravendégeket nem a nézőtérre terelik, hanem a játéktér két oldalán drótkerítéssel elhatárolt székekhez. Így lesz a kedvezményezettekből egy csapásra hátrányos helyzetű. A kerítés egyik oldaláról nézve ez elégtétel, a másikról szemlélve meg diszkrimináció. Arról pedig, hogy éppen a kerítésnek melyik oldalán van az ember, az egy személyben megtestesülő Hatalom dönt.
Jelen esetben ő régens, avagy igazgató (Horváth Illés), aki szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy nem parancsol, csak kér, és előszeretettel tekinti a népet tömegnek. Nagyon nem téved, hiszen a próféta eljövetelének ígéretével, üres frázisokból álló szónoklattal, vagy éppen a szolgálatára szegődött Héte (Lass Bea) produkcióival ideig-óráig csillapítani is képes az embereket, ám eljön a pillanat, amikor már sem éneklés, sem vetkőzés, sem az oroszlánnal való megküzdés nem csitítja a zúgolódást. Akkor bizony megoldást kell találnia a helyzetre, hogyan legyen két, egymásra megszólalásig hasonlító prófétából (Huzella Júlia és Szabó Vera) egy – nyilvánosság elé állítható, mártírhalálra predesztinált – darab. A megoldásban a két főre redukálódott három királyok, Menyhért és Boldizsár (Mohai Tamás és Fekete Zsolt) van segítségére, akiknek egyetlen valamire való megoldási javaslatuk a gyilkosság.

Jókúti György felvétele

Nemhiába, hiszen mint kiderül, Gáspár esetében is hasonló módon jártak el. A Hatalom természetesen méltatlan lenne a Hatalomhoz, ha mindezt maga végezné el, és a Hatalom nem lenne Hatalom, ha mindezért nem kapná meg a maga jussát. A kérdés már csak az, hogy mi vár az irányítás és jövő nélküli emberiségre. Földi pokol, vagy maga az Édenkert?

Vékes Csaba Mrożek-rendezése, a már címében is átdolgozásról tanúbizonyságot tévő, komásra szabott Proféták egy preapokaliptikus világ végóráit mutatja be. Ami azért rossz hír, mert ez a világ bizonyos pontokon igen erős hasonlóságot mutat a jelenünkkel.
Akikről azt gondolnánk, alappillérei lehetnének egy új és jobb világnak, azokról rendre kiderül, hogy hamisak. Az angyalszerű proféták földöntúli megjelenése például nagyon is gyarló emberi belsőt rejt. Az egymás tükörképeként mozgó, és alkatilag is nagyon hasonló Huzella Júlia és Szabó Vera aprólékosan jut le a két hírnök lelkének bugyraiba, s hamar kiderül, hogy nincs bennük semmi szentség, csak önzés és nagyravágyás. Mohai Tamás és Fekete Zsolt közül utóbbinak neurotikusként nagyobb tere van, mint tudálékos napkeleti bölcsként, ám hiába érinti mélyebben a gaztett, a lelkiismeret-furdalást betudja annak, hogy nem mosta elég tisztára a kezét. Az egyetlen szánandó figura, a kezdetben férfias, esetlen és rendre megalázott Héte is vérszomjas, gyilkos amazonná válik a történet végére. Lass Bea remekül mutatja be a metamorfózis stációit, a régens imitált megkínzása pedig felettébb parádésra sikerül. Horváth Illés diktátora marad mégis a legemlékezetesebb, ez a minden piszkos munkát mással végeztető, a célért bármit és bárkit könnyedén feláldozó gyáva paprikajancsi. Nem szörny, csak a hierarchia csúcsa, a vezető, akit a nép éltet, s csak ő tudja egyedül, hogy a tömeg ugyanilyen könnyedén el is pusztíthatná, ha ráébredne erejére.
A színpadra állítás oka nagyon is releváns. A hatalom természetéről folyó diskurzus időszerűbb, mint valaha, a kilátástalanság pedig nagyobb méreteket ölt, mint bármikor. Várjuk a csodát, a fentről jövő isteni segítséget (jobb híján az ezotévét nézve), de valahogy nem akaródzik tennünk semmit, hogy ez a világ jobb legyen. Nagy kérdés, hogy egyáltalán tudnánk-e mit kezdeni egy prófétával, ha holnap megjelenne köztünk, és hogy lenne-e még olyan próféta, aki feláldozná magát mindezért. Lehet, hogy Mrożeknek van igaza: ide már két megváltó sem elég.

Póféták
Sławomir Mrożek nyomán, Kerényi Grácia fordításának felhasználásával készült. Jelmez-látvány: Sinkovics Judit. Jelmezkivitelező: Borbás Gergő. Fény: Mervel Miklós. Vacsora: Lakatos Erika. Fényképész: Kádár Levente. Elrendezte: Vékes Csaba.
Szereplők: Szabó Vera, Huzella Júlia m.v., Mohai Tamás, Fekete Zsolt, Horváth Illés m.v., Lass Bea.

KoMa Bázis, 2012. április 26.

Facebook Comments