… magától értetődően helyezkedtek bele…

Van is apa, meg nincs is: külföldön dolgozik, Skype-on tartják vele a kapcsolatot, de fontosabb kérdésekben azért kikérik a véleményét. Van három gyerek, meg nincs is: az anyjával lakik a huszonhét éves Kristóf (barátnőjével, Jankával egy szobában) és a tizenhárom éves Julcsi, aki nem beszél három éve. A húszéves Petra pedig valami nagyobb balhé után költözhetett el otthonról, de most már hazajár. Zűrös? Tegye fel a kezét, aki ismer olyan családot, amiben mindenki beszél / jóban van mindenkivel! Tegye fel a kezét, aki ismer bármilyen családot a sajátján kívül!

keksziget1-min

Kéksziget. Fotó: Ambrus Bori

Kárpáti Péter (aki az előadást Kárpáti Istvánnal együtt rendezőként is jegyzi) a szereplők improvizációja alapján írta meg Kéksziget című drámáját a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ legújabb produkciójához. Az előadás első felében mutatkozik be a Kalmár-család: Jankának, Kristóf barátnőjének mesélnek magukról – pontosabban arról, hogy melyik szobában mi történt valaha, ki és miért lakik benne mostanság. De ebben már benne is van legalább három generáció története – annak titkaival, elhallgatásaival együtt. Mert igazából sosem derül ki, hogy miért hallgatott el Julcsi, és hogy miért költözött el Petra. Még csak az előadáson részt vevő nyolcadikos gyerekkel sem beszélik meg ezeket a kérdéseket a színész-drámatanárok. De ez nem is baj, hangzik el a bemutatót követő, felnőtt közönségnek szóló beszélgetésen: a diákokban tovább dolgoznak ezek a problémák. Azaz a színház.Egyszerű, keresetlen tehát az alaphelyzet – és megjelenítés is: egy szőnyeg az egyik szoba, a terem oszlopa melletti zug a másik (látvány: Szabados Luca). Kristóf (Farkas Atilla) mesél a leglelkesebben, Janka (Sára Eszter) kíváncsian kérdez, Petra (Jobbágy Kata) kissé izgágábban magyaráz, az anya, Gabi (Lipták Ildikó) néha a kanapéról hátrafordulva közbeszól. Mindez minden sallang nélkül, természetesen – pont ettől olyan hihető az egész, mintha ott ülnénk a Kalmár-család nappalijában.

Aztán kitágul a történet: Julcsi (Hajós Zsuzsa) egy mesepályázaton haifai táborozást nyer, így a következő jelenetben már Izraelben vagyunk. Julcsi és a gyerekek (ezúttal egy budapesti, nyolcadik kerületi iskola nyolcadikos diákjai) a táborlakók. Az ismertető szerint egyébként a Kéksziget a kommunikációs problémákat állítja középpontba, és ebben a második részben a gyerekek rögtön szembesülnek is eggyel: Brian (akit szintén Farkas Atilla játszik), a tábor vezetője természetesen angolul beszél hozzájuk. Magától értetődő, mégis figyelemre méltó, hogy az előadás végig felvállalja ezt a helyzetet, pedig nyilván megnehezíti a szereplők dolgát, hogy Julcsinak még tolmácsolnia is kell. (Az megint más kérdés, hogy mikor fog végre Magyarország eljutni oda, hogy a nyolcadikos diákok, akiknek a nagy része több mint négy (!) évet tanult már angolul, megértsenek néhány viszonylag egyszerű mondatot ezen a nyelven.) Julcsi ugyanis úgy dönt a tábor legelején – egy szép, visszafogottan feszült pillanatban –, hogy megszólal.

keksziget2-minLenyűgöző, hogy a gyerekek – korosztálytól és iskolatípustól függetlenül – mennyire készek elfogadni ezeket a fiktív, drámai szituációkat. A Kéksziget bemutatóján résztvevő nyolcadikosok is magától értetődően helyezkedtek bele a táborlakók szerepébe. Farkas Atilla először különböző bemelegítő játékokat játszott velük: a bemutatkozás mellett például arra a megnyugtatóan semleges kérdésre kellett válaszolniuk, hogy mi a kedvenc ételük (a válaszok azért szolgálnak némi szociográfiai adalékkal), vagy mondhattak érdekes helyszíneket és szereplőket az „általuk írt mesékből”. Az egyik lány saját lakhelyét, a nyóckert említette mint a világ egyik legérdekesebb helyét – ami azt illeti, igaza lehet.A részvételre való hajlandóság (és az ebből fakadó öröm) persze a profi színész-drámatanároknak is köszönhető, akik kreatív és egyenrangú partnerként tekintenek a gyerekekre. Nem sugallnak, nem ítélkeznek, nem változtatják meg utólag a szabályokat, és azzal játszanak, amit az aktív résztvevők feldobnak. (Ha Kólasziget, akkor Kólasziget, és ha az a buli, hogy megyünk a Mekibe, akkor megyünk a Mekibe.) Julcsi pedig olyan természetességgel épül be a „táborlakók” közé, hogy a gyerekek azonnal és teljesen elfogadják: Hajós Zsuzsa alakításában és jelenlétében annyira nincsen semmi látványos vagy trükkös, hogy emiatt nagyon könnyű menni vele. És úgy tűnik, hogy a gyerekek akármeddig elmennének vele, érte: az előadásban van egy nagyon drámai pillanat, amikor Julcsit felhívja Skype-on a családja. Julcsi nem akar velük beszélni, a gyerekek pedig minden habozás nélkül falaznak neki.

A tábor maradék részében Brian mindenféle kommunikációval kapcsolatos játékot játszik a gyerekekkel, akik például palackba zárt üzeneteket írnak (melyek egészen más kontextusba kerülnek, amikor kiderül, hogy a város szökőkútjában úszkálnak tömegestül), és összegyűjtik a tábor szerintük legrosszabb szabályait. Az előadáson belül ezek a játékok kissé kidolgozatlannak, kevésbé beágyazottnak tűnnek – de nyilván ennek a résznek a sikeressége múlik a legtöbb tényezőn: a figyelem koncentráltságán, a gyerekek kreativitásán, és persze azon, hogy a többi részvevővel „magánbeszélgetéseket” folytató Julcsi mennyire tud gyorsan fordítani.

Az előadás betetőzéseként pedig önként jelentkezők játszhatják el Julcsi hazatérését. Három fiú vállalkozik a feladatra: egyértelműen saját magukat adják, de bőven eljutottak a beleélés olyan fokára, hogy van bennük egy csipetnyi Julcsi is. Az egyikük például köztes megoldást választ: ugyanúgy nem beszél, mint a kislány az előadás elején – de hevesen gesztikulál: mégis csak van mondanivalója a családja számára.

Sok minden derül ki a bemutatót követő, kötetlen, informális beszélgetésen is. Fontos gesztus, hogy a társulat felkínálja ezt a lehetőséget, hiszen a bemutató-központú kritikaírás amúgy nem tud mit kezdeni az olyan típusú előadásokkal, amelyek esetében a megvalósulás módja rengeteg tényezőn múlik, és alkalmanként nagyon eltérő lehet. Így viszont megtudhatjuk, hogy milyen megoldásokat alkalmaztak más osztályok, vagy hogy a mostaniak az előadás szünetében (!)szinte szétszedték Julcsit a kérdéseikkel (köztük olyan gyerekek is, akik egyébként nem voltak aktívak).

A Kéksziget – a drámai alapanyagnak köszönhetően is – nem a problémák verbalizálására, hanem a színházra, az átélhetőségre helyezi hangsúlyt. Alighanem minden gyerek számára jó érzés lehet azt képzelni, hogy Haifában, egy művészeti táborban van, és valaki kíváncsi a gondolataira.

Kéksziget – írta Kárpáti Péter a társulat improvizációi alapján
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – Marczibányi Téri Művelődési Központ

Színész-drámatanárok: Farkas Atilla, Hajós Zsuzsa, Jobbágy Kata, Lipták Ildikó, Sára Eszter. Közreműködött: Nyári Arnold, Bagaméry Orsolya.
Dramaturg: Bodor Panna e. h. Látvány: Szabados Luca. Rendezte: Kárpáti Péter és Kárpáti István.

Facebook Comments